Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez most megcsalás?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


20 éves lány vagyok, a barátom 21.


3 hete voltunk kb. kapcsolatban. Nem éreztem teljesen jól magam. Amikor az utcán meg akartam ölelni, akkor kb. ellökött magától vagy, amikor megfogtam a kezét, akkor pár mp. után elhúzta. Eleinte se a barátainak, se a szüleinek nem mondta el, hogy együtt vagyunk. Meg még volt egy-két dolog.


Szóltam, hogy nekem ez így nem igazán tetszik. Azt mondta, hogy nem akarta elkötelezni magát vagy érzelmileg kötődni hozzám.


3 hét járás után közben a neten (nem társkeresőn) megismertem egy srácot, akivel beszélgettünk, jól elvoltunk. Nem flörtöltünk meg semmi. Elhívott találkozni. Mondtam neki, hogy oké, majd ha mindketten ráérünk. De amúgy nem akartam vele talàlkozni a barátom háta mögött. Pár hónapig direkt nem is beszéltem vele. Aztán két hete megint váltottunk pár sort. Mostmár nyíltan megmondtam neki, hogy “figyelj, nem szeretnék veled találkozni, barátom van...nem lenne etikus”. Közöltem vele, hogy amúgy múltkor sem akartam tőle semmit és, hogy most sem (ha esetleg félreértette volna). Próbáltam tartani a távolságot, de már így is talán átestem a ló túloldalára.


Bűntudatom van azért, amit tettem, mert talán külső szemlélőként úgy tűnik, hogy rámásztam másra. A barátommal azóta nagyjából rendeződtek a dolgok, de még mindig vannak gondok...


Mondanátok véleményt?

Köszi!



2020. nov. 24. 15:48
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%

Nem gondolom megcsalásnak. Ha nem társkeresési szándékkal beszéltél vele, és nem is találkoztatok, ebben mi lenne a megcsalás?

Együtt vagytok még a barátoddal? Nekem inkább az ő viselkedése nem tetszett. Gondolom, ez azota változott.

2020. nov. 24. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%

Ebben a sztoriban a masik fiu szerepe kb. nulla.


Ot hagyjuk is, inkabb a pasid viselkedesen elmelkedj.

2020. nov. 24. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%
Jobban jártál volna szerintem, ha a barátod hagyod ott. Főleg ha még mindig vannak gondok.
2020. nov. 24. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
91%
Nem az. De a mostani kanid helyett keress egy FÉRFI partnert!
2020. nov. 24. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%
Neked nincs barátod. Tehát nincs, akit megcsalj. Max néha megdug és beléd ürít. De az nem barát, nem partner.
2020. nov. 24. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
A barátod nem szerelmes beléd, szóval hagyd ott
2020. nov. 24. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Nulla kapcsolatod van. A srác nem akar tőled semmit. Másik srácot behülyítetted, hogy hajlandó vagy vele találkozni. 2 héttel ezelőtti levél és a mostani erősen ellent mond egymásnak. Múltkori leveledben nem azt írtad, hogy nem akarsz tőle semmit, hanem azt, hogy benne vagy a találkozásba. Ezzel saját magadat hazudtoltad meg.
2020. nov. 24. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%
A “barátod” sz€rik a fejedre....és ez sztem így is fog maradni,inkàbb azt kellett volna kidobni!
2020. nov. 24. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
60%

" nem akarta elkötelezni magát vagy érzelmileg kötődni hozzám."


Ugyanazt csináltad, amit a kedves "barátod" csinált veled, csak virtuálisan.

1-1.

2020. dec. 11. 02:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

Azt csalhatod meg, aki hozzád tartozik.

Ő nem az.

2020. dec. 11. 02:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!