Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Van egy három éves kapcsolatom, amiben egy éve együtt is élünk.

A kapcsolatunk elején minden jó volt, minden passzolt.

Az utóbbi időben viszont, kezdem úgy érezni, hogy valami eltört, és már nincsenek meg bennem azok az érzések, amik az elején.Sokat változott. Hanyag lett, és sok mindent nekem kell helyette megoldanom.Ha szóvá teszem, akkor vagy sírva fakad, vagy pedig duzzogva félre vonul. Semmit sem tudok rendesen megbeszélni vele, mert olyan, mintha nem is érdekelné, és azonnal próbál témát váltani. Emiatt már nem ragaszkodom annyira a társaságához, nem szeretek vele olyan sokat beszélgetni, és már nem tölt el örömmel az sem, hogy néha meglepem egy saját magam által készített vacsorával sem.

Már a szexet sem kívánom vele, és csak azért kezdeményezek nála, mert nem akarom hogy azt higgye, hogy a megváltozott testalakata miatt lenne problémám vele.

Egyszerűen nem érzem magam boldognak mellette.

Tudom hogy ő szeret, és ragaszkodik hozzám, de én már nem tudom ezt úgy viszonozni, mint régen.

Viszont neki nincs senkije, akihez rajtam kívül kötődhetne, és nincs hova mennie, ha szakítanék vele.

Egyedül nem keres annyit, hogy egy lakást tudna bérelni.

Viszont ha megengedném hogy itt maradjon ameddig talpra tud állni, akkor fájdalmat okoznék neki azzal, ha más lánnyal találkoznék itthon.

Hiába nem szeretnék már vele lenni, azt sem akarom, hogy az utcán kössön ki.

Mit tanácsoltok?

Csak komoly válaszokat szeretnék!

Köszönöm 31/f


2020. júl. 14. 18:55
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Miért kötne ki az utcán, ha szakítanátok? Nem dolgozik? Akkor magára vessen. Ha dolgozik, csak alacsony a fizetése, akkor szobát is bérelhet, vagy kereshet lakótársat. Neked ne fájjon miatta a fejed, ezt neki kell megoldania.

Ha még mégis megengednéd neki, hogy nálad maradjon, amíg kicsit összeszedi magát, akkor te talán kibírod, hogy ne nálad találkozz más lánnyal.

2020. júl. 14. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Ha mar ilyen szintű a dolog, akkor jobb, ha szakít az ember.

Sajnos sokáig én is ezt tettem, hogy nem akartam szakítani a párommal, mert nem néztem saját magamat. Aztán meg csak szenvedtem, mert nem voltam boldog.

2020. júl. 14. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
egy kapcsolatban a legfontosabb az őszinteség, de talán tavolodj el tőle, hogy érezze ez már nem az igazi, és szakits. sokkal kiméletesebb megoldas. A lakásügy pedig, szerintem előtted is lakott vhol, oda visszamehet nem?
2020. júl. 14. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Én itt azt veszem ki,hogy jól elvan ott veled.Mostmár úgy érzi bebiztosította magát veled..Helyette megcsinálod a dolgokat,plusz még magára sem ad ,ezekszerint,ha megváltozott a testalkata(Mert gondolom nem bomba nővé,feszessé vált),hiszen neked így is jó,mivel eltűröd.


Ez szerintem nem szeretet,mert valahol magasan le..ja a fejedet,nem foglalkozik azzal,hogy neked jó legyen.Hogy segítsen a dolgaitokat intézni,vagy megbecsüljön ,meg sem hallgat.Csak neki legyen megfelelő.


Tudod az ilyenek egyre igénytelenebbé válnak,és csak csüngnek rajtad,hogy majd te mindent megoldasz helyettük. Jobban teszed,ha minél előbb megmondod neki,hogy vége.Ne raboljátok egymás idejét feleslegesen.

Nem a te dolgod,hogy elrendezd az életét a továbbiakban.Nincs semmi felelősséged,vagy kötelességed.Menjen,és oldja meg.

Adsz neki 1-2hetet,és akkor nagyon gáláns,és rendes voltál.

Költözzön haza,a barátnőjéhez,másik pasihoz,stb ahova akar.

2020. júl. 14. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Köszi mindenkinek!

Már tudom,hogy mit kell tennem.

2020. júl. 15. 13:54

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!