Ez vajon normális?

1 éve ismerkedtem meg párommal. Minden szuper jól alakult, tényleg úgy éreztem végre egy igazi kincset találtam. Neten ismerkedtünk meg, távkapcsolatnak indult, így csak hétvégén tudunk talizni, de már az elején beszéltük, hogy hosszabbtávon az összeköltözés a cél.

De! Van neki egy 10 éves lánya, aki nemcsak, hogy féltékeny rám, hanem sajnos az anyja életét is diktálja és hozzá van nőve, túlféltett, elkényeztetett.

Vajon normális az, hogy 10 évesen altatni kell a gyereket és az anyjával alszik?

Vajon normális az, hogy a gyereket kísérni kell az iskolába, mikor minden osztálytársa egyedül jár? (falun laknak az iskola, kb. 10-15 perc gyalog)

Vajon normális az, hogy a gyereknek nincsenek barátai, sehova sem megy el soha, csak az anyja az élete, mindent vele akar megélni?

Vajon normális az, hogy nem aludhatok ott, mert a gyereknek az olyan rossz érzés? (nem értem ha külön szobában vagyok az miért is baj és az anyja míg elalszik bent van vele)

Vajon az normális, hogy a hétvégén csak szombaton mehetek át, mert a gyereknek kell a pihenés így a vasárnap az övé? (szombaton se csinál semmit a gyerek, nyomja a tabletet, ha nem vagyok ott max filmeznek együtt xboxoznak)

Az normális, hogy a gyerek végigsírja az estét egy-egy nagyobb szünet végén, hogy nem akar suliba menni, az anyja meg babusgatja emiatt? (nyugis az iskola, nem bántják bent)

Az normális, hogy van, hogy nem tudok találkozni párommal, mert nehéz hete volt a gyereknek és most szüksége van rá?

Nem tud a gyerek ellen menni, nehogy rossz legyen neki, ne érezze jól magát otthon, mondja a párom. Gyakorlatilag retteg a saját gyerekétől szerintem+emiatt a gyerek is az anyjára van nőve semmi önállósága nincsen. 10 évesen a 3percre lévő nagyszülőkhöz nem tud egyedül elmenni.

Csak én látom úgy, hogy itt komoly gondok vannak?

(ki fogok lépni a kapcsolatból, mert elegem van)