Elszakadás a szülőktől?

Sziasztok!

A párommal 4 éve vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást, ez amolyan laza, legjobb barátok vagyunk közös hobbikkal, és minden tökéletes köztünk kapcsolat. Egészen eddig semmi baj nem volt, laktunk közösen koliban és albérletben is, de most a vírus miatt hazaköltöztünk mindketten (még egyetemre járunk, mindketten dolgozunk is mellette amennyi belefér). Így is gyakran találkozunk, de lassan egy év alatt azt vettem észre, hogy az anyósom egyre inkább úgy kezeli őt, mint egy csecsemőt. Összeszedi a földre dobált szennyesét, főz, mos, mosogat helyette, ha kettőt tüsszög akkor úristen azonnal ügyelet, meg hogy jaj nehogy kimenjen 5 percre az esőbe sétálni, jaj el kell kezdeni gyakran orvoshoz JÁRNI mert az nagyon fontos ám úgy hogy semmi baja és egy egyetemistának pont erre van ideje és pénze... Persze a párom azonnal ugrik minden szavára, különben kiabálás lesz. Szeretem az anyósom, de ezt a túlféltést nem bírom elviselni, olyan, mintha egy 12 éves gyerekkel lennél kapcsolatban, akinek megtilják hogy pizsiben legyen és megmondják, milyen boxert vehet fel (igen, ez is volt). A párom még amikor együtr laktunk, egy energikus, sportos, magabiztos, laza fiú volt, most az otthonlét miatt hízott is 15 kilót, és nem megy nagyon sehova, pár km bringa vagy séta után már hisztizik hogy haza akar menni és ez fárasztó, persze otthon meg agyon ajnározzák hogy nehogy valami baja legyen. Koliba sem fogják visszaengedni, mert "éretlen és nem tud magára vigyázni", ami nem igaz, mert eddig sikerült neki, ezt most otthon ők csinálták vele. 25 éves emberről van szó, de komolyan, másnak ilyenkor gyerekei vannak már, nem az anyukája parancsol rá, hogy milyen színű gatyát vehet fel. Sajnos egyre inkább azt érzem, hogy emiatt nem tudok rá férfiként tekinteni, és próbáltam vele beszélni erről, de nem akarom megbántani és a szülei ellen lenni. Valaki volt hasonló helyzetben?

21/L