Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Eligénytelenedett a párom,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Eligénytelenedett a párom, mit csináljak?

Figyelt kérdés

3 éve már, hogy összejöttünk a barátommal, megismerkedésünkkor sokat adott magára, pont ezért is tetszett meg. Az évek folyamán viszont eligénytelenedett, most már ott tartunk, hogy szégyellek kimenni vele az utcára.


A haja lassan a válláig ér, nem zselézi, nem fogja össze, semmit nem csinál vele. Ráadásul neki még nagyon száraz, kemény is a haja, gyakran szó szerint felfele áll a haja, úgy néz ki, mint aki belenyúlt a 220-ba. Már egy éve lesz, hogy az egész arcát ellepték a pattanások, kozmetikushoz nem megy, mert az ""b.uzis"", bőrgyógyászról hallani sem akar. Néha megengedi, hogy bekenjem az arcát hámlasztóval, de ez ugye messze nem ad drasztikus változást. Borotválkozni egyre ritkábban szokott, vannak területek, melyek annyira nem zavarnak, de pl. azért, hogy intimen és az arcát megborotválja, konkrétan könyörögnöm kell. Ami a ruházkodást illeti, az sosem volt az erőssége, de még ebben is sikerült lejjebb adnia. Rá 2 számmal nagyobb farmert hord, a pólói kicsit rövidek rá, télen-nyáron egy leharcolt nike sportcipőbe rohangál. Vettem neki egy pár szép bőrcsizmát és több inget, az ingek párszor voltak rajta, a csizma azóta is ott van a dobozban.

A másik számomra nagyon zavaró dolog, hogy teljesen ellustult, a munkahelyén kívül sehova sem megy, úgy kell néha elrángatnom valahova. Állandóan eszik, tényleg kétszer annyit eszik, mint egy átlagos férfi, az a szerencséje, hogy nem tud hízni, mert különben már 130 kg fölött lenne.


Nem mondom, nekem is megvannak a lustulósabb napjaim, de ennyire sosem engedném el magam. Szomorú ezt látni nekem, mert őt nem ilyennek ismertem meg és pont most lennénk jövőnk kapujánál, tervben van a végleges összeköltözés, közös számla nyitása. Sajnos azt érzem, hogy a falnak beszélek, mikor bármit is próbálnék vele megbeszélni, teljesen úgy érzem, hogy elvesztettem a férfit, akit szerettem és már soha nem fogom visszakapni.



#igénytelenség #eligénytelenedett
2020. dec. 19. 06:17
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
miért nem beszélsz vele erről??
2020. dec. 20. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
A te hibad, minek szedje ossze magat ha igyis lepipazod
2022. jan. 7. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!