Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy esik, mikor az orrotok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy esik, mikor az orrotok alá van dörgölve, hogy rajtatok kívül vannak jobb/elérhetetlen nők?

Figyelt kérdés

Mindig is elég önbizalomhiányos voltam, és rettenesen féltékenykedtem. A jelenlegi párkapcsolatomban meg főleg nagyon vagyok edzve, mert már nem egyszer flörtölt a barátom mellettem, dicsért meg nőket, meg a hátam mögött is más nőkről beszélnek. Amikor meg kifejezem a nemtetszésem akkor pedig én vagyok a hisztispics*, meg ne veszekedjek már stb. Nemrég pedig arról beszélt nekem, hogy a haverja szingli, mert hogy neki az elérhetetlen nők kellennek. De ezt úgy, mondta, mintha ő ugyanezt gondolná, hogy az a nő sokkal szebb, kiemelkedőbb még tőlem is, tehát hogy még neki is nagy falat lenne. És akkor mikor példát kértem, elkezdte sorolni, hogy kire gondol. Nekem ez rohadt szarul esett, mert rám is mondja néha, hogy milyen gyönyörű vagyok, de én azt várom el tőle, hogy én legyek számára az elsődleges, és ne azon gondolkozzon, hogy ki az elérhetetlen lány. Persze én tisztában vagyok, hogy nem én vagyok a világ legszebb nője, testileg sem vagyok magammal megelédve, de nekem az lenne a fontos, hogy a barátom szubjektívan arra gondoljon, hogy megszerezte a legjobb nőt… Mert most kb olyan érzésem van, hogy vannak nagy falatok, és akkor ő beéri egy átlagos kinézetű nővel is.

Ti mit gondoltok erről? Vagy csak én gondolom túl?


2022. nov. 12. 00:52
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
19%

"Ti mit gondoltok erről?"

azt, hogy vagy tényleg egy hisztis p*csa módjára viselkedsz, vagy troll kérdés.

2022. nov. 12. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
93%
Szomorú amit leírsz. Nem is nagyon tudok mit rá mondani. Nyilván mindenkitől lesz olyan aki jobban néz ki és lesz olyan aki szexibb is, de ezt nem illik a másik orra alá dörgölni. Ha szereted akkor végképp nem. Nyilván ezzel tisztában van mindenki, de amikor ilyenek vág a fejéhez a szerelme azért valóban rosszul tud esni. Én megértelek téged.
2022. nov. 12. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
55%
én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy olyan nagy "orr alá dörgölés" történt a valóságban. a kérdező bevallottan rettenetesen féltékenykedő és önbizalomhiányos, és külsőleg is elégedetlen magával. ilyen állapotban merő szorongás az ember és már amögött is könnyen flörtöt gyanít, ha a párja ráköszön egy ellenkező neműre.
2022. nov. 12. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
56%

"bevallottan rettenetesen féltékenykedő és önbizalomhiányos, és külsőleg is elégedetlen"


Nekem nem tűnt rettenetesen féltékenynek vagy csak nem tudok már olvasni, az önbizalom hiány pedig szinte mindenkire rámondható. Persze megértem a hármas válaszolót is, hogy az alaptalan féltékenykedés és ezek az alaptalan szorongó dolgok, hogy "biztos más csajokat néz" és társai is idegőrlő tud lenni.

2022. nov. 12. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
29%
#4 akkor olvasd el újra. rögtön a legelső mondat.
2022. nov. 12. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:

#5


Ez jogos, szerintem most nekem kiesnek szavak, hiába olvasom el. Köszi!

2022. nov. 12. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
91%
Dolgozz magadon nagyon sokat! Légy inkább egyedül, mint vele. Amíg egyedül vagy, sokkal jobban kitisztul a fejed, arra ösztönöz, hogy ismerd meg magad a lehető legjobban. Jelöld ki a határaidat, tudd, hogy mit vársz el magadtól és mit a másiktól, ezeket egyértelműen a másik tudtára kell adni. Amint azt érzed hogy felvillan a piros lámpa, hogy valami nem jó, akkor el kell kezdeni dolgozni azon hogy a kapcsolat jobb legyen, ha pedig rövid időn belül nem változik, akkor azt a kapcsolatot hagyni kell. Mindenáron ne hagyd magad romba dönteni, a párod pedig tiszteljen meg annyira, hogy a jelenlétedben más nőkkel nem flörtöl és ne is dicsérje őket, mert nem illik. Annyit azért tudnod kell, hogy az ember szeretete és mértéke mindenképp megnyilvánul tettekben, nem puszta szavakban, és ezt észre kell venni. Aki igazán szeret, az nem lát mást csak téged, és a két kis füle csak úgy csattog, radarozik ha te beszélsz, és úgy is fog tenni ahogy neked jó, erre fog törekedni. Akinél ez nincs meg, azt mondanom sem kell, teljesen egyértelmű. Fel a fejjel!
2022. nov. 12. 02:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Úgy gondolom hogy ennek a problémának nem arról kéne szólnia számodra, hogy te milyennek látod magad, milyennek lát téged a párod, miért van veled, vagy hogy van-e okod féltékenynek lenni.

Ez inkább arról szól, hogy hagyod-e magad megalázni, vagy sem...


Nyilván mindenkinél van szebb, vagy jobb ember. Ez teljesen evidens. És az is, hogy nagy valószínűséggel az emberek többsége nem is a saját párját tartja a világ legszebbjének (ami önmagában nem probléma, a külső nem minden, nem csak az alapján választunk) viszont rendszeresen a másik orra alá dörgölni, hogy ki mindenki szebb nála, az a tisztelet hiányának a jele. Ezzel a tisztelethiánnyal van probléma, első sorban, nem mással.


Az önbizalomhiányodon pedig úgy nem tudsz javítani, ha a téged ért tiszteletlenségre az a zsigeri reakciód, hogy csak még jobban kételkedsz magadban.


Plusz ha rendszeresen megaláz a párod más emberek előtt, és elhord mindennek amikor ezt szóvá teszed neki, akkor talán nem is számít, hogy tényleg szeret-e téged, vagy csak beéri veled. Nem? Ha valaki így viselkedik azzal akit szeret, akkor a szeretete nem sokat ér.

2022. nov. 12. 03:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

Okot ad arra hogy féltékeny legyél, változni ő! Biztos hogy

Nem fog, (legalább is hosszabb távon biztosan nem!) mert magasról le*zar.. le** ja az érzéseid, csak a mütyűrje után forgolódik kellene a f** nak akkor mosson meg főzzön rá a szuper nőci… hogy még neked panaszkodik hogy sajnos veled van. Hát csóri. Tényleg még sírok is a kanodért hogy ilyen borzalmas nője van hogy meri megosztani a nemtetszését.. meg a véleményét.. hát azt ki kérdezte? Ki kíváncsi rád? A párod” biztosan nem..

Most őszintén? Miért kaparsz ezért a zsák sz*rért?? Az addig oké hogy ő nem tisztel, az egy dolog. De te miért nem tiszteled magad? Nyilvánvalóan nem ő lesz a te embered.

2022. nov. 12. 04:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
66%

Az önbizalomhiányosok felnagyítják a saját gyenge pontjaikat, szerintem sosem nyomozta le a párja mobilját, nem követte, és nem tépett meg senkit, vagy nem esett a párjának többször a "biztos megcsaltál azzal a rbanncal" szöveggel. Esetleg felvetette párszor, hogy lehet más kell neki, és erre írja.


Ez nem rettenetes féltékenykedés, csak az önbizalomhiánya miatt felnagyítja a hibáit.


A srác kretén. Nyilván vannak nálad jobb testűek, egyszer egyszer szóba is lehet hozni, de normális ember nem akarja a legfeszesebb testet megfogdosni, hanem (párkapcsolatban) a szeretett csaj testét akarja fogdosni. Egyébként egészen biztos, hogy nála is vannak jóképűbbek, kidolgozott testű félistenek, de nekem max hízelgő lenne, ha engem akarnának, megismerni nem akarnám őket, talán megfogdosni sem, hanem a szeretett pasim mellett akarnék maradni. Emlékszem mikor kapcsolatban voltam, mindenki lecsúnyázta a párom, és szólítgattak le "szebb" férfiak több hajjal, több izommal, jobb ruhákban, de nem kellett. Hízelgő volt, de nem kellett. Az egóm simogatta, de nem vágytam rájuk(és ezt a párom érezte is). Úgy éreztem a legjobbat fogtam ki, jól is néz ki(lehet nem annyira, de eléggé), vonzó volt számomra és még szimpatikus is a személyisége, volt benne valami plusz. Úgy éreztem megfogtam az isten lábát, és a többiek csak üres testek, őket nem tudnám szeretni. Persze bámultam a truebloodban eriket, mert milyen szép volt és szimpi, de nem cseréltem volna le a barátomat érte sem.


Ha így nyilatkozna a pasim, hogy a többiek elérhetetlenek, az olyan, mintha el akarná őket érni. Egy görény. Én legyek az egyetlen, akire vágyik, akkor a többiek nem elérhetetlenek lesznek, hanem csak "vázak", nem cél, hanem csak művészet, amit szívesen nézne, de haza nem vinne. Szerintem téged nem szeret a párod, nekem nem kéne, teljesen lejárat. Az én exeim is dicsértek meg másokat, az nem zavart. Amikor az egyik flörtölt, az viszont kicsit. De én is belepirultam, mikor mellettem állt és pasik szólítgattak le, pláne ha helyesek, szóval eléggé kvittek voltunk, emlékszem egyen az egyik exem nagyon kibukott, mert a pasi jobban nézett ki nála, izmosabb is volt, és észrevette, hogy elpirultam, ha vele beszéltem. Teljesen nem direkt, csak helyes volt és észrevette, hogy zavarban voltam.. szóval ennyin nem balhéztam vele én sem, de azért rosszul esett, ez ellen nem lehet tenni. Ő se csinált semmit, csak mosolygott mert tetszett neki a csaj, és kicsit tovább nézte. :)


Namindegy, én nem lennék a fazonnal, egy tapló. Mondjuk amint lepícsázna, otthagynám. Nem lehet így beszélni a másikkal, nagyon lekezelő.

2022. nov. 12. 05:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!