Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Úgy érzem, ezek a dolgok nagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Úgy érzem, ezek a dolgok nagy nyomást helyeznek rám a páromtól és nem érzem pozitívnak őket, sőt, néha már dühöt vált ki belőlem. Szeretném egy szakemberrel átbeszélni, tudtok valakit ajánlani? Mit gondoltok az egészről?

Figyelt kérdés

Huszonévesek vagyunk a barátommal, 1 éve vagyunk együtt. Sajnos egyre több dolog kezd szó szerint halálra rémiszteni, olyan érzésem van, mintha fulladoznék, mintha egy súly agyonnyomna. Róla tudni kell, hogy elhanyagolt, bántalmazott kisgyerek volt és ezek miatt olyan, amilyen. Én ennek az ellenkezője vagyok, velem rengeteget törődtek és segítettek, sőt már rám erőltettek dolgokat, sosem tudtam magam kellőképpen önállónak vagy felnőttnek érezni. Írok pár példát a páromról:


- Nem tud nélkülem aludni. Hívták a munkahelyén többször csapatépítőre, de nem hajlandó elmenni emiatt. Sőt, még olyat is mondott, hogy nem bírná ki ha én elmennék vagy ha olyan munkám lenne, hogy utaznom kéne valahova

- Azt mondta nem bírná ki, ha nem lenne home office és minden nap 8 órát külön kéne lennünk, igazából pár órát is alig bír ki

- A családjával megromlott a kapcsolata, a régi barátságait se ápolja, pedig szoktak neki írni, de nem érdekli. 1-2 kollégával jóban van, de ha felmerült, hogy velük találkozzon (amiből persze nem lett semmi), még akkor is azt mondta, hogy vinni akar engem is

- Mondta, hogy neki csak én vagyok a stabil pont

- Állandóan azt mondja, hogy nekem akar jót és engem figyel, de olyan dolgokat hoz fel, amik teljesen triviálisak. Pl. nála töltöttem pár napot mikor még nem éltünk együtt és találkoztam egy barátnőmmel közben, mondogatta, hogy ez a közös időnkből megy el, de ő csak engem figyel, hogy jól érezzem magam

- Ezerszer elmondta, hogy tökéletes vagyok szerinte. Többször hozzátette, hogy szerinte ő férfiként kevesebb, mint én nőként. Mondtam neki, hogy ez nem igaz és hogy sajnos én sem vagyok tökéletes, ezen csak kiakadt, hogy miért nem örülök ennek hogy így látja


Mit gondoltok? Kezdek teljesen összeomlani, szeretnék keresni egy szakembert neki és magamnak is, mert irreális dühöt érzek folyamatosan. A legkisebb normális gesztus is feldühít már (pl. ha rám adja a kabátot vagy ha főz valamit), tudom, hogy részemről ez se normális dolog. Egyikünk se dolgozta fel a gyerekkori sérelmeit és így ez tragikussá kezd válni.



2021. ápr. 12. 10:48
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%
Hallod, ez nagyon durva, és rosszabb lesz. Egyre jobban akar majd rajtad uralkodni, elvágni mindenkitől, érzelmi zsarolásnak meg tökéletes a rossz gyerekkor. Beszélgess el vele nagyon komolyan, és ha nincs változás, menekülj, amíg tudsz! Komolyan!
2021. ápr. 12. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
100%
En elmenekulnek. Felelmetes.
2021. ápr. 12. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
100%
Ilyenen a kedves párod csak akkor fog változtatni, ha ő is felismeri és akar is rajta. De a leírtak alapján ő nem hogyváltoztatni akar, hanem még szorosabbra húzza a pórázt. Én ebbe lehet energiát se fektetnék már és lelépnék. Ennél csak nagyobb követelőzések lesznek.
2021. ápr. 12. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Sajnos még a töredékét se írtam le az egésznek, ez csak pár példa volt.


A legszörnyűbb, hogy mindig mondogatja, hogy találkozzak a barátaimmal, kérdezi, hogy mi van ezzel meg azzal, meg is jegyzi, melyik barátnőmmel mi van, miket szeretnek, mondja, hogy írjak nekik stb. Szerveztünk már közös programokat is. A szüleimmel és a tesómmal is sok közös programot szerveztünk már, amiket élvez. Tehát nem tudom azt mondani, hogy tiltana tőlük. Ez így nem igaz. De mégis, ahogy viselkedik, az kegyetlenül sok. Nem tudom mit csináljak. Ezek mellett számtalan jó dolog is van, hasonló dolgokat szeretünk, hasonlóak a hobbik stb. De ez a sok megjegyzés vagy szitu teljesen kiborít. Ami nagyon fáj még: azt érzem, hogy idealizál. Bármi olyat mondok, amitől sérül a "tökéletes barátnő" kép, látom rajta, hogy kiakad. Pl. mondtam neki, hogy szeretek szépen összekészülődni, hajat mosni, sminkelni (nem erősen ráadásul), ha találkozok valakivel. Erre elkezdi, hogy nem gondolta volna, hogy ennyire hiú vagyok, miért nem bírom ki smink nélkül? Majd mikor látta rajtam, hogy gyakorlatilag le hülye picsázott ezzel, rögtön bocsánatot kért, hogy nem úgy értette meg neki az a fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Mintha két személyisége lenne vagy nem is tudom.

2021. ápr. 12. 14:33
 15/17 A kérdező kommentje:
Tud valaki abban segíteni, hogy pontosan milyen szakember és hogyan tudja ezt megoldani? Párterápia kéne? Vagy pszichiáter? Ingyenes, állami megoldás van erre? Nem tudnánk annyit rákölteni... Hozzáteszem, a saját részemről is fejlődni akarok, meg akarok tanulni rendesen kommunikálni és kiállni magamért. Nyilván én kisebb részben vagyok ebben hibás, de részemről se normális dolog, hogy hagytam eddig fajulni az egészet, borzasztóan dühít. :(
2021. ápr. 12. 16:24
 16/17 anonim ***** válasza:
Nem értem mi a bajod.
2021. ápr. 12. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
15-ös, ez az igény igazából nem felőled kéne felmerüljön, hanem az ő részéről. Szerinte nincs baj. Pedig igenis van. Idő kérdése és szakítani fogsz.
2021. ápr. 12. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!