Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Bántalmazó kapcsolat folytatása?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bántalmazó kapcsolat folytatása?

Figyelt kérdés

A volt párommal 2019-ben ismerkedtem meg. Akkor egy banknál dolgoztam jó beosztásban. Nagy volt a szerelem, hamar összeköltöztünk.

Először kiderült, hogy alkohol problémákkal küzd. Alkalmi szinten használ drogokat is.


Először 2019. júliusában ütött meg. Még nem volt ilyenben részem, rögtön fogtam magam összepakoltam a cuccaim és elakartam költözni tőle.

Végül meggyőzött, hogy maradjak.

Ennél a pontnál hagyott ott pár barátom.


Nagy veszekedéseink voltak. Rengeteg érzelmi bántalmazás történt ebben az időben.


Én is kipróbáltam a szintetikus drogokat mellette és sajnos a szerektől téveszméim és hallucinációim lettek. A kórházba kötöttem ki és azt sem tudtam, hogy mi történt velem.

Azt hittem ez az egész a párom miatt van és elköltöztem tőle.

Ennél a pontnál nagyon sok barát távozott az életemből.


Mély depresszióba estem azt sem tudtam mi történt velem. Közben próbáltam másokkal ismerkedni, találtam egy férfit aki az összes felhalmozott adósságomat visszafizette.

A mély depresszióból szánt szándékkal átdrogoztam magamat egy mániás pszichózisba ahol nagyon furcsa dolgokat műveltem. (Politikai pártba akartam belépni, nagyon kihívóan öltözködtem, majd ebben a módosult tudatállapotban kimentem kukázni.)

Ismét kórházba kerültem, de legalább nem depressziósan..


Amikor onnan kijöttem rengeteg drogos pszichés beteggel sikerült összespanolnom. Ők lettek az új haverjaim.


A kórházban meghíztam így sok bántalmazás ért emiatt pedig még a kapcsolatunk elején jeleztem, hogy 16 évig evési zavarom volt. (8 éves korom óta)


Elkezdtünk tényleg rengeteget piálni. A verekedés és a veszekedés a mindennapjaink szerves része volt. Volt, hogy szexmunkásként kellett dolgoznom, hogy a számlákat kitudjuk fizetni.


Aztán mindketten találtunk munkát így a veszekedések lecsillapodtak.


Lent voltunk vidéken mamánál ahol összeverekedett azzal az emberrel aki 50 éve a szomszédunk, tönkretett egy grillsütőt, és úgy beszélt nagyanyámmal, hogy meg lett tiltva, hogy betegye a lábát oda.


Aztán augusztusban megint rám jött egy rosszul lét, lefutottam a kötelező köröket. Megpróbáltam elköltözni de nem sikerült. Úgy éreztem a párom nincs kiképezve, hogy mit kell ilyenkor csinálnia. Volt egy öngyilkossági kísérletem. Ismét kórház.


Amikor hazajöttem nagyon nagy depresszióba estem. Csak feküdtem és sírtam amire a párom azzal válaszolt, hogy úgy elvert mint még soha. Rohadt idegesítő lehettem volt, hogy egy kábellel fojtogatott.

Nagyon rossz állapotban voltam és azzal fenyegetett, hogy kiteszi az utcára a cuccaimat.


Most már elfogadtam, hogy ezeket a gyógyszereket be kell szednem és, hogy nem tolhatok fel mindent csak úgy mert hamar egy rémálomban találom magam. Mióta eljöttem eltelt 4 hónap.

Amit leírtam az nagyon rosszul hangzik de hihetetlen élményeink voltak együtt: kirándulások, bulik, minden. És rendesen mutogattuk is mindenféle felületen, hogy milyen tökéletes a mi kapcsolatunk..


Ma beszéltem vele ő azt mondja még vissza vár.

Én most a régi exeimnél lakok mert nem volt konkrétan hova mennem, majdnem az utcára kerültem.


Nekem nincs kedvem előadni magam másnak.

Nem hiszem, hogy rajta kívül ezt a sok szart eltudja bárki is fogadni.

Valamiért nagyon nem akarom, hogy találjon egy másik lányt.

Én ebben a kétéves folyamatban mindenemet elvesztettem.

Társfüggő vagyok nagyon.

Rajta kívül még két pali írogat akik tudják, hogy mi a helyzet, de egyikükről sem hiszem, hogy bármi komolyat akarnánk egymástól.

Sosem voltam még szingli 13 éves korom óta.


Most ez a két exem gondoskodik rólam. Adnak szállást, etetnek, itatnak, ruháznak, fizetik az orvosomat stb.



Hülye vagyok, hogy ha folytatni szeretném? Természetesen csak ha rendbe jöttem és lett munkám.. Nem hiszem, hogy másnak kellenék és nélküle csak unatkoznék.



2021. jan. 19. 21:37
1 2 3 4 5
 1/43 anonim ***** válasza:
95%
Csodálatos pár vagytok, nyugodtan veresd agyon magad, és okvetlenül vállaljatok 3-4 babát is!
2021. jan. 19. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/43 anonim ***** válasza:
97%
igen hülye vagy.
2021. jan. 19. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/43 anonim ***** válasza:
90%

Hát megnéztelek volna a sok katasztrófa előtt, milyen voltál egészséges emberként.


"Hülye vagyok, hogy ha folytatni szeretném?"

Az ember lehúz, és nem bánik veled jól. Bántalmazó a kapcsolat. Persze, hogy nem ésszerű, hogy visszamenj hozzá.


"Nem hiszem, hogy másnak kellenék és nélküle csak unatkoznék."

Mese. A rabja vagy, függője, érzelmileg hozzánőve. Ha racionálisan gondolkodnál, az érzelmeidnek ellent mondanál és építenéd szépen az életedet, elfelejtve a sok szart. De szerintem már azon a szinten vagy, amikor nem tudsz nemet mondani, és ez a spirál életed végéig fog tartani.


"Nem hiszem, hogy rajta kívül ezt a sok szart eltudja bárki is fogadni."

Szintúgy mese, és nem számít. Attól ő még bántalmazó.

2021. jan. 19. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/43 anonim ***** válasza:
92%
Összeilletek, megérdemled. Addig is békét hagytok másoknak.
2021. jan. 19. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/43 anonim ***** válasza:
100%
Rendben akkor jönnél, ha elmennél egy pszichológushoz és a társfüggőség helyett csupán magadra támaszkodnál és rájönnél arra, hogy mennyi erő lakozik benned. Nem kellene másnak az erőszakát átélned, többre is tarthatnád magadat, magasabb önbecsülésű ember lehetnél, megtudnád azt, hogy milyen önálló nőnek lenni.
2021. jan. 19. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/43 anonim ***** válasza:
100%
Te beteg vagy. Sürgősen keress fel egy szakembert, pszichiátert, mert segítségre van szükséged. És ebben legkevésbé az segítene, ha visszamennél hozzá.
2021. jan. 19. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/43 anonim ***** válasza:
100%

Örülnék neki, ha ez kamu lenne.


Ha igaz, akkor meg nehogy visszamenj ahhoz, aki “megmutatta” neked ezt a szuper életet. Segítséggel, de kapd össze magadat és gyógyulj ki a társfüggőségből (is). Amíg mástól függsz, gyenge maradsz.

2021. jan. 19. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/43 A kérdező kommentje:

7-es: Nem, nem kamu. Ha részletesebben leírnám akkor még megdöbbentőbb lenne az egész. A rosszullétek során folyamatosan olyan téveszméim voltak, hogy a pokolra kerülök.


Úgy érzem, hogy senkinek nem kellenék hosszútávú kapcsolatra ezek után.

Régebben pedig annyi jelentkező volt...

Mindenhol azt látom, hogy házasodnak és gyereket szülnek az olyan ismerőseim akikről sosem gondoltam volna.

Nekem meg van négy kórházi zárójelentésem és ennyi..

2021. jan. 19. 22:09
 9/43 anonim ***** válasza:
90%
Te, ha ekkora hülye vagy, hogy tudtál egy bankban valaha is "jó beosztásban" dolgozni?,
2021. jan. 19. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/43 A kérdező kommentje:

2019ig minden teljesen normális volt az életemben. Azt hittem engem vesznek legelőször el feleségül. Volt egy majdnem 8 éves kapcsolatom, jó munkám, sok ivócimborának címkézett barátom.


És most ebben a helyzetben még ez is jobbnak tűnik mint az, hogy egyedül halok meg mert nem kellek senkinek.


És amúgy járok pszichiáterhez.

2021. jan. 19. 22:15
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!