Hogy veszel erőt magadon, hogy szakíts ilyen helyzetben?

Én egy ilyen döntés előtt nagyon nagyon átgondolnám, hogy valóban,, illetve mennyire valós az az általános élet-megélésem, hogy ez nem megfelelő számomra.

Nehogy valami tudatalatti baszás miatt érezd, hogy nem megfelelő, utána pedig a top 99%nak érezd 1 év múlva. Vigyázz.

Kérhetnéd szakember segitségét.

Sokan megjárják ezt az utat, aztán évekig sírnak az eldobott nő miatt. Az én exem ugyanígy járt, de amikor visszajött akkor már késő volt. Valami megtört bennem, de nagyon és már nekem nem volt maradásom mellette. Pedig szerettem őt nagyon, de van amit már nem lehetett visszaadni, mégpedig a bizalmat ami előtte köztünk volt. Hiába próbált bármivel a kedvemben járni, nem hittem sem a szavainak, sem a tetteinek. Hamisnak éreztem és szakítottam.

Tedd meg azt a szívességet ennek a lánynak, hogy tisztességesen szakítasz és békén hagyod akkor is, ha te a boldogtalanságodban fogsz vergődni. (Mert szerintem is csak unatkozol és jó dolgodban nem tudsz mit kezdeni magaddal.)

Ha egyébként ez egy olyan kapcsolat, ami azért nem rég kezdődött, mondjuk fél-egy éve max, akkor azt mondanám hogy szakíts. Van indokod, nem vagy szerelmes, nem mélyültek el megfelelően az érzéseid, van ilyen sajnos. Volt velem is ilyen, sőt szerintem ez a legtöbb emberrel megtörténik.

Az az egyenes dolog, ha szakítasz. Egy ideig biztosan rossz lesz a lánynak, talán neked is, de majd túl léptek a dolgon, az idő segít ezen.

Ha ez már egyébként egy régi kapcsolat, ahol a szerelem kopott ki, az teljesen más.

Én 7-éve vagyok házas, 9-éve vagyok együtt a férjemmel.

Az elején hatalmas szerelem volt, az az igazi filmekbe illő, lángoló, szenvedélyes szerelem.

Így, 9-év távlatából jó erre visszaemlékezni, milyen volt rá annyira vágyakozni, hogy elepedjek benne.

Ma már tudom úgymond kívülről vizsgálni az érzéseimet, kívülről vizsgálni magunkat, átlátni mindent.

Időközben felnőttünk, hiába nagykorúak voltunk mikor összejöttünk, együtt teljesen felnőtté cseperedtünk.

Most is nagyon szeretem, de teljesen másképp mint régen.

Most ami van, az egy szövetség, ami erősebb mindennél. Az idő múlásával, és azzal, hogy együtt oldottunk meg minden élénk gördülő problémát, kialakult egy olyan erős szövetség köztünk, mint amilyen testvérek között van.

Bízom benne, ismerem őt, szeretem őt, minden hibájával együtt.

Lehullott a rózsaszín köd, már nem látom tökéletesnek, így ismerem igazán őt.

Ez a tökéletes bizalom, ami köztünk van. Nem bízom senkiben se ennyire, mint benne.

Nem csak a párom, hanem a barátom is egyben.

Viszont, ez már nem szerelem.

A szerelem már elmúlt, átvette a helyét ez, ami most van.

Őszintén, azt gondoltam régen hogy a szerelem a maximum, ha az elmúlik, akkor nincs esélye a kapcsolatnak, akkor ott vége mindennek.

De rájöttem, hogy a szerelem csak egy állapot, ami nagyon nagyon fontos a kapcsolat elején, viszont ami marad utána mégjobb.

Ami most van jobb, mert sokkal mélyebb, sokkal biztosabb.

Viszont a szerelem nem elhanyagolható, mert nagyon jólesik rá emlékezni, jó felidézni kettesben.

Ezen gondolkodj el. :)