Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mikor ilyeneket mond, azzal...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mikor ilyeneket mond, azzal tényleg csak viccel, vagy komolyan gondolja?

Figyelt kérdés

Nem tudom mire vélni barátomnak ezen kijelentését, de majdnem szakítottam vele emiatt. De azt mondta csak viccelt, és mindent komolyan veszek, amit mond, pedig nem kellene.

Egyszer az történt, hogy kicsínosítottam magam, és azt mondta, hogy k....san nézek ki, pedig se a mellem nem volt kidobva, se semmi. Ezt azért mondta, hogy bosszúból kicsit megbántson, de csak viccelt.

Most meg tegnap azt mondta, hogy pofán fog vágni, de csak viccből, meg hogy mit gondolok én róla, ő sose bántaná azt akit szeret, jelen esetben engem.

Erre én is beszóltam neki valami csúnyát, azt mondtam rá, hogy rohadék, nem szokásom, de ezzel kihozott a sodromból. Ilyenkor fel volt háborodva, hogy én csúnyán beszélek vele, de ő amiket mond, azt nem gondolja komolyan, mint én.

Folyton csak kritizál, szerinte ne higgyek magamról túl sokat, és semmirekellő is vagyok.

De ha ő felhozza a gyerektémát, csak úgy általánosságban beszélünk róla, mérges ha azt válaszolom, hogy nekem most nem kellene gyerek. Ilyenkor megkérdezi mit akarok én végül is az életben.

Nem sok párkapcsolatom volt eddig, és mikor a barátommal megismerkedtem örültem, hogy végre valaki rám is figyel, és szeret, de mostanra úgy érzem nem érek semmit, semmi önbizalmam sincs, sokszor rossz a hangulatom is.


2022. nov. 15. 20:45
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
93%
Szakits vele de tenyleg
2022. nov. 15. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Jesszus...

Nem veszed észre hogy milyen undorító alak mellett vagy?!

Annyira mérgező ez az alak, mint egy szeméttelep.

2022. nov. 15. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Bantalmazó, most kezdi a kiképzést. Egyre rosszabb lesz.
2022. nov. 15. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Ébresztő, egy nagy szarkupac tetején ülsz, bántalmazó kapcsolatban!

Aki szeret az nem mond ilyeneket viccből sem, és ilyennek épp eszű nő nem is szülne gyereket, fuss, ameddig a szemed ellát, ha jót akarsz magadnak.

2022. nov. 15. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Ezt már kiírtad többször, kicsit sem vicces a barátod, de úgysem fogod otthagyni.
2022. nov. 15. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
#5 persze hogy láttuk már ezt a maszlagot nem egyszer, nekem meg törölték a válaszom miszerint trollkodik ez az illető.
2022. nov. 15. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
Van egy szakkifejezés erre a pszichológiában: "toxikus f@$zfej"
2022. nov. 15. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
93%
Bajgunár ugy se hagynad ott.. felesleges erre irni barmit is.
2022. nov. 15. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem értem a nők manapság miért nem becsülik magukat annyira, hogy kilépjenek egy ilyen megalázó, bántalmazó kapcsolatból...


Képzeld el hogy a lányod mesél neked ilyet, te mit mondanál neki?

2022. nov. 15. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Ezt a faxparasztot tényleg dobd ki a pitsába, mert ennél csak rosszabb lesz, ha éveket pazarolsz el rá.
2022. nov. 16. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!