Az én családom, vagy a párom családja "normálisabb"?

Jajj de utálom, amikor autóval kell furikázni valakit Budapesten, mert ő nem megy tömegközlekedéssel :D Nekem is volt két exem is (fiúk), akiket hívogattak a szülei, hogy hazavigyék-e. Én egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kértem meg apámat 26 év alatt, hogy kocsival vigyen valahova, az is egy várossal odébb volt, nem pár villamos megállónyira.

A szülei gondolom direkt úgy nevelték, úgy intézték, hogy a barátod függjön tőlük, hogy minél tovább otthon maradjon és irányítsák. Szerintem ez nem egészséges. Én is néztem egy nagyot 16 évesen, hogy a barátomnak egy szendvicset nem kell csinálnia, az anyja megcsinálja, beviszi a szobájába és ki is viszi, elmossa, én meg ha éhes vagyok, fel kellett találnom magam. Én jártam jobban hosszútávon.

Az a baj, hogy neki ez természetes és sosem fog nemet mondani, vagy legalább is magától kell meghoznia azt a döntést, hogy nem hagyja magát, de miattad nem fog változtatni semmin.

Hidd el, a te családod a normális és jól tette anyukád, hogy életrevalóra nevelt téged és a tesódat :)

Feleségem egyedül húzogatja odébb az ágyat, amikor porszívózik. Én csak abból veszem észre a mozgatást, hogy nem hajszálpontosan ugyanoda van visszatolva (erre nagyon rá van állva a szemem). A gyerekek még kicsik, tehát ebben biztosan nem segítenek.

Ennyit az ágyhúzogatásról, amit barátodnál egy 49 éves férfi, a hasonló korú feleségével és a 15 éves kamaszfiúkkal hármasban nem tudott megoldani. :-))))

Igen, sajnos vannak olyan családok, ahol a jelszó: "Jaj, ezt hogyan oldjuk meg?"

Máshol (pl. nálunk is) meg az, hogy: "Valahogy megoldjuk!"

Aki ez utóbbiban nőtt fel, annak borzasztó idegesítő szembesülni mások tehetetlenkedésével.

És ebből még számtalan konfliktus lesz, ui. a barátod családja piszok nehezen fogja tolerálni, hogy az ugráltatható csicska (=barátod) elköltözik tőlük. Ill. majd továbbra is ugráltatni fogják, ő meg folyton szaladgálhat oda (ál)problémákat megoldani.

Szerintem őszintén beszélgess el erről a barátoddal. Hogy miért ő van mindenhez ugráltatva, és ő erről miként vélekedik. Ha ő fejben eljut oda, hogy ez nem normális dolog, akkor van esély, hogy ezt kinyilvánítsa a szülei felé. De - figyelmeztetlek! - onnantól te minden leszel a számukra, csak úrihölgy nem, ebben biztos lehetsz.

Ill. lehetséges, hogy a barátod felháborodva védi majd a maga családját, és rámegy a kapcsolatotok. Ez is benne van a pakliban, de még mindig jobb most szakítani, mint 5 év házasság és 1-2 gyerek megszületése után elválni.

Najóó nálunk majdnem ugyanilyen a szitu, vagyis nagyon hasonló.

Mi is úgy elünk mint ti, anyum dolgozik, bátyám 3 éve vegzett az egyetemen, dolgozik, én is most végeztem alapon és megyek mesterre, szintén elvált szülők. Mi is úgy vagyunk mint ti, nem maszunk egymás nyakára, intézi mindenki a maga dolgait, életét, de persze vannak dolgok amiket közösen. Pl.: nálunk mindhármunknak van jogsija, autók is vannak ezeknek a szerelésével, karbantartásával (apróbb dolgok, nagyobbak is) a bátyám foglalkozik (mondhatni ez a hobbija is). Igaz mi elvisszük egymást/elmegyünk egymásért ha valahova nem autóval megyünk v ilyesmi, de nálunk ez mindig elég alap volt (plusz vidéki egyetemvárosban élünk, a tömegközlekedés kicsit macerásabb mint pesten). De alapvetően jól megvagyunk.

Tesóm barátnőjéék vannak hasonlóképp mint a barátodék. Ott is csak apukának meg a barátnőnek van jogsija, anyukának nincs, így ha valahova menni kell, v egyik v másik viszi. Az ő szülei sem idősebbek mint az én anyám pl. de ők se tudnak kb semmit elintézni, mindent szinte a tesóm barátnője intéz. De egy pizzát nem rendelnek meg v valami.

Szerintem az a gáz, hogy felnőtt emberek nem képesek semmit elintézni. Nem 80 évesek. Mi úgy vagyunk vele itthon, hogy azért vagyunk egy család, hogy segítsük egymást. Ha nem együtt élnénk akkor is lennének dolgok, amiket együtt intéznénk.

Ugyanakkor a saját dolgait mindenki maga el tudja intézni. A segítségkérés nem ciki. Az a ciki, mikor valaki meg se próbál valamit egyedül és rögtön rohan máshoz mint egy óvodás.

Megszoksz vagy megszöksz.

Mondjuk, hogy ilyen szinten mi közöd a párod életéhez, azt nem tudom..

Hát ezek alapján én elég keményen le fogom írni: a barátod nem egy önálló felnőtt ember saját akarattal, hanem elsősorban anyuciék engedelmes, készséges kisfia. Amíg ez az állapot tart, te mindig legfeljebb a második lehetsz. A családjának ez egy nagyon kényelmes állapot, egyrészt el van helyettük végezve egy csomó csip-csup dolog, másrészt továbbra is első helyen érezhetik magukat a gyerekük életében, mehet náluk tovább a papa-mama-gyerekek kiscsaládi idill.

Barátodnak le kéne válni, de úgy normálisan. Megtanulni nemet mondani, saját önálló életét előtérbe helyezni párkapcsolatostul, mindenestül. Úgy látom, az igény csírája megvan benne, de még nem markolta meg kellőképp a tökét, hogy lépjen az önállósodás felé. Ez egy hosszú, sokszor nem épp kellemes folyamat lesz mind neki, mind a családjának.