Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tanácstalan vagyok, hogy merre kellene lépném a kapcsolatunkban. Túlzottan féltékeny lennék vagy ez normális?

Figyelt kérdés

Megadatott egy szituáció amikor a barátnőm telefonját használtam, természetesen a tudtával, mert nézegettem benne a közös képeket, amikor messengeren megláttam, hogy más fiúkkal beszélget. Felhoztam neki a problémát és azt mondta csak én számítok neki, soha nem tudna megcsalni és bármit megtenne, hogy bízzak benne, az instagramon az összes fiú ismerősét kikövette 1-2 kivétellel, ami nem tudom véletlen vagy tudatos lett volna. Ezek igazából régi ismerősei talán, de nem vagyok benne biztos hogy személyesen is ismerné őket. Igazából az a fura, hogy együtt vagyunk 9 hónapja és a kapcsolatunk első 3-4. hónapjaiban nem is vettem észre ilyeneket, amikor megláttam a telefonjában hogy hívásozni szokott egy “6 éve meglévő ismerősével, természetesen róla sem hallottam egy szót sem idáig.” Az utóbbi időben pedig egyre több fiú társaságát keresi, sőt a legtöbbel még élőben is találkozott már, persze én semmi ilyesmiről nem tudtam egy szót sem, még a beszélgetésekről sem. Szerinte túl féltékeny vagyok, és őt “nem lehet birtokolni” ami nem is célom, szimplán annyit szeretnék mint amennyit én adok, hogy más fiú társaságát kizárja, természetesen a legjobb fiú barátairól tudok de abból max 1-2 van, szóval nem sok. Már az első alkalomnál megígérte, hogy nem lesz több ilyen, de eddig ahányszor ez a szituáció adódott mindig rájöttem hogy egyfolytában kapcsolatot tart más fiúkkal is valamilyen formában.

Szerintetek mi tévő legyek? 9 hónap kapcsolatot rúgjak fel, vagy minden menjen a történtek szerint.


2021. júl. 14. 00:39
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
89%

Szokásos figyelemhiányos csaj, aki szrba se nézi a pasiját, nincs itt semmi újdonság. Persze hogy nem beszél róluk, hisz akkor zavarna és nem adhatná elő, hogy ő az áldozat az egészben. Fordított esetben ha te állandóan csajokkal lógnál és beszélnél, akkor nyilván egy utolsó senkiházi suttyó lennél, aki nem szereti, aki számára nem fontos és nem tiszteli.


Az egyik aranyszabály továbbá, hogy mindig fognak pasikkal beszélni, tök mindegy mit mondanak. Kell az állandó megerősítés, figyelem, szerepekre és időre osztani őket, úgyhogy ezt az illúziót engedd is el. A legtöbb srác valószínűleg azt sem tudja, hogy kapcsolatban van.

2021. júl. 14. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Tökéletesen így látom én is, csak ez bennem nem fogalmazódott meg. Egyébként tudnak róla, hogy kapcsolatban vagyunk, de úgy őszintén melyik fiút érdekli, hogy egy lány kapcsolatban van, ha tud rá hajtani. Már nagyon elegem van ebből és nem is tudom mit tudnék csinálni, ha szakítanánk ő lenne a legjobban megsértve. Egyébként az a probléma vissza fele meg nem ezt adom, mert ő bármikor belenéz a telefonomba magától és átnez mindent de nem talál hasonlót. És ilyenkor már ha csak egy lány nevet is meglát bárhol dühöng, de akkor én miért nem várhatom ezt vissza is?
2021. júl. 14. 01:00
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
Ugyanazt a hibat koveted el, amit a nok szoktak. Osszealltal egy arra alkalmatlannal es varod, hogy megjavuljon. Nem fog.
2021. júl. 14. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Ebben a storyban a legfájóbb elem az "engem nem lehet birtokolni" elszólás... Ti nem passzoltok össze, ez a feszültség nem fog enyhülni, csak egyre jobban elmélyülni. Hogy a probléma mögötte az hogy csak "tranzitpasi" vagy és közben már vadul keresi az utódodat, vagy nem tud érzelmileg szorosan kötődni, avagy tényleg csak te reagálod túl a dolgot ennyiből nem lehet eldönteni. Az viszont látszik, hogy nem valószínű lesz újabb 9 hónapotok együtt...
2021. júl. 14. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
40%
Farasztó a rüfke!Én hagynám pezsegni.Csak nélkülem.
2021. júl. 14. 03:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
64%

Huh..


Szerintem itt 2 dolog van.



Én úgy gondolom (és ez az én szubjektív véleményem) hogy irreális és felesleges olyat kérni valakitől csak azért mert ti együtt jártok, hogy az összes ellenkező nemű ismerősével (aki nem rokon) szakítsa meg a kapcsolatot. Nem életszerű. Az ember éli az eletét és szerez ismerősöket, barátokat. Aztán lesz egy kapcsolata. Miért kéne ettől még mindenkit kitörölni, kikövetni, elfelejteni? Szerintem ez hülyeség. Ezt az instagramos cuccot se értem. Nem vagyok nagy instagramozó (nő létemre) vagy néhány számomra érdekes ismertebb embert (sportoló, színész, zenekar, stb) követek meg a barátaimat, ismerőseimet. Volt osztálytársakat pl. És igen van köztük hímnemű is. És?? Több volt fiú osztálytarsam is követem. Ha kitesz egy képet (akár a barátnőjével akár barátokkal, akár egyedül, mindegy) igen, van hogy belajkolom. Semmi hátsószándék nincs mögötte. Kedvelem mint embert, régen nap mint nap láttuk egymást. Sok esetben reflex is.


Viszont!


Amiben viszont azt gondolom hogy igazad van az egyrészt az, hogy felesleges eltitkolni. És ez nem azt jelenti hogy számoljon be előre mindenről, de eltitkolni szerintem gyerekes és ha JÓ a kapcsolat akkor felesleges.


A másik hogy miért most? Miért most kezd el mindenféle pasikkal jönni-menni? Az rendben van ha váltanak pár szót (akár telefonon, messengeren, élőben) egy régi baráttal, ismerőssel, de ha rendszeresen mindig mással megy el, hosszasan az tényleg fura. Főleg hogy a ti kapcsolatotok friss.



Szóval vannak furcsaságok azért.

2021. júl. 14. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Kifelé. Te sem vagy még érett egy kapcsolathoz... Majd talán pár év múlva.
2021. júl. 14. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Még nagyon az elején vagytok a kapcsolatnak, itt még egymásra kellene fókuszálni, nem másra. A barátnőd valószínűleg nem úgy érez irántad, ahogy te iránta és ezért levelezik más férfiakkal. Talán kapcsolatfüggő és addig, amíg nem talál mást, nem akar veled szakítani. Ilyen is van sajnos. Nem veled van a gond, hanem vele...
2021. júl. 14. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

6#

Te miről beszélsz?

Amit te előadsz az egy 35 éves nő(nem szó szerint a kor a lényeg,de érted mire gondolok) egy hosszabb kapcsolatban.Van múltad.Vannak régi ismerőseid,munkahelyről,fősuliról stb.Váltatok néhány szót,nedjisten még el is beszélgetsz hosszasan Pistával a volt évfolyamtársadal.


Itt meg friss kapcsolat,amiben ezek állnak:


"egyfolytában kapcsolatot tart más fiúkkal is valamilyen formában."


"Az utóbbi időben pedig egyre több fiú társaságát keresi, sőt a legtöbbel még élőben is találkozott már, persze én semmi ilyesmiről nem tudtam egy szót sem, még a beszélgetésekről sem."


Ne érzed kettő között a diferenciát?

2021. júl. 14. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Miert egy fiatalnak nincs múltja?? Mármint nyilván nem ugyanakkora és nem ugyanolyan de van.


"..szimplán annyit szeretnék mint amennyit én adok, hogy más fiú társaságát kizárja.."


Ezt is írta a kérdező, szerintem meg ez furcsa. Miért kéne kizárni?


Ismerni kell bizonyos határokat és ezeket betartani amit kettejük ízlésére és igényére kell faragni.


De nekem ez alapján a mondat alapján az jön le, hogy ne legyen jóban más hímnemű egyénekkel.


Lehet furcsa a válaszom masok számára, holott nem vagyok öreg, végzős egyetemista vagyok:D


De belegondolok a saját élethelyzetembe ahol ismerek egy csomó embert nőt, férfit/lányt, fiút egyaránt.


Most ha nekem barátom van, akkor ne beszélgessünk, ne hülyüljünk akár az egyetemen, akár valahol egy társaságban (before covid) más srácokkal?

Vagy 2 óra közt egy nagyobb szünetben ne üljünk be egy kávéra az egyetemi büfébe? (Ezek csak peldák nyilván mindenki a saját életére vetíti).


Szerintem itt inkább azt érdemes figyelni, hogy mi az amit a kérdező barátnője másokkal jobban meg tud beszélni mint a párjával. Miért van ezekre az emberekre szüksége?


Mert én hiszem hogy 2 ember ( ellenkező neműek is), lehet simán jóban anélkül hogy továbbmenne a dolog, mindaddig amíg nem a barátja/barátnője helyett van.


Nagyon nehéz így ezt látatlanban egyébként megmondani.


De továbbra is az a véleményem hogy NEKIK kell ezt megbeszélni hogy NEKIK mi fer bele. Mi az ok, miert, miért nem beszél róla stb stb.

NEM az én, nem a te, nem a szomszéd véleménye számít.

2021. júl. 14. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!