Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Úgy érzem, rámegy a kapcsolatunk, hogy a férjem minden munkahelyén utál dolgozni. Mit tehetnék?
A férjemnek csak sajnos egy semmit nem érő OKJ-végzettsége van, szóval lényegében az érettségijével próbál boldogulni. Régóta, évek óta együtt vagyunk, már a huszas éveink elején kimentünk külföldre és sokáig kint voltunk, ezért sem tanult itthon semmit.
Mindig olyan munkahelyei voltak, amiket utált, eladó boltban, gyári sormunkás - külföldön én is ezt csináltam - , szóval igazából már évek óta hallgatom folyamatosan, hogy itthon stresszes, ideges, utál dolgozni.
Mikor hazaköltöztünk, talált magának végre egy normálisabb irodai melót, csak sajnos 3 műszakos és sokszor kell túlórázni, viszont elég jól keres ahhoz képest, hogy csak érettségije van. Igazából ő vállalkozást szeretne indítani...
Én meg úgy érzem, mostanában telt be a pohár, torkig vagyok már az állandó feszültséggel. Tudom, hogy nagyon sz*r olyan munkahelyen dolgozni, amit utál az ember, mert én is voltam így, de túlzásnak tartom ezt a szintű szenvedést, amit meg is mondtam neki, ahogy azt is, hogy mivel nem tanult fiatalon és most sem akar semmit tanulni - mondjuk most már sajna bele sem férne, hogy 2 éves lett minden képzés -, ezért el kell fogadnia, hogy ez jutott neki. Mármint, keressen jobbat, ha tud, de nem hívják vissza igazából sehova...
Még nehezebb a helyzet, mióta itthon vagyok a kisbabánkkal. Igyekszem itthon mindent megcsinálni, hogy neki csak pihenni kelljen, ellátom a kicsit, a háztartást, a kertet, a hivatalos ügyeket és mégis megkapom néha közvetve, hogy jó nekem, mert csak itthon kell lennem...
Amúgy szeretjük egymást , jó a kapcsolatunk, de ez a munka miatti depressziózás teljesen rávetül már a mindennapjainkra...
válasza:Kora? Egészsége?
Miért nem keres valami normális melót, amit szeretne is? Vagy legalább izgalmas.
Rendőrség?
válasza: válasza: válasza: válasza:Nem is értem, miért nem tanul, ha ennyire nem tetszik neki ez a helyzet. Én is voltam árufeltöltő (diákmunka keretében), nagyon utáltam, de csak plusz motivációt adott, hogy tanuljak, és ne csússzak féléveket...
#2. Kisbabával van otthon. Nem tartom magam egy konzervatív személynek, de az mégiscsak jobb, ha a gyerekkel az anyja marad otthon, amíg picike. Egyébként az anyaság elég kemény feladat. Én még nem voltam anyuka, de azért tudok egyet s mást a világról.
Van esti tagozat, van levelező, és blended learning is. Sőt, bizonyos cégek fizetik, ha a munkavállalójuk egyetemre jár, ilyenkor szerződést írnak vele, hogy X ideig nem mondhat fel. Csak akarni kell.
válasza: válasza:"mondjuk most már sajna bele sem férne, hogy 2 éves lett minden képzés -, ezért el kell fogadnia, hogy ez jutott neki"
Hát ez elég nagy hülyeség, miért ne lehetne tanulni? Hosszabb idő, de teljes ostobaság, hogy már fel kell adni mindent, el van cs-szve az élete. Akár még suli nélkül is lehet saját tempóban x területet gyakorolni, felkészülni, fejlődni benne, beleásnia magát ami érdekli, de az iskola is megoldható.
A probléma egyik gyökere az, hogy gyereket vállaltatok anélkül, hogy biztos alapotok lett volna. Most annak a feszültsége jön ki még inkább, hogy van egy félretehetetlen felelőssége és innentől az élete jóval korlátozottabb lehetőségekkel rendelkezik.
Ettől még nem jelenti azt hogy fel kell adni, lehet inkább bátorítani kéne hogy kezdjen bele a tanulásba, beszélni arról hogy mi érdekli reálisan. Nem egyből vállalkozás, mikor ahhoz sincs meg semmije, ahogy a gyerekhez se volt, hanem biztonságosabb utak, amikből lehet építeni.
A "nagyon jó kapcsolat" úgy látszik valakinél azt jelenti, hogy lenézi a párját és támogatás helyett legyint az egész életére, vele is elhitetve azt, hogy nem tud már mit csinálni, mikor bőven vannak még opciói. Meg persze az a lényeg, hogy anyuka hogy érzi magát a "depressziózást" hallgatva, véletlenül sem a gyereke apja érzései.
A probléma az, hogy 3 műszakban dolgozik és néha szombaton is be kell mennie, így nem igazán tudna most már képzésre bejárni. Az, hogy 2 évig ne dolgozzon, sajnos nem fér bele anyagilag.
Ismétlem, én is csináltam sz*r melót és megértem, hogy kivan néha, de basszus, én is dolgoztam a gyerek elött, mellékállásom is volt és mégsem nyavalyogtam ennyit...a gond itt az, hogy eddig bármilyen munkája volt, mindegyik kapcsán ugyanez volt a helyzet. Ő nem akar dolgozni, ami érthető, én sem akarok és szerintem senki, de mégsem hordtam haza állandóan a munkahelyi feszültséget.
Keresett amúgy másik munkát, de nem talált, a covid óta alig van munkalehetőség és ami van, oda sem hívják vissza, tele a város munkanélküliekkel..
Kedves 7-es, ha lenézném a férjem, nem lennék vele.
Elfogadtam, hogy ő sosem lesz havi 350-400 ezret kereső mérnök, vállaltam a plusz munkát is, hogy anyagilag beletegyem én is a legtöbbet, amit tudok, cserébe csak annyit szeretnék, hogy ne szóljon már minden napunk arról, hogy utál dolgozni menni, mert én nem tudok neki se végzettséget, se másik munkát szerezni.
válasza:8.
Az azért más, mert te tudtad, hogy úgyis csak X hónapot kell kibírni és vége. De amikor az a "perspektíva", hogy még 50 évig ez lesz, akkor az a depresszió egyik fő okozója lesz.
Nem véletlen alkoholista vagy súlyos gyógyszerfüggő a legtöbb ember akinek vagy szar munkája van, esetleg olyan ami kívülről jól néz ki, de egy stresszes szarság ("üzletkötők", "marketingesek" pl)
Az élet nagyon nehezen lehet boldog, ha dolgozni kell. Ez teszi tönkre az egészet, kivéve annak a milliárdból egynek akinek a hobbija az állása, de ez iszonyú-iszonyú ritka. Még a "hű, de menő" zenészek vagy színészek se mindig boldogok, mert befogott szájjal és megkötözött kezekkel csak aranykalickában vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!