Minél többet vagyok a barátommal a szürke hétköznapokban annal jobban elhidegül. Engedjem el már most?

Egyszerűen nem merem lassan beavatni a faék életembe.

Kb ugy jöttünk össze hogy haverok buli pezsgés es alapvetoen az ejszakában találkoztunk. Tele adrenalinnal "felpörögve",ezt tetézte a szerelem mert ő is az a szenvedélyes típus mint en.(nem szexorientált a srác, ezt csak elővételben jelzem)

Ezt a " lamourt"próbáljuk most átvinni abba, hogy nappal is együtt vagyunk, tisztán, pörgés nélkül, unalmas hétköznapok stb ami velem jár (amit már első nap is mondtam neki, hogy joformán nekem bnőim sincsenek, ne ugy képzeljen el hogy én "élnék", mert nem. Azt mondta nem gond.)

Es aranyos mert akarja jön.

De ugy tűnik nekem mintha csak "lehozódna" az egészről.

Es inkább keruli azokat a szitukat ami hetkoznapi szürke velem. Nem rohan hanyatt homlok. Sőt. Nem is keres már olyankor.

Szóval jobb ha már most elengedem az egészet, ne is erőlködjek, (habár erőltetve nem is tudnám csinálni), építsem le, vagy egyenesen szakítsak? Jobb most mint később alapon? Most még nem fájna talán annyira.

Vagy kockáztassam azt hogy talán menni fog es nézzek majd szembe azzal, hogy nem ment? Es a csalodást nézzem rajta végig?

Hogy akartuk de nem megy?