Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy oldjuk meg a szexuális...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy oldjuk meg a szexuális életünket?

Figyelt kérdés

Próbálok rövid lenni.

2 éve vagyunk együtt, szóval próbáltam türelmes lenni. Sőt, próbáltuk már megbeszélni is, nem egyszer. De elég nehéz, mert nem tudok konkrétumot mondani, mikor az igényeimet kéne kifejeznem.

Én egyfajta, szenvedélyt, extázis akarok átélni a szexben. De valahogy mégse jön. Nem azért mert nem vágyunk egymásra, vagy mert nincs teljesítmény. Szóval nem tudom azt mondani hogy "nyúlj ide, akkor jó lesz". Sőt, orgazmus is van. Ő ezt nem tudja kihozni belőlem, és állítja hogy benne meg sincs.

Fogamzásgátlót szedek. Próbáltuk a bilincset és a plugot, nem jött be. Próbáltuk a g-pont vibrátort, és azt mondja rossz érzés neki, hogy egy géppel szerinte jobban élvezem mint vele. Pedig próbáltam bevonni (sőt, miközben rezgett ő is be tudott hatolni), kértem hogy csináljon ezt vagy azt, de azt mondta hogy belőle nem váltott ki semmit.

Úgy érzem, hogy az előző partnereimnél (akikkel csak előjáték volt, vele volt szex először), bőven elég volt amit adni tudtam, de valahogy neki az hogy minden porcikáját bejárom, élvezettel orálozok, ""csak"" jó. Fizikailag jó érzés, "kanos" is, de nincs meg "az" a szemében.

Úgy érzem ez már belőlem is kiveszett. Állandóan fáradt. Amit megértek mert hülyén dolgozunk (ő 5x8 órázik, én 12 órákat vagyok), ráadásul edzünk, tanulunk. De úgy érzem "pörgetni" kell a szexet, az elélvezésemet (ezért szoktam kézzel, vagy előtte ő kinyal), mert fizikailag meg vágyban is belefárad. Az intenzitáshoz szokott hozzá, a hosszas kényeztetést se adni se kapni nem élvezi (persze szó nélkül megteszi, csak nem élvezi).

De ha úgy szexelünk ahogy ő élvezi, akkor sem látom rajta hogy igazán jó lenne neki.

És rosszul érzem magam. Mert mindent megtesz amit kérek, szó nélkül. Úgy érzem magam mint egy hisztis 3,14csa, akinek semmi nem jó és semmi nem elég, de nem tudja konkrétan megmondani hogy mi a baja.

Próbáltam győzködni hogy menjen pszichológushoz, de mindig csak ígérget.

Olyan neki a szex mint a pizza. A leggagyibb is ehető. Nekem meg mint a tenger gyümölcse, amiből csak a legjobbat vagyok hajlandó meglenni. De kezdek belefáradni hogy 2 éve romlott rákot eszem, miközben ő vígan elvan a mirelit pizzájával.

És nem tudom mit kérjek még tőle. Ezt nem lehet kérni hogy "légyszíves hozzunk ki egymásból extázist". Ő is frusztrált, mert MINDENT megcsinált amit mondtam, de mégsem elég.

Tanácstalan vagyok. Mert mint embert tiszta szívből szeretem. De folyamatosan fantáziálok, nem is egy konkrét emberről, sokkal inkább érzésről, helyzetekről.

És közben ez egy ördögi kör, mert hal meg az önbizalmam. Nem vagyok elég jó hogy a párommal ki tudjam hozni "azt"... Folyamatosan a fejembe kúszik a gondolat, hogy bezzeg más, egy jobb nő, egy "szexibb tigris" biztos olyat csinálná neki hogy felakad a szeme és még másnap is kómában van.

És én is úgy érzem, nem vagyok elég jó hogy jó szexet érdemeljek. Ki akarok próbálni rengeteg mindent. Nyaltam már feneket, de szívesen beletanulnék (vele együtt) a prosztata izgatás örömeibe. Számomra izgató a golden shower, ő nem hajlandó így "megalázni". Megnézném mit tud az én testem (az ő ujjaival elmenni, szex közben csak farokkal, stb). De legnagyobb vágyam hogy maximális szexuális élvezettel, szerelemből, csak kényeztessen. A mellemet, fenekemet, amit csak ér. És ne unja, ne fáradjon el benne. És ugyanez fordítva is.

Szeretném vele megoldani, szeretném neki megtanítani (és vele együtt megtanulni) hogy a fizikai élvezeteken túl mitől jó a szex, mert nyitott rá, de úgy érzem sehova sem haladunk egy ideje.

Akinek van hasonló tapasztalata, segítsen pár jó szóval kérem szépen.

23N



2022. máj. 8. 14:14
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
54%

A pornón szocializálódott nő mintapéldája vagy. Van szex, jó is, mindent megtesz, orgazmusod is van, fogalmad nincs mi hiányzik, de az nagyon.

Nem tudom, hogy mit keresel a szemében, de ha azt mondja, hogy neki így jó, azt el kellene fogadni. Olyan vágyakat fogalmazz meg, amik konkrétak, pld. szeretnéd, ha belépve az ajtón letépné a bugyid, és feldobna a konyhaasztalra, vagy kirándulás közben egy mezőn egymásnak esnétek.

2022. máj. 8. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
78%
Nagyon különbözik a libidótok, és a szexuális kultúrátok. Az igényeid teljesen jogosak. Szerintem hamarosan észbontóakat szexelsz majd... egy másik férfival.
2022. máj. 8. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
81%
Nem illetek egymáshoz, van ilyen. Én nem erőltetném, minden rossz nélkül írom.
2022. máj. 8. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
86%

#2-es válaszoló vagyok, csak annyit még, hogy szerintem az ilyen kérdések kiírói igazából megerősítésre, biztatásra vágynak a diszfunkcionális kapcsolatuk lezárásához. Szóval szerintem te ezt már eldöntötted.

Egyébként férfiként én szeretem a kísérletezgetést, a vanília szexen túl is sok minden jöhet, de nem vágyom se prosztataizgatásra, se fenéknyalásra, se alárendeltségre. Az ilyet nem lehet erőltetni.

2022. máj. 8. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

4

Én tényleg szeretném vele megoldani... De nem tudom hogy csináljam. Nem akarok vele szakítani, mert minden más stimmel, de ez annyira fáj most.

2022. máj. 8. 15:24
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem lehet, hogy az izgalom erőltetésével és azzal, hogy földrengést akarsz nyújtani és kapni, épp az ellenkezőjét váltod ki belőle? Az ő önbizalmát is tudod ám nyírbálni azzal, hogy folyton a témán pörögsz és extra dolgokat javasolsz, talán azt érzi, hogy nem elég neked (bizonyos értelemben jogosan) és ezért bezárkózott, akár meg is ijedt? Nem mindenki vágyik ilyen extrákra, valószínűleg az eddigieket is csak kompromisszumból engedte.

Sajnos be kell látni, ha mások az igények és ingerküszöbök, és mérlegelned kell, hogy neked ez így meg fog-e felelni még 40-50 évig.

2022. máj. 8. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem neked kellene elmenned pszichológushoz, mert te nem tudod elfogadni a helyzetet. Lehet, hogyha 4-5 alkalommal mással át tudnád beszélni, akkor az segítene.


Ahogy én látom a leírásból, van egy jól működő párkapcsolatod, egy figyelmes párod, olyan szex, ahol mindig elélvezel.


Mondhatod, hogy több kell és olyan párt keresel, hogy minden igényed ki legyen elégítve, de ilyen párkapcsolat nincs. Mégha mikor össze is jöttök, egy pár hónapig/évig így is van, optimális esetben fog fejlődni a személyiségetek és lesz, amiben kompromisszumot kell hozni.


Ez a pont nálad úgy néz ki ilyen. Van, akinek nem a szex lesz ez, hanem a késői fekvés vagy az alkoholizmus vagy az állatok szeretete.


Azt meg csak te tudod eldönteni, hogy ezért megéri kompromisszumot hozni és el tudod-e fogadni így a párodat vagy keresel mást. Ha nem megy egyedül, akkor tényleg segít, ha barátnővel vagy pszichológussal átbeszéled.

2022. máj. 8. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom, mennyire oldódna meg ettől a problémád, de egy próbát megér, nem veszítesz vele semmit. Van egy Spicer nevű app, olyan, mint a Tinder, csak nem személyekkel, hanem szexuális ötletekkel, fantáziákkal, és a párod telefonján lévő appal lehet csatlakoztatni. Vannak benne elég fura dolgok is, de tudsz írni sajátot is. És láthatod, hogy miben matcheltek, mi az, amit mindketten jobbra húztatok. Mi párommal kipróbáltuk párszor, az egyik ilyen alkalom után, amikor közösen nézegettük az ötleteket, utána volt egy nagyon jó szex.
2022. máj. 9. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
33%
Miert toroltetted a kommentem? Elso voltam
2022. máj. 9. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 Dzsoki ***** válasza:
71%
Próbáljatok egymásra hangolódni! Menjetek el egy idegen helyre vagy szerepjátékkal feldobni a szexet. Amikor egyikőtök sem fáradt,akkor kezdjetek neki. Mindent iktassatok ki,csak ti legyeztek egymásnak. Jó,egy kis erotikus zene diszkréten szólhat a háttérben.
2022. máj. 9. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!