Mi lenne a megoldás erre a helyzetre? A válás maradt már csak?

A férjem egyébként egy intelligens, férfi, rengeteg pozitív tulajdonsága van, imádja a gyerekünket.

Még tavaly nyár vége tájékán derítettem ki, hogy pornó függő. Sejtettem, hogy valami nincs rendben, ugyan a szexuális életünk jó volt mindig is, de úgy éreztem távolodik tőlem érzelmileg, mintha valamit titkolna. Egyre kevesebbszer simogatott, puszilt, ölelt meg. Nem hallgatott meg, csak látom rajta, hogy az agya elhagyja a testét, nincs is ott, kijött a dolgozószobából és ült mint egy zöldség.

Ezért határoztam el, hogy belenézek az előzményeibe, akkor még nem volt világos, hogy függő. Meg akartam ezt vele beszélni, de letagadta, mint egy gyerek, hogy ő valaha is látott pornót. Egyszerűen nem mozdította az álláspontját semmilyen ész érv.

Teljesen kezdtem beleőrülni a témába. A reggeli szex után is 20 perccel pornót nézett. Az önbizalmam konkrétan nulla lett, pánikrohamaim kezdtek lenni. Ez így ment hónapokig, azt hitte megettem a hazugságait, de nyílván nem.

Egyik este nem bírtam tovább és képekkel alátámasztva megmondtam neki, hogy részemről ez nem működőképes. Akkor végre bevallotta, azt mondta, hogy ez, szerinte, nem hat ki az irántam érzett szerelmére, hogy az előtt alakult ki, mielőtt megismerkedtünk és amikor pár hónapra egyedül el kellett utaznia akkor a depresszió miatt újra elkezdte és nem tudott leállni vele. Én úgy éreztem odáig, hogy jó feleség vagyok, hogy jó vagyok az ágyban is, nincs olyan dolog ami a pornóban történik és ne adnám meg neki. De mindenben bizonytalan vagyok már.

Pár hónapig ment az élet majd megint elkezdtem érezni a titkolózást, meg a nekem szentelt figyelem hiányát. Persze hazudott másodszorra is, majd ugyan ez a történet lejátszódott, tavaly ősz végéig. Itt még úgy hatott rám, hogy próbáltam minél inkább a kedvére tenni, visszaszeretni.

Most ugyan ez január elején MEGINT, konkrétan ült a kanapén és felfedezte a reddit nsfw részét, azt görgette, persze nem tudom biztosan, mert gyorsan lezárta a telefonját. Ilyen helyzetek sokasága. Majd figyelmeztettem, hogy nem érzem felhőtlennek a dolgokat, nem említettem konkrétan, mert már tele a tököm vele. Erre semmi reakció nem történt, belenéztem a telefonjába, letagadta. Most itt tartunk.

Az ijesztőbb része, hogy már kifogytam a könnyekből, nem hiszem el azt sem, amit kérdez, úgy érzem, hogy minden jó tulajdonsága ellenére, minden szép tervünk ellenére, annak ellenére is, hogy valószínűleg azért szeret engem, a gyerek ellenére, úgy érzem szarok bele. Semmi önbizalmam, semmi jövőképem, semmi, semmi, semmi…

Pár napja elhatároztam, hogy ugyan azt fogja kapni tőlem, amit ő ad. Nem fogom ölelgetni, puszilgatni, minden lehetőséget megragadva megsimogatni, dicsérgetni, cirógatni órákon át. Nem fogok beszélni se, ha nem muszáj. Meg akkor én sem fogom visszafogni magam, ha valami szépet látok, azt meg fogom nézni. Hűséget fogadtunk csak. Most próbálja rám kenni a dolgot, hogy paranoiás vagyok, hogy nem tud semmivel sem boldoggá tenni, ha nekem szar az önbizalmam akkor ő mit gondoljon, ha úgy érzi, utálok létezni is, amit ő a saját hibájának tud be, hogy én örökké emlékeztetem rá, hogy mit tett, amikor már rég abbahagyta és bárcsak visszacsinálhatná. Hát talán nem kéne hazudozni.

Úgy érzem, ha ez nem teljesíthető részéről, akkor biztos van valaki más aki így is tudja szeretni, nem kell velem lenni. Ennek ellenére bízom benne, hogy visszamennek a dolgok ahogy voltak régen, de most valószínűleg én is csak az éket verem most magunk közé. Tudom, hogy ő az életem szerelme, örökké bánni fogom, ha elválunk, de én nem tudom elviselni ezt a megaláztatást.

Nem akar terápiára menni.