Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan lendülhetne ezen túl a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lendülhetne ezen túl a kapcsolatunk?

Figyelt kérdés

Az intimitás mostanra szinte teljesen megszűnt közöttünk. Próbáltam sokszor beszélni erről vele, de kitérő válaszokat adott. A legutóbb mikor rákérdeztem, azt mondta, hogy már nem kíván engem, mert meghíztam és 20 év után amúgy sem tudnán egymásnak semmi újat mutatni. Ez a válasz nagyon megrázott, mert addig azt mondta így is tetszem neki. Azóta már nem is próbálkozom nála. Nem szeretném olyanra rávenni, ami esetleg taszítja. Nem ment egyik napról a másikra, de a minimálisra szorítottam vissza az érintéseket, bújásokatat, mert azt mondta, tapadóssagom is zavaró.

Észrevette a változást, azt is, hogy valami bajom van, kérdezte, miért nem bújok már oda hozzá... Én elmondtam neki, hogy azért mert zavarónak találta, erre azt mondta, hogy számára nagyon kellemetlen minden ilyen beszélgetés és próbálta ezt a lehető leginkább bántó dologgal gyorsan lezárni. Mit ne mondjak sikerült neki. Azóta sajnos sok, nem túl jó irányú változást vettem észre magamon. Már nem esik annyira jól az érintése, inkább zavarban vagyok, ha mondjuk megsímogat. Borszasztóan vágyom az intim pillanatokra, ugyanakkor inkább kínosan érzem magam, ha eljutunk odáig.

Van ebből még kiút vagy törődjek bele és fogadjam el a helyzetet?


2023. jan. 17. 04:13
 1/5 A kérdező kommentje:
A szexre azt mondta, hogy már egyáltalán nem hiányzik neki sem velem sem mással.
2023. jan. 17. 04:14
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk én vagyok az, akiből "kihalt a vágy", pedig ő nem változott semmit (legalábbis külsőre). Szerintem, ami elromlott, nehéz/lehetetlen megjavítani. Talán jobb lenne lelépni és valaki olyannal ismerkedni, aki elfogad. Több időd is lesz magadra, lehet még sikerül is jó irányba változnod.
2023. jan. 17. 04:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, jogos lenne a kérdést feltenni, hogy a megszokáson kívül mi tart mellette?

Ez, amiket mondott nagyon megalázó és jelzi, hogy értéktelen vagy számára! Kb kacat kategória, aki időnként ad enni, inni, takarít stb.

Én biztos nem maradnék mellette! Nem tudom mennyit hízhattál, de ez nagyon nem ettől van nála. Mindenkinek a teste változik idővel. A baj az szokott kenni, hogy belekényelmesedtek a kapcsolatba minden szempontból.

Ez a kapcsolat akkor fog túllendülni, ha kiteszed a szűrét és magadba fektetsz kívül belül. Szerintem nagyon kevés az esély…

2023. jan. 17. 06:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Két választásod van: Beletörődsz és együtt élsz egy olyan férfivel, aki nem akar tőled semmit és nem kapod meg amire vágysz.


Második lehetőség, hogy szakítasz és keresel mást, akivel boldog lehetsz.

2023. jan. 17. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%

Azt esetleg kérdezted már a párodtól, hogy miért van még veled? Nem kíván, nem szeret, zavarja az érintésed, nem akar veled beszélni. Mégsem szakít veled. Erre kérdezz rá, hogy miért van. Hátha kiderül pár pozitív dolog is a kapcsolatotokról.

Sok esetben a férfi libidóját a pornófüggőség nyírja ki. Nem kell a másikra figyelnie, csak magára, bármilyen disznóságot elképzelhet, és nem kell senkinek a beleegyezése hozzá. Viszont nem okoz igazi kielégülést, ezért újra és újra csinálja.

2023. jan. 17. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!