Szerintetek megéri vele maradnom, vagy szakítsak? Én 22/L vagyok. Ő 27/F.

3 éve van közünk egymáshoz a párommal romantikus értelemben. Ezalatt kétszer szakított velem, mert mindkét alkalommal úgy érezte, hogy kalitkába zárom, nem adok neki elég szabadságot, nem hagyom, hogy nélkülem is a barátaival legyen, és nem voltam házias, semmit nem értettem a főzéshez, mosáshoz, takarításhoz, és nem is foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, és túl sok időt akartam vele tölteni, főleg mikor 1 évig munkanélküli voltam. Aztán miközben szépen lassan kezdett elege lenni belőlem, jól kinéző lányoknak reagált a képeire komment formájában is, hogy milyen szépek, és nekem ezek nagyon rosszul estek, ő meg annyival elintézte, hogy ez neki nem jelent semmit, és kiakadt, amiért féltékenykedek. Úgyhogy ezekkel az indokokkal kilépett a kapcsolatból. Aztán másfél hónap múlva felkeresett, hogy még mindig szeret, meg akarta újra próbálni, mert szerinte nem volt velem elég türelmes. Én közben visszamentem az exemhez kavarni, aki előtte a nagy szerelmem volt, de ő nem akart tőlem többet, és én normális kapcsolatra vágytam, így úgy láttam, hogy jobb adni a páromnak egy második esélyt. Jobb lett a viszonyunk, de a fent említett problémák egy idő után újra jelentkeztek, úgyhogy ismét elhagyott. Olyanokat mondott, hogy nem lát velem közös jövőt, nem akar velem összeköltözni, szeret, de nem szerelmes belém, és ha vele is élnék, sosem érezhetném magam teljesen otthon, a házasságtól is irtózik, mert a szülei elváltak, és neki az csak egy darab papír, ezek ellenére megbeszéltük, hogy összebútorozunk, ami aztán nem jött össze. Ráadásul míg az előző szakítást szépen megbeszéltük, a másodiknál nagyon csúnyán szabadult meg tőlem, üvöltözött velem, lenéző volt velem. Aztán pár hét múlva megtudtam, hogy kavargat egy nővel, aki szinte az anyja lehetne, mellesleg egy drogos r****c, egy rendezvényen láttam őket csókolózni, és átnézett rajtam. Én közben megint visszamentem kavarni az exemhez, mert nem tudtam túllépni a történteken, és magányos voltam, de megint megmaradtunk ezen a szinten. Aztán 4 hónap múlva írt nekem, találkoztunk, átbeszéltük a dolgokat, sokat is változtunk, úgyhogy kibékültünk. Összeígért mindent: hogy feleségül vesz, hogy összeköltözünk, hogy én leszek neki a legfontosabb, a nőt is leépítette, aki iránt nem érzett semmit, csak szex volt köztük. Azóta eltelt majdnem fél év, de megint úgy érzem, hogy kezdünk lecsúszni a lejtőn.

Összeségében elmondom mi a bajom vele, hogy miért érzem úgy, hogy nem biztos, hogy ő lesz életem párja. Többször is felhoztam neki az összeköltözést, amitől mindig dühbe gurult, és azt mondta, hogy rá akarom erőltetni, meg siettetem (3 év után is), mert ő még nem áll készen, legyek megelégedve azzal, amink most van, és ha nekem ez nem tetszik, akkor keressek mást. Hozzáteszem, azóta már házias vagyok, főzök, mosok, takarítok, de úgymond hiába, mert habár annó ez szakító ok volt, most mégsem elég neki ahhoz, hogy közös életünk legyen. Neki esze ágában sincs házat szerezni, mert elvileg megörökli a nagyszüleitől azt, amiben most élnek, övéké az első épület, a páromé pedig a hátsó lakás. Cserébe pedig állandóan csicskáztatják, és minden azonnal kell nekik, akkor is, ha programunk van, és lenne olyan feladat, amit ők is el tudnának végezni, én meg így nem akarok ott lakni, mert én ezt nem viselem el, kell nekünk a magánélet, és erre azt mondta, hogy akkor nem is fog odaköltöztetni magukhoz, ha ezt nem értem meg, de mellesleg ő is kiakad ezeken. Aztán volt megint pár olyan eset, amikor szívecskézett meg beszélgetett más lányokkal, ezeket onnét tudom, hogy nézegetem a telefonját, mert ezek után nem bízom benne teljesen, mindig attól félek, hogy megcsal, bár állítása szerint ő nem tenne ilyet, és nem is adott rá okot soha, és neki állt feljebb, hogy hogy gondolhatok róla rosszat, meg csak barátkozik, ahhoz képest sosem említette őket. Továbbá vannak bántó poénjai, amiket ő csak viccnek szán, nekem pedig rosszul esnek, és ettől én túlérzékeny vagyok neki. Nem mindig mond el mindent, néha olyan, mintha a hátam mögött csinálná. Úgy érzem, hogy egy szinten vagyok a családjával és a barátaival, holott szerintem egy kapcsolatnak elsőbbséget kéne élveznie. á

Általában keveset beszélünk, mikor külön vagyunk, és ha nem tudunk találkozni, akkor látszólag nem érdekli, mert "Ez van, majd máskor". Nem viselkedik úgy, mintha egy csapat lennénk, sokszor azt nézi, hogy neki mi a jó. Nem lehet vele tervezni, mert nem áll készen rá. Ha valami problémát felvetek, egyből támad, kiakad, és én vagyok a rossz. Nem lehet megvitatni vele komoly témákat, mert összeveszésbe torkollik. A szexben nem jut eszébe az előjáték, csak az ő részéről, engem nem hajlandó kényeztetni odalent, sem ujjal, sem máshogy. Szerinte azért nem képes megadni azt, amire én vágyom, mert rossz példa van előtte a szülei által, és egy mérgező kapcsolatban volt előttem, de több év telt el azóta, úgyhogy nekem ez már nem kifogás. Szeretem, de össze vagyok zavarodva. Úgy érzem jobbat érdemelnék, és sok téren meg kéne alkudnom, ha vele maradok. Elvileg ő is szeret, de nem mutatja ki túl gyakran, ami nekem hiányzik. És ezek miatt a problémák miatt a közös jövőt sem látom vele. Bár az is lehet, hogy kapcsolatfüggő vagyok, és ezért nem tudom elengedni.

Szerintetek lehet ezen javítani? Vagy már túl sokat vártam, próbálkoztam? Fog változni? Vagy velem van a baj, hogy nem tudom őt elfogadni olyannak, amilyen? Lehet közös jövőnk? Ti elhagynátok a helyemben? Kérlek minél többen írjatok véleményt, ne fogjátok vissza magatokat.