Szerintetek lehet ennek még folytatása, vagy tényleg vége kell, hogy legyen,és engedjem el?

Barátnőmmel fél éve vagyunk együtt, de az utóbbi időben volt pár elharapódzott vitánk, olyan 2-3 hetente egyszer. Amikor együtt voltunk, szinte mindig jól éreztük magunkat, fun volt, szerettem az időt vele tölteni, és rajta se láttam, hogy amúgy bármi gond lenne, szinte soha nem veszekedtünk, jól éreztük magunkat, volt közös hang.

Viszont amikor külön voltunk akkor messengeren volt, hogy durván összevesztünk dolgokon, de általában ilyen tök jelentéktelennek tűnő vagy nonszensz dolgokon (nyilván sok hibámra rávilágított, és próbáltam is változtatni rajtuk, meg elfogdtam, ha jogosnak éreztem) Például hogy húsvétkor nem akartam verset mondani, mert nálunk nem szokás, vagy az utolsó vitánk az az volt, hogy mentünk volna házavató bulira, és azt mondta, hogy nincs kedve menni, meg lehet aludni se tudna idegen helyen, meg csak későn tudunk odaérni stb.. és mivel sok kedvem nekem se volt, későn értünk volna oda, sokáig nem is tudtunk volna maradni, így lemondtam, aztán azon akadt ki, hogy miért mondtam le, mert hát lett is volna kedve, meg nem is stb...

És elmondása szerint ezek a viták annyi stresszel járnak, hogy ő már nem akarja folytatni a kapcsolatot, meg sokkal könnyebb lenne néha egyedül. Úgy érezem legtöbbször, hogy nem teljesen jogosan hibáztat dolgokért, mert igyekeztem mindig a lehető legjobbat nyújtani, meg kihozni a dolgokból, mindenhol, mindenkinek ottlanni. Ezek a veszekedések annyira semmiből jövők voltak, és sokszor támadó vagy számonkérő hangnemben írta, hogy sajnos sokszor én se tudtam nyugodtam meg türelmesen leragálni a dolgot, pláne úgy, hogy szakdogáztam és záróvizsgára készültem, így elég feszült időszak volt.

Ennek ellenére, mivel amikor személyesen együtt voltunk, meg úgy általában is, minden happy volt, tervezgettük a közös jövőnket, a nyári programokat, álmodoztunk, és tisztán éreztem, hogy szeretjük egymást, és még most is gondolom, hogy szeret, szerdán még meglepett záróvizsgán, készített nekem kakaóscsigát, csak valalmiért mégis azt mondja hogy teher ez neki, hogy együtt vagyunk. Én szerettem volna, ha ezteket megpróbáljuk áthidalni, megtanuljuk nyugodtan megbeszélni a dolgokat, de sajnos ő erre nem igazán hajlott, és bánt, hogy ilyen könnyen elengedné az egész kapcsolatokat, az eddigi közös élményeket, meg ami még előttünk állt volna. Nem értem, hogy miért csak akkor jöttek elő problémák, amikor külön voltunk, és hogy miért nem lehetett volna dolgozni a kapcsolaton. Sajnos nem csak rajtam múlik... Nem tudom milyen választ várok, igazából csak jól esett kiírni magamból.