A boldog, kiegyensúlyozott magánélet kincset ér. De sokaknak nem adatik meg. Magány, rossz szex, nincs szex, hűtlenség, viszonzatlan érzelmek, és még lehet sorolni a rossz dolgokat. Van itt olyan, aki elégedett a magánéletével?

Olyan miért nincs, hogy boldog egyedülálló vagyok, de boldogabb lennék szerelemben?

Egy tulajdonság ne határozza már meg az egész ember életét..

Évek óta boldog, kiegyensúlyozott egyedülálló vagyok. Sosem engedném, hogy harmonikus, letisztult életem kis lagúnájának nyugodt víztükrébe egy nő jó csobogósan belehugyozzon. :)

(49F)

#6

Alapvetően vannak (ezen az oldalon is) olyanok, akik se mozdulnak otthonról és pláne nem tesznek semmit, csak várják a csodát. Ők nem tesznek semmit, és meg is van az eredménye.

Másrészt egy kapcsolatot (legyen az párkapcsolat vagy baráti) ápolni kell, nem elhanyagolni a másikat, nem elkényelmesedni, ilyesmik. Nekem ez nyilván nem teher, mert szeretem ezeket az embereket, de valakinek mégis újdonságként hat.

#7 Ha már ebből az oldalból indulunk ki: volt tegnap is egy kérdés, hogy ki hol ismerte meg a párját. Ilyen válaszok jöttek, hogy munkahelyen ügyfele volt, az oviban szülőként, ortopédián, iskolában, közös ismerős által, megvette a lakását stb. Szóval semmi különös, szó nem volt arról, hogy meggebedve hajszolni kellett volna a lehetőségeket, belefogni ezer (amúgy érdektelen) hobbiba, hogy jöjjön... Nem, szerencsés véletlennek köszönhetően vagy valami teljesen hétköznapi helyen (munka, iskola) találtak egymásra, 0 erőlködéssel.

A kapcsolat ápolása más tészta, és itt újra megjegyezném, hogy az csak azzal működik, aki eléggé "kompatibilis" az emberrel. Azzal nyilván nem, akivel két külön világ vagyunk, 0 összhang, esetleg még irritáljuk is egymást. Először össze kell futni a "nekünk valóval", ez mindennek az alapja. Amíg ez nem adatik meg, addig egyszerűen nincs miről beszélni... És a legtöbben már itt, az alapnál elakadunk: nem jön senki vagy csak olyan, akivel még minimálisan sem passzolunk.