Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan oldjam meg ezt a konfliktust, és egyáltalán kinek van igaza?

Figyelt kérdés

Szóval mentem a páromhoz, (még nem költöztünk össze), egy ilyen családi házban él még a szüleivel, nem a legmodernebb, meg nem a legtisztábban tartott, de úgy voltam vele, hogy az fontosabb akihez megyek, mint éppen a ház állapota, szóval igazából nem érdekelt, egészen hétfőig, ameddig meg nem láttam egy csótány hullát közvetlen a fürdőben. Aztán mászott egy a mosógépen, meg egy a hűtőszekrényen is.


Ha van amitől nagyon undorodom így férfi létemre, az a csótány, mivel aznap mentem éppen haza, nem érdekelt különösebben, viszont nem tudtom elképzelni egyenlőre, hogy én odamenjek, mert egyszerűen nem mernék elaludni sem, meg enni se meg semmi.


Szóval aznap este beszéltem a barátnőmmel, és mondtam neki, hogy mit láttam, mondom semmi gond, ez mindenkivel előfordulhat, vegyenek csótányírót, vagy hívjanak ki egy szakembert aki kiírtja a csótányokat, viszont addig ameddig ez meg nem történik, addig én nem szeretnék elmenni hozzájuk, és mi lenne, ha addig csak ő jönne hozzánk.


Ezen egyből felhúzta magát a barátnőm, hogy hát én mit gondolok magamról, hogy én dirigálok neki, amúgy is ahol lakok lakás az sz*r, mert csak egy 2 szobás panel, amúgy is idegesítőek a szüleim, hogy kérdezgetik tőle, hogy mit kér enni, illetve, hogy kér-e, hogy nálam sincs rend, hogy kicsi a szobám, és lecsapta a telefont.


Miután próbáltam visszahívni sikertelenül, írtam neki, hogy ez tök nem ciki, hiszen ki lehet irtani, és engem ha kiirtottátok onnantól nem fog zavarni, onnantól nem fogok kevésbé szívesen menni, de addig ameddig ott vannak, addig nem akarok odamenni. Ezt írtam neki kedden, azóta semmi, megnézte, de vissza sem ír, el van tűnve.


2021. júl. 8. 16:03
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Jézusom. Nekem is megesett egyszer, hogy csótányos volt a lakás, mint kiderűlt az egyik szomszéd miatt volt, de nem engedte be az írtókat a lakásába. Na én fogtam magam és elköltöztem. Amíg ez volt sosem hívtam át eleve senkit, mert nagyon gáznak éreztem!! Ha a barátnőd ezen megsértődött akkor szard le őszintén.. Én se mennék szívesen oda..
2021. júl. 8. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Be nem tenném a lábam, amíg ki nem irtották.
2021. júl. 8. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
34%

Ez elég gusztustalan, de biztosan van pénzük az irtásra? Azt írod, hogy lepukkant maga a ház is. Szerintem azért támadhatott ennyire hevesen, mert már sokszor kapott megjegyzéseket, és ez nyilván mindenkinek rosszul esik, főleg annak, aki nem tud csak úgy előrántani még 10.000 Ft-ot sem, hogy szakembert fogadhasson. Most nagyon kellemetlenül érezheti magát.


Nem tudtok inkább nálatok lenni, amíg össze nem költöztök?

2021. júl. 8. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

"hívjanak ki egy szakembert aki kiírtja a csótányokat, viszont addig ameddig ez meg nem történik, addig én nem szeretnék elmenni hozzájuk, és mi lenne, ha addig csak ő jönne hozzánk."

Erre tette rá a telefont.

2021. júl. 8. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem igazából mindent megtettél a konfliktus megoldása érdekében. Elmondtad, hogy mit láttál, hogy neked rzzel gondod van, és ajánlottál találkozási alternatívát, amíg a helyzet meg nem oldódik. Ennél többet szerintem nem tehetsz, főleg, ha tényleg nem bántón, lekezelően írtál neki.
2021. júl. 8. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Nezd, normális voltál, tapintatos és előzékeny. Az, hogy a barátnőd hisztizik, azt jelenti, hogy ciki neki a csótányos házuk. Nem neked szól, hanem a kellemetlen szituációnak. Ezért hozta fel a többit is. Nem gondolja ő ezt komolyan, csak nem bírja ő maga sem elfogadni, hogy ilyen helyzetbe került.
2021. júl. 8. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!