Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan oldjam meg a lent leírt konfliktust, egyáltalán kinek van igaza a vitában?

Figyelt kérdés

Alapvetően nem csinálnék nagy problémát ebből a családi szülinapos dologból, viszont a párom a saját részéről elvárja, hogy minden családi ünnepükön vegyek részt még akkor is, ha ehhez szabadságot kell kivennem. Úgy voltam vele, hogy bár nem szeretem az ilyen családi eseményeket, de nyilván megjelenek, mert számítanak a megjelenésemre, meg szeretem a párom annyira, hogy tudom, hogy ez sokat jelent neki.


Viszont karácsonykor is csak én mentem hozzájuk ünnepelni, Ő nem jött hozzánk, mert elmondása szerint beteg lett, semmi okom nem volt, hogy kétségbe vonjam, tegnap volt az Édesanyukám születésnapja, amire meg lett hívva a párom is, meg is ígérte, hogy eljön. Erre a előtte nap hívott, hogy mégsem jön, hanem inkább a barátnőjével találkozna mert régen látta. Tegnap pedig írt, hogy hát mégsem találkoznak a barátnőjével, de már nem indul útnak mert későn érne ide. Próbáltam vele megbeszélni tegnap este, hogy nem baj, hogy nem jött el, de akkor legközelebb ne várja el tőlem se, hogy mindent félredobjak, erre elkezdett velem üvöltözni, hogy ki vagyok én, hogy megmondjam, hogy mit csináljon, hogy amúgy is kis lakásban laknak a szüleim, és, hogy amúgy is gyerekesen viselkedek, meg egy csomó olyan dolgot még a fejemhez vágott, amit nem is tudom, hogy honnan szedett.


Nem tudom mit gondoljak erről, egyfelől az van bennem, hogy nem gond, nem befolyásol ez semmit, másrészről pedig valamilyen szinten tiszteletlenségnek érzem az egészet magammal szemben, mert én tényleg amikor én voltam a soros :D akkor mindig úgy intéztem a dolgaimat, hogy náluk megtudjak jelenni, és picit bánt, hogy nem kapok vissza hasonló gesztusokat.


2021. aug. 17. 17:24
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Én azt gondolom, hogy azt várja el az ember, amit maga is nyújt... szóval, ha ő elvárja, hogy minden egyes családi bicbacon ottlegyél, kutya kötelessége neki is így tenni. És azt a fejedhez vágni, hogy kicsi lakásban laknak a szüleid: igazi bunkó. De amúgy mégis mi köze van ennek ahhoz, hogy anyud szülinapja van? Gondolom, nem kell ott aludni egymás hegyén-hátám.

Ülj le vele megbeszélni, hogy ez így nem oké. Mert ha ő elvárja, hogy te tegyél félre mindent az ő családjáért, akkor te is jogosan várod ugyanezt.

2021. aug. 17. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Hogy oldanam meg?

Egyszerűen.


Fellélegeznék,és örülnék!

Ugyanis ettől kezdve mehetne egyedül a saját rokonaihoz.

Ennyi.

2021. aug. 17. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Én azt sem értem mi az, hogy nem megy, mert barátnőjével találkozik akit régen látott. Vannak prioritások és ha ő ennyire elvárja, hogy te vegyél részt családi eseményeken, akkor ő lemondja a rég látott barátnős talit és megy felköszönteni anyukád. Ez így lenne a korrekt. Az meg egyenest tahóság, hogy olyanokkal jön, hogy kicsi a lakás. Ennyi erővel te is jöhetnél mindenféle kifogással, mert a párod részéről ez kifogás, és szerintem nem is akart menni.


Szerintem neked van igazad, és innentől kezdve én azt csinálnám, hogy nem vennék részt kötelező jelleggel a családja eseményein, szabadnapot pedig főleg nem vennék ki miattuk. Csak akkor mennék, ha tényleg kedvem van. Más esetben pedig szembesíteném a kedves párt arról, hogy ő miket hozott fel. Karácsonykor se mennék, mivel a korábbira ő sem jött. Ennyi. Előnyben akarja részesíteni a saját családját a tieddel szemben ami nem korrekt. Képzeld el mi lesz később, ha lesznek gyerekeitek, akkor is inkább hozzájuk kell majd vinni az unokát, mert a te szüleid lakása kicsi? Ez így nem korrekt, és nem te vagy gyerekes hanem a párod.

Legalább annyi volt benne, hogy küldött ajándékot anyukádnak vagy legalább felhívta?

2021. aug. 17. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

"erre elkezdett velem üvöltözni, hogy ki vagyok én, hogy megmondjam, hogy mit csináljon"

Nem tudom, mióta vagy vele együtt, de nekem a vele való kapcsolatból is elegem lenne ezek után.

Ilyen emberrel egy életen át együtt élni? Na ne!

2021. aug. 19. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!