Ha a párodat éri egy krízis/trauma, hogyan támogatod?

Egyrészt én beszéltetem. Nem azonnal, de előbb vagy utóbb, ha valóban fel akarja dolgozni, és nemcsak valahova mélyen eltemetni a tudatalattijában, akkor muszáj beszélnie róla. Ismerem annyira a párom, hogy tudjam és érezzem, mikor jön el nála ez a pillanat.

Amúgy meg igen, igyekszem megértőbb és türelmesebb lenni, több mindent adni. Ha pl. azt látom, hogy nem teljesen képes ellátni a mindennapi funkciókat, akkor eleinte átveszek tőle dolgokat, amiket lehet, és van rá kapacitásom, egy idő után meg segítek visszarázódni a rendes kerékvágásba. Figyelek, hogy ne hagyja el magát, szerintem ez fontos. Nyilván sírjon, ha kell, üljön maga elé nézve, bármi, pár nap semmittevés is bőven belefér, de muszáj kizökkenteni az embert. Nem erőltetett vidámkodásra gondolok, csak arra, hogy tényleg érezze, hogy az élet megy tovább, és vannak dolgok, amik így is tudnak némi örömöt okozni.

Igény szerint lennék mellette, vagy hagynám magában, arra azért figyelve, hogy ne taszítson el magától, és erre figyelmeztetném, ha kell.

Szerintem a legfontosabb az ilyenkor, hogy tényleg az ő valós igényeihez kell igazítani a támogatást. Ami nem mindig teljesen az, amit mond a másik. Pl. tudom magamról, hogy nem akarok terhet jelenteni másnak, így egy ilyen helyzetben automatikusan lököm el a másikat magamtól, pedig amúgy majd megőrülök azért, hogy megöleljen. Tudatosan próbálok erre odafigyelni, és kifejezni az igényeimet, de egy ennyire ösztönös szituációban nem mindig sikerül a reflexeket felülírni. És az is fontos, hogy érezze, hogy tényleg lehet "gyenge", sírhat előtted, összezuhanhat egy kis időre, biztonságban van, de ugyanúgy mutatni kell felé, hogy az élet, bármilyen hihetetlen és nehéz most elhinni, megy tovább, és vannak kötelességeink, amiket teljesíteni kell, felelősek vagyunk a környezetünkért, ezért nem hagyhatjuk el teljesen magunkat (pl. nem kezdhetünk mértéktelen vedelésbe, de ez csak egy példa), és így is rengeteg örömet tartogat az élet.

Volt ilyen nagy dolog az életében, szinte egy éven belül meghalt mindkét nagymamája.

(Aztán később fél éven belül 4 cicája, s köztük a legkedvesebb cica, aki kamaszkora óta vele volt és vigasztalta ha csajgondok voltak.)

Na de amikor a nagymamái hunytak el, megkérdeztem, hogy mire van szüksége, mitől érezné jól magát?

S attól függ milyen fázisban volt, volt, hogy a halál körülményeiről -beszéltünk, vagy a szép emlékekről, vagy csak ültünk és hallgattunk, vagy ölelkeztünk és hallgattunk.

Amennyire tudtam azon voltam, hogy alkalmazkodtam a lelkiállapotához. Erőltetetten nem próbáltam jobb kedvre deríteni, nem vigasztaltam klisékkel, mert láttam, hogy nem volt rá szüksége.

Nálatok nem tudom mi történt, de megpróbálhatod meglepni valami finomsággal a kedvenc helyéről, vagy te készíts valami finomat neki amit ritkán esztek. Masszírozd gyakran, már hogyha szereti és nem ódzkodik tőle, az oldja a feszűltséget a testében és lelkileg is megnyugtatja.

Készíts nyugtató teát magadnak, a ha teásak vagytok és csak úgy mellesleg kínáld meg vele.

Mindenek előtt azonban biztosítsd, hogy ott vagy ha beszélni szeretne az őt ért negatívumokról, vagy ha csak társas hallgatásra vágyna, éhség, hogy ott vagy. Vagy nem vagy ott, ha egyedüllétre vágyna.