Volt már olyan hogy úgy érezted nincs helyen az életed?

Igen most is. Csak telnek az órák és ennyi. Elmegy a nap anélkül, hogy bármi értelmeset csináltam volna. Szakítottam, ez okozza a bajt.

Persze hogy volt. Mondjuk nekem nem a párkapcsolat miatt, hanem a suli miatt.

Több mint 9 éve vagyok együtt a párommal, most beszélgetni kezdem egy sráccal, nem akartam semmit csak beszélgetni valakivel de igen igen megnyitott bennem valamit. Szörnyen érzem magam, nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Gőzöm nincs hogy oldjam meg hogy visszazökkenjek a normalitásba

Igen sajnos, és jelenleg is ebben vagyok. Szinte minden egyes nap ugyan olyan vagyok mert megszülettem de ha lehetne választani inkább nem születtem volna meg, tudom ez most fura de én tényleg így láttol szinte évek óta ugyan azok vannak mint eddig, az elmúlt időszakban elvesztettem egy hozzám közel álló családtagom senkinek nem kívánok ilyen telet ami nekem volt, már egyedül vagyok évek óta és hozzá is szoktam ehez az egészhez, nem kell párkapcsolat elég volt ennyi sérelem nem kell hogy többé kihasználjanak mivel sajnos ilyen tapasztalatban volt részem mindig segítettem a lelki gondjaikon aztán elhagytak momdjuk úgy szemeteszsáknak néztek. És nem csak egy ilyen volt. De ők cserébe mit adtak? Szidást hogy nézek ki nem is jövök be neki csak hazudott sőt volt amelyik be is vallotta hogy azért keresett valakit hogy lélekben segítsen. Segítek de egy bizonyos pontig, mivel már az nekem sok ha mindennap ugyan azt a témát vetti fel, kissé frusztráló számomra, én ezek után nem is bízok igazi párkapcsolatban egy idő után elhagynak, vagyok mert itt vagyok építem a karrierem, és ennyi. Nem kell több lelkisérűlt,akik lehúzanak. Így egyedül sem a legjobb igaz de mást nem tudok tenni ez van. Gondolom te is rossz állapotban vagy azért merült fel benned ez a kérdés,Minden jót!

*boldogság, csak addig is tart

*nem is csodálkozom a drogosakon. Nekem is az kéne valszeg.

A kapcsolatunkkal sosem volt ilyen, de 6 évig vártunk az első gyerkőcre, az azért megviselt.

Kb. 3 hónapja éreztem, hogy feladom. Elég hosszú sztori. Lényegében volt egy ígéretesnek tűnő párkapcsolatom, de elhagyott illetve elment külföldre egyik napról a másikra. Megszakadt a szívem. Sokáig küzdöttem, érte. Nem tudta, hogy visszajön-e vagy nem, s ha igen mikor. Nem volta abban sem biztos, hogy velem akar-e lenni. Szóval teljes bizonytalanság volt. Én nem tudtam volna kimenni hozzá, mert egy elég zárkózott országról van szó és csak úgy nem lehet kijutni. Neki ismerősök, rokonok által sikerült. Elkezdtem beszélgetni egy sráccal, neki is volt párja, nekem is. Társalogtunk, vigasztaltuk egymást. Majd megcsaltam a páromat mikor kint volt. A sors fintora, hogy rájött arra, hogy szeret. Haza is jött féléven belül. Gondoltam akkor ideje lezárni a másik srácot. Telt-múlt az idő, a másik pasi jelentkezett. “Nem bírja ki nélkülem, szerelmes belém, ne hagyjam el”. Megesett rajta a szívem, gondoltam maradjunk akkor a beszélgetéseknél. Segítek felállni neki. Eközben elkezdtem érezni én is iránta. Elhatalmasodtak az érzéseink, megint lefeküdtünk. Viszonyunk lett. A páromból idő közben kiszerettem. Borítani szerettem volna. Mindent bevallottam neki. Viszont ő nem akart szakítani, mindent megbocsátott, ne hagyjam el mert megöli magát. Így maradtam mellette. A másik srác nem mondta el a párjának mi zajlik köztünk, tovább titkolózott. Én beleragadtam egy kapcsolatba azzal akit már nem szeretek, az az ember akit meg szeretek benne maradt egy olyan kapcsolatba amit ő nem szeret. Szóval elválaszt minket az élet, és rengeteg veszekedés, sírás, üvöltözés után feladtam. Másfél évig szenvedtem. Kimentem a vonatsínekhez. Leültem és vártam a halált. Majd megjelent előttem a családom arca, a szerelmem arca, a kutyáim, rokonaim, az összes ember akit valaha kedveltem, szerettem... Nem tudtam megtenni. Hazamentem. Néztem magam elé órákig. Majd meghoztam a döntést: a páromat elküldtem, letiltottam mindenhonnan. A “ szeretőmnek” meg ultimátumot adtam. Ha velem akar lenni, tegye! Ha nem, akkor menjen! Így magamat választottam, mások helyett. Rendben is vagyok azóta. Csak előre nézek.