Terhes vagyok, és a férjem kifordult önmagából, mit csináljak?

Leszögezném, hogy így sem annyira rossz a helyzet. Egyáltalán nem bántalmazó kapcsolat, vagy annyira rossz a helyzet, mint általában lenni szokott itt a kérdéseknél.

Nagyon régóta együtt vagyunk a férjemmel (10 éve), egy teljesen ideális kapcsolatba vállaltunk gyereket. Sokat voltunk együtt, de hagytunk egymásnak teret, mindketten szerettünk volna gyereket, megvoltak a feltételek, rengeteg mindenről beszéltünk (pl. a férjem is itthon marad a gyerekkel pár hónapot stb.).

A harmadik trimeszterben vagyok és azt érzem, hogy a férjem eltávolodott tőlem. Sosincs itthon, ha itthon van sem foglalkozik velem. Ha hívom, hogy nézze meg, hogy rúgott a baba nem érdekli. Késő estig dolgozik, máshol van stb., ami előtte nem volt rá jellemző. A megkérdezésem nélkül szervez be magának programokat. Sajnos már egyedül, segítség nélkül nem tudok tömegközlekedni a városból, mert annyira magasan van a lépcső, hogy a hasammal segítség nélkül nem tudok felszállni. Ezért a férjemet kértem meg, hogy kísérjen el a terhesgondozásra, mert ezen a héten a kocsim szervizben van. Bele is egyezett, de haza már nem tud hozni, mert más programot szervezett utána, ahova kell az ő kocsija. És ezek a figyelmetlenségek is nagyon fájnak, hogy akkor hogy jutok haza?

Bekerült elég erősen anyósom is a képbe, és folyamatosan “jó tanácsokat osztogat”, hisztizik a gyerek nevétől, azon át, hogy mikor megyek vissza dolgozni, odáig, hogy együtt vagy külön ágyban alszunk, a gyerekkel, konkrétan mindenen. (A gyerek nevét a férjem miatta változtatta meg). Egyszer felvetettem, hogy milyen jó ötlet az osztrák határ mellé költözni, vagy átmenni a határ túloldalára lakni (egy cikkben olvastam), mint érdekesség. Azóta azt magyarázza, hogy nem költözhetünk külföldre és amúgy is van annyira jó fizetésünk, hogy kifizessük a magán iskolát a gyereknek Budapesten, azóta rendszeresen ezt magyarázza a férjemnek.

A férjem meg nem teszi helyre az anyját, hanem, mint a névválasztás esetén is, igaziból hosszú távon elhiszi, hogy ezt ő akarja. (Pedig ott is onnan indultunk, hogy nem változtatunk nevet).

Teljesen el vagyok keseredve, folyton attól félek, hogy a végén egyedülálló anyuka leszek vagy nem számíthatok majd a férjemre.

Lehet csak én dramatizálom túl, a hormonokkal és nem ennyire rossz a helyzet. Nektek hogy tűnik, van okom aggódni? Ma még nem ért haza :(.