Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van bármi módja annak a pszichológuson kívül, hogy ne legyek ennyire kontrollmániás, uralkodó, toxic barátnő?

Figyelt kérdés

Nincs bajom a pszichológusokkal. Voltam kettőnél is, egyik sem vált be hosszútávon, nem találtuk meg a közös hangot.

Azóta keresek folyamatosan, kettő is visszautasított azzal, hogy a járványhelyzet miatt most nincs szabad kapacitása.


Én viszont mérgezem a kapcsolatomat folyamatosan. Mindenben kontrollálni akarom a páromat, aki már 3 éve mellettem van és támogat. Rengeteg dologban fejlődtem, kinőttem nagyon sok rossz tulajdonságomat. De mégis sokszor azt érzem, függök tőle, minden időmet vele akarom tölteni, pedig együtt élünk már. Gyomorgörcsöm van ha más beosztásban vagyunk, hogy vajon mit fog otthon csinálni egyedül, gyomorgörcsöm van attól is ha dolgozik, mert nagyon sok csinos kolléganője van, amíg lehetett menni ide-oda, néha elment nélkülem koncertre, mosolyogva jó bulit kívántam neki és itthon a sírógörcs kerülgetett titokban. Nem tud ezekről. Vagyis felületesen, mert néha ő szól rám, hogy hagyjak már neki egy kis teret.


Szeret, talán túlságosan is. Meg se érdemlem ezt. Normális férfi fél év után elhagyott volna. Pont emiatt akarok változni, mert miatta megéri.


Nem akarok pióca lenni. Fejben tudom, hogy kéne viselkednem, de az életben nem megy. Megfojtom a ragaszkodásommal, rátelepszek, tudni akarok minden percéről. Tudni akarom minden gondolatát. Papucsot akarok csinálni belőle, pedig az eszem tudja, hogy úgy szerettem bele 3 évvel ezelőtt, hogy szabad ember volt, sok hobbival, érdeklődési körrel, célokkal. Most meg azt akarom, hogy minden gondolata körülöttem forogjon és én legyek neki a világ közepe. Ez nem egészséges.

Nekem a korlátozások a világ legjobb történése, hogy velem van itthon, de neki tudom, hogy a pokol. Elvesztette a hobbiját, ami kikapcsolódást adott neki.

Ettől függetlenül tündér velem, mindig meglep apróságokkal, bújik, beszélget velem, figyel rám. De tudom, hogy nem érdemlem meg és bár viszonzom neki ezeket, mire hazaér főzök neki, mikor boltozok hozom a kedvenc csokiját, átvállaltam a takarítást is, mert nekem amúgy segít feszkó-levezetésben. Akar segíteni benne, nem lusta, de többet dolgozik mostanság.


A saját gondolataim fognak a sírba vinni, reggel elköszönünk az ajtóban, boldogan beérek dolgozni és mire hazaérek délután már egy komplett sztorit gyártott az agyam, apró összefüggéseket hoz létre.


Felvette facebookra egy kolléganőjét > lecsekkoltam a nőt > GYÖNYÖRŰ > majdnem fél napomba telt, mire az instagramját megtaláltam, mert nagyon hétköznapi neve van és millió ilyen felhasználó volt > ott láttam, hogy hála égnek kapcsolatban van és megnyugodtam.

Majdnem fél napig sík ideg voltam egy ilyen f*szság miatt, már gondoltam mindenfélét, biztos páromnak bejön, én vagyok a szamár a ló helyett, csak vár az alkalomra, biztos ezért jön haza ilyen jókedvűen munkából blablabla... és ezek napi szintűek!!! neki nem mondom, nem akarom megőrjíteni ezekkel, de közben én bolondulok bele...


Kérlek segítsetek. Elolvasok bármilyen könyvet. Meghallgatok bármilyen podcastet, videót. Bármit megteszek. A szívem pszichológushoz húzna, mert beszélni akarok, millió gondolatom van. De eddig kettőből nulla, és sajnos nagyon válogatós vagyok. Nem tudok akárkihez beülni és megnyílni, nekem előtte fontos, hogy lássam hogy néz ki, milyen területekkel foglalkozik, beszéljünk telefonon pár mondatot.


22N


2021. jan. 23. 07:59
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
69%
#9 nem, én pontosan úgy értelmeztem, ahogy leírtad és így tetszik. :) Hogy miért, azt nem tudom megmagyarázni.
2021. jan. 23. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
100%

Szia kérdező, én pszichológus vagyok. (Férfi, 30 alatti.)

Van szabad kapacitásom, online tudnálak fogadni. Látom, hogy neked ez mennyire fontos téma és tetszik az elszántságod, önreflexiód amivel dolgozni akarsz rajta. Alapvetően is inkább fiatal felnőttekkel foglalkozom.

Ha érdekel a dolog, küldj privátban egy emailcímet. Én oda elküldöm a nevem és a virtuális névjegykártyám. (Képem, alapadatok, mottó van rajta.) Ha az alapján dolgoznál velem, egyeztetünk egy ingyenes első 30 perces konzultációt.

2021. jan. 23. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
100%
Meditacio, Byron Katie: The Work, Osho konyvei a temaban - nekem segitettek, ismerem az erzeseidet..
2021. jan. 23. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
100%
Én ugyanilyen típusú nő vagyok. És küzdök magam ellen minden nap. Nem volt gyerek kori traumám. Egyszerűen olyan férfira vágyok aki teljesen belém olvad. Szerintem ez betegség és nem természetes. Nincsenek önértékelési problémáim. Tisztában vagyok vele hogy mindent meg teszek azért hogy mindig élettel teli, vidám, szép csinos nő legyek. Én nem attól félek hogy megcsal, hanem egyszerűen annyira imádok vele lenni hogy el vonási tünetem van amíg oda vagyunk dolgozni. Olyan nekem mint a drog. Imádom
2021. jan. 23. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
100%
Hogy vagy most, kérdező? Mi történt azóta?
2021. aug. 2. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
100%
Tényleg, sikerült megoldást találnod?
2021. aug. 2. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:

Vannak olyan ferfiak, akik anyucit keresnek. Nekik ez jon be.

Nekem nem!

2021. aug. 3. 03:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
65%
Nem fogod tudni megúszni a pszichológust/ pszichiátert, máshogy ez nem fog javulni, videók, éketbölcsességek nem lesznek elegendők.
2021. aug. 3. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 A kérdező kommentje:

#15

#16


Fogjuk rá :) Együtt élünk továbbra is. Sok dolog rendeződött fél év alatt bennem. Magam is meglepődtem, de a féltékenységet nagyon ügyesen leküzdöttem hónapról hónapra. Nálam a kulcs a kommunikáció volt. Ha rámtört, ahelyett, hogy elkezdtem agyalni és sztorikat gyártani, elmondtam neki, hogy figyelj, ezen és ezen rágódok. Tudom, hülyeség, de beszéljünk róla, hogy lenyugodjon az agyam. Abszolút partner ebben, mindig mondja is, hogy bármin kattogok, nyugodtan mondjam el neki. Eleinte sok minden volt, most már kezdek megnyugodni. Egyre kevesebb van, mert érzem, hogy nem bújik ki ezek alól, nem hárít, nem bánt. Partner, és ez sokat segít.


Pedig volt pár nehéz hónap mögöttünk... volt munkahelyváltásom februárban. Voltak anyagi nehézségek, mikor az albérletben több minden beszart és együtt oldottuk meg ezeket.


Pszichológushoz egyenlőre nem mentem, de szeretnék, amint lemegy a nyaralós szezon.


És ami a legnagyobb fejlődésem szerintem, hogy elkezdtem élvezni az én-időt. Visszatértem egy rég elfeledett hobbimhoz (gépes játék:D) és tök jól elfoglalom magam, mikor más a beosztásunk, vagy mikor elmegy nélkülem valamerre. Szokott a srácokkal menni ide-oda, kollégákkal csapatépít stb. Ilyenkor legtöbbször én is szervezek a barátnőkkel programot, nagy segítség, hogy most van hova, mert jó idő van és kinyitottak a helyek. Ha ez nincs, akkor itthon ülök és játszok a kis játékommal, amivel pikkpakk telnek az órák. Emellett beiratkoztam egy őszi képzésre is, ami szintén sok sok felesleges energiámat lefogja kötni.


Úgyhogy összességében javult a helyzet, de nem szabad megállni. :)

2021. aug. 3. 16:58
 20/23 anonim ***** válasza:
100%
kontroll mánia esetén meg kell tanulni kezelni a saját érzéseinek elsőnek, másodsorban meg felfogni és ép ésszel átgondolni ha az illető elmegy a boltba vagy a haverokkal sörözni akkor nem azért megy el mert más lukát akarja meghegeszteni .
2021. aug. 3. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!