Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek mit akar? Első...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit akar? Első perctől fogva nem akarta, hogy védekezzünk aztán (mert kiköveteltem) hogy védekezzünk, vett nekem helyi fogamzás gátlót. Tobszor volt, hogy nem engedte behelyezzem. Most úgy néz ki 4hete, hogy terhes vagyok.

Figyelt kérdés

Elmondtam neki elsőre csendben volt, aztán azt mondta el kell vetettem.

Erre felbőszültem és azt mondtam neki akár mit csinál akkor is megtartom.

Azóta is besztünk rolla vagy 3alkalommal és én is helyeseltem azt hogy el kell vezetni mert oda a szabadságnak és friss kapcsolatunk van.

7honapja tart csak. Neki is van gyereke mástól és nekem is.

Megegyeztünk, hogy majd csak jövőre.

Szüleim tiltakoznak ezt Elmondtam neki és megint dühösen azt mondtam, hogy még tartom akár ki akar mit mond ez az én döntésem nekem kell éreznem.

Nem kérdez azóta sem erről fel sem hozta a témát. 28.ara van időpontom orvoshoz.

Szerintetek mit szeretne nagyon sokat jelentene a döntés hozatalomban.

Hogyan tudjam meg????

Kerlek ne stidjatok tudom, hogy kavalkád de nagyon össze vagyok zavarodva. Segítségre tanácsra szorulok most. El vagyok veszve.

Ha tudtok értelmes őszinte válaszokat tanácsokat adni negativitas nélkül kérlek tegyétek meg és írjátok mellé korotokat és nemetek.


2020. okt. 15. 15:25
1 2 3 4
 1/37 anonim ***** válasza:
97%
Az ilyeneknek engedélyhez kellene kötni szaporodást, mert önállóan nem képes felelős döntést hozni, és bizonytalan a cselekvőképessége.
2020. okt. 15. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/37 anonim ***** válasza:
91%

Lehet, hogy talán nem kellett volna egy önző baromnak engedned, hogy belédspricceljen.

Most komolyan, mit vártál?

És hogy mit tegyél? Szabadulj meg ettől a baromtól. Aztán a jövőben ne csak izom, és farokméret alapján válassz pasit!

2020. okt. 15. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/37 A kérdező kommentje:

1/2 Az ilyeneknek engedélyhez kellene kötni szaporodást, mert önállóan nem képes felelős döntést hozni, és bizonytalan a cselekvőképessége.



Hú de megnézném az életed de komolyan!

Sok mindent elárultál most ezzel a személyiségedről, életformádról és érzelmi empatiadrol és nem utolsó sorban ordít róllad, hogy vagy te olyan érzelmi bajban mint én. Sajnálom :( kérlek minél előbb keress fel egy lelki dokit.

2020. okt. 15. 15:45
 4/37 anonim ***** válasza:
88%
Elmondta mit szeretne, és háromszor is helyeselted neki, hogy meg kell ölni az ivadékot. Nyilván ugyanez az álláspont, ha nem volt ezzel ellentétes tartalmú beszélgetés azóta sem. Apja nem lesz a gyereknek, az fix.
2020. okt. 15. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/37 A kérdező kommentje:

2/3 se nem izmos és a farok mérete alig az átlagos. :)


Igazaból én is szeretnék és szerettem volna babát (6eve keresem a megfelelő partnert hozzá) volt a 6ev alatt 3probalkozasom ismerkedés térén de nem feleltek meg.

Ő megfogott, viszont úgy semmi kepp nem tartom meg ha ő nem akarja.

Nem lehetek önző.

És babát lehet adoptálni is.

Nem tudom mit tegyek.

2020. okt. 15. 15:52
 6/37 anonim ***** válasza:
96%
Megbízhatatlan partner akire nem számíthatsz, így ne befolyásoljon, ő mit mond, te döntsd el. A leírtak alapján a legjobb az lenne, ha elvetetnéd, amíg lehet, ezzel a férfival szakítanál, a jövőben pedig megfontoltabban választanál párt és te is felelősségteljesebb lennél.
2020. okt. 15. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/37 anonim ***** válasza:
100%

Tedd fel magadnak a kérdést, Egyedül el tudod tartani a gyereket?

Egyedül fel tudod nevelni? Egyedül tudod iskoláztatni?

Ha a válasz igen, döntsd el, meg akarod-e tartani.

Ha a válasz nem, és el nem akarod vetetni, örökbe adhatod.

Ne hozz több felelőtlen döntést, mert még magadon kívül, kitudja hány másik emberrel szúrsz ki.

2020. okt. 15. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/37 anonim ***** válasza:
95%

El tudod tartani ezt a gyereket egyedül? Akár úgy, hogy évekig nem tudsz majd dolgozni? Van annyi tartalékod? Mert nyilvánvaló ugye, hogy sem a szüleid, sem az idióta kanid nincs melletted, tehát azt a gyereket 100%-osan magadnak szülnéd?

Ha van saját lakásod, meg pár milliód tartalékba, és meg szeretnéd tartani, akkor tartsd meg. HA nem, akkor abortusz, vagy add örökbe. A semmire értelmes ember nem szaporodik.

Ha meg sem védekezni sem terhesnek lenni nem akarsz, akkor vagy ne szexelj, vagy köttesd el magad. Vagy szerinted a te életformádról mit árul el az, hogy védekezés nélkül szexelsz, mikor nem akarsz gyereket, csak azért mert a pasid nem enged védekezni? Komolyan erre minden jóérzésű ember felháborodik, mert annyi felelősségtudatod van mint egy amőbának, tényleg jobb lenne így nem gyereket csinálni.

2020. okt. 15. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/37 anonim ***** válasza:
93%

Azt írtad őszinte válaszokat szeretnél.

Őszintén: nagyon buta vagy.

Miért engedted,hogy beléd menjen?Miért gondolod,hogy jó apa lenne egy olyan emberből aki nem engedi,hogy védekezz de aztán azt kéri vetesd el?

Mondjuk a kérdésedből és a válaszodból értem,hogy tudott megfogni egy ilyen ember.


Vetesd el és ne adoptálj soha.Ennyit tehetsz.

2020. okt. 15. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/37 anonim ***** válasza:
96%

Szóval: minkettőtöknek vannak már innen / onnan gyerekei, tehát tudjátok, hogy készül és mivel jár egy gyerek. Egyikőtök sem adott meg a saját gyerekeinek eddig sem egy normális családmodellt, de összefekszetek védekezés nélkül, majd meglepődve kérdezed, hogy a szexpartnered mit akar?!


Egyébként elmondta, hogy mit akar: 1. gumi nélkül szexelni, mert az úgy kényelmes neki

2. a gyereket nem akarja


Ha azt el tudtad dönteni, hogy te védekezel-e, ha már a tróger hapsid nem akar, akkor szerintem elég nagylány vagy hozzá, hogy most is megfelelően dönts.

2020. okt. 15. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!