Láttad már a párodat borzalmas helyzetben? Baleset, betegség, műtét után stb. Változott emiatt a kapcsolatotok?

"Ez utólag viccesen hangzik, de én egyáltalán semmilyen fájdalmat nem éreztem akkor. Az első

fájdalom majd akkor jött mikor a mentőbe kerültem, erre ha valaki tud magyarázatot, kíváncsi vagyok." = Sokkot kaptál, legtöbbször utána érzed a fájdalmat.

Szerintem ha még mindig veled van, segít, támogat bármiben, akkor a baleseti, vagy egészségügyi dolog nem hat rá negatívan.

Veszekedések minden párkapcsolatban előfordulnak, nem függ össze azzal, ami történt.

Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy milyen gyakran vitáztok, mi a tárgya és miket mondogattok egymásnak.

Láttam már testileg és lelkileg is borzalmas állapotban. Ő is engem. Volt rá pár évünk.

Például pont az esküvő után lett beteg, mandula gyulladás, felnőttként. Ezzel telt a "mézeshetünk". Nyár, 35 fok, ő meg 40 fokos lázzal az ágyban. Úgy teleizzadta a párnát, hogy kénytelen voltam kidobni.

Volt bokatörése, utána hát hétig én hordtam gyógytornára.

Eddig legrosszabb állapotban akkor volt, érthető módon, mikor az édesanyja váratlanul elhunyt.

Az ilyen férfinátha meg hasmenéssel fut a wc-re elég banális dolgok, évente egyszer biztos.

Ő is látott engem betegen, bár én ritkán vagyok annyira beteg. De például császármetszés után ő adta be a véralvadásgátló szurit, ő segített a sebet kezelni, ilyenek. Sőt az első felállásnál is ő segített, egyik oldalon zacsiban a vér, a másik oldalon zsacsiban a pisi, én meg majdnem el is dőltem egyből. Hát nem biztos, hogy szebb látvány, mint egy természetes szülés...

De ezek mind olyanok, hogy tudod, hogy ez pillanatnyi állapot. Ettől még nem változik meg a kapcsolat. Sőt vannak olyan helyzetek, amikor még erősebb is lesz, mert tudod, hogy ilyen esetben is melletted áll és számíthatsz rá.

Egészséges kapcsolat nem ér véget attól, hogy ha a másikat nem tökéletes külsővel, nem top állapotban látod. Amelyik igen, az annyit is ér.

Ha érdekled, veled akar lenni és törődik veled nem hinném.

Én a kapcsolat elején kb 2,5 hónapos ismertség után (kb 1 hónapja voltunk együtt) amikor először aludtam nála akkor kb a lelkemet is kihánytam. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy ez így mennyire kiábrándító lesz neki és már nem úgy néz rám, mint eddig… Tudta, hogy aznap fogyott el az antibiotikum, hogy előtte 2 hétig el sem hagytam a házat, csak orvoshoz mentem el és az ágyból is csak a fürdőig jutottam… Belegondolva nagyon rossz ötlet volt így nála aludnom. Szegény nem tudott, hogy segíteni nekem, mert én sem tudtam, hogy az alváson kívül mi lenne jó. Este már azon gondolkozott, hogy kint alszik a kanapén, hogy nekem legyen a lehető legjobb. Másnap óránként bejött a hálóba, hogy rám nézzen, betakarjon, haza sem szeretett volna engedni így. Az egész napja az aggódással telt és néma csendben közlekedett a saját lakásában, mintha valami vendég lenne, csak hogy jó legyen nekem és tudjak pihenni.

Csak próbáld meg ezt a traumát kicsit félrerakni, vagy esetleg beszélgess vele arról, hogyan élte meg. Mi is beszélgettünk róla, én elmondtam az én oldalamról, ő pedig a sajátjáról. Az, hogy hallottam és átbeszéltük azt, hogy ő hogy élte meg és tudom mi játszódott le benne, nekem nagyon sokat segített az én látásmódomban. Már ha eszembe jut inkább mondom egy jó emléknek (pont ennek a beszélgetésnek a hatására), mint egy kínos, “el tudnék süllyedni szégyenemben” esetnek. Akkor természetesen a föld is megnyílhatott volna alattam, annyira gáznak éltem meg… Az enyém közel se volt annyira komoly, mint a tiéd, de a beszélgetés lehet segítene neked is. Ha látod, hogy mit miért csinált úgy ahogy és hallod az ő szemszögéből rá fogsz jönni, hogy ez nem osztott/szorzott a kapcsolatotokban, de negatív irányba semmiképp sem vitte el

Én őt olyan nagyon borzalmasban nem, de soha nem undorodnék meg tőle.

Ő engem látott szülni, meg aztán kenegette az aranyeremet. Soha nem undorodott tőlem, ugyanúgy nőnek lát.