Mindig én jelentkezzem először, ez így tolerálható?

Van néha olyan, hogy a párommal megrekednek az együttlétek. Általában napi szinten együtt vagyunk, néha nekem ez kicsit sok is. De néha valahogy nem jön, én sem megyek, csak csetelgetünk. Aztán ettől nekem elmegy a kedvem pár nap alatt, és magamba zárkózok. Rosszul esik, hogy nem találkozunk, de csalódott vagyok, hogy nem törekszik erre, így én sem teszem. De végül mindig én teszem meg az első lépést. Én vetem fel, hogy találkozzunk. Ő pedig azonnal jön vagy hív, hogy menjek én, és olyan bújós olyankor, örül nagyon nekem, szinte hálás, hogy kezdeményeztem. De basszus, én vagyok a nő. Neki kéne néha tepernie utánam, nem mindig nekem. Ő erre azt mondja, ő nem fog futni senki után, ha én akarom, akkor jó, ha nem akarom, akkor meg tudomásul veszi. Szóval lehet, hogy el kellene fogadnom, hogy ő ilyen, félénk is meg valami elcseszett becsvágya is van talán, de ezt mégis hogy kezeljem, hogy nem érezzem megalázónak? Mert emiatt azt érzem ilyenkor, hogy nem kellek neki igazán.