Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Velem miért nem szeret a barátom kimozdulni?

Figyelt kérdés

Azt nem lehet mondani, hogy túl sok időt töltünk együtt, mert heti 2-szer találkozunk egy héten. 3 éve együtt vagyunk, de már úgy egy éve nem érzem azt, hogy annyira hiányozna. Bár még szeretem őt, de úgy érzem boldogtalan vagyok mellette.

Lehet már meguntam ezt a kapcsolatot, már csak azért is, mert nem élünk együtt ennyi ideje se, bár lehet akkor is unnám, ha együtt élénk, lehet akkor rosszabb lenne.

Mert hogy úgy igazán, ha találkozunk sem csinálunk úgy annyira semmit, pedig én szeretnék. Mondtam találjunk közös hobbit, csináljunk együtt valamit a szexen kívül, de nem.

Találkozunk, megtörténik a szex, vagy alszik, vagy a telefont nyomkodja. De ha meg én nyomkodom, mert ő nem foglalkozik velem, akkor megjegyzést tesz arra, hogy nyomom a telefont. De még a szexet is unom vele, mert folyton ugyanott csináljak, és csak ugyanazokban a pózokban.

Sosem beszélgetünk, vagy ha én beszélgetnék valamiről, akkor egyből lezárja a témát, és annyi.

Moziban sosem voltunk, mint más fiatalok, mert ő nem szereti. Nyáron felvetettem neki a nyaralás ötletét, hogy legalább olyan 3 napra szakadjunk ki a megszokott környezetből, de erre is nem volt a válasz, mert ő gyűjti a pénzt. Strandon szintén nem voltunk sosem, mint más fiatalok.

Őt nem érdekli semmi, nem szereti a Karácsonyt sem, mert az sem olyan már mint régen, tehát még olyankor sem néztünk sosem karácsonyi filmet, még eddig egy Karácsonyt sem élveztem vele, mert hogy akkor se csináltunk semmit. Karácsonyi vásárok szintén nem érdeklik.

Ha kirándulni vagyunk is, azt várja mikor érünk haza, akkor se nagyon beszélget velem.


nov. 16. 12:27
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
92%
Egyszerűen nem hiszem el, hogy megint kiírtad. Ez már hányadik? 4.? 5.? Hagyd már el kérlek! :D
nov. 16. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%

Honnan tudjuk?


Ő ilyen típus, nem érdekli, nem akar pénzt költeni rá.


Keress mást, ha neked nem felel meg.

nov. 16. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
93%
Akkor mi a kérdés? Nem éltek együtt, nincs ami összekössön benneteket, nincs beszélgetés, unalmas a szex, akkor mi a kérdés? Lapátra vele. Ilyet bármikor találsz. Ha kérdezi, mondd neki, hogy kúrogassa a telefonját tovább, és viszlát. És hidd el, ígér, de nem fog megváltozni. Pá-Pá!
nov. 16. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
90%
Szakíts a jó Isten áldjon meg!🙏
nov. 16. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%
Én már eret vágtam volna ebben a langyos posványban, ennél a kapcsolatnál még egy lakógyűlés is izgalmasabb.
nov. 16. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
3 év langyos szex és semmi - ideje kilépni ebből.
nov. 16. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:
Beszéltem már neki a szakításról, de ő nem akar. Amúgy ezeken a dolgokon kívül mindig meglep valami kis édességgel pl. csoki, amikor találkozunk, meg meg szokott ölelni, de kevésnek érzem. Mikor telefonálunk is, sosem kérdez rólam, csak a maga dolgairól beszél.
nov. 16. 12:52
 8/17 anonim ***** válasza:
100%

"Beszéltem már neki a szakításról, de ő nem akar"


Miért akarna szakítani, ha beéred azzal a kis csokival is, hiszen még mindig vele vagy!? Neki ez így rohadtul kényelmes, nem kell költenie, mert spórol a saját jövőjére, neked meg csak telnek az éveid unalmasan.

nov. 16. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
Mindenki leirta már mi lenne a megfelelő ezek szerint nem az első ilyen kérdésed.Mit akarsz még bizonygatni te is érzed hogy itt a vége, akkor legyen is vége!!
nov. 16. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
51%

Én két évig voltam együtt egy ilyennel, de csak az utolsó egy év volt ilyen. Én aztán mondtam neki mindenfélét, hogy hova menjünk. Séta unalmas. Fürdő drága. Mozi fölösleges mert bármit letölt. Bowlingozni nem szeret. Étterem nem jó mert anyuci főz úgyis. Aztán mondtam hogy jó akkor te mondj valamit ami neked is tetszik. Jött az érzelmi zsarolás, sírt hogy jaj ő unalmas szar alak és nem érdemel meg... Persze ekkor én vígasztalhattam. Jó módszer volt mert utána egy ideig békén hagytam ezzel. Szex nem volt nagyon max 5 perc aztán ment kockulni. És ha szóvá mertem tenni hogy már 3 hónapja csak úgy hajlandó velem talizni ha átmegyek és ő kockul, akkor én voltam a szemét.


Én kidobtam, azt a sírást te... Mint akit éppen ölnek olyan hangokat adott ki és napokig ez ment, üvöltve sírt, élőben, telefonban, fúúúú eskü kva jó volt nézni ahogy szenved amiért tudja hogy elb.aszta és nem időben hallgatott meg :D Utólag persze már ígérgetett mindent de b.aszhatja :D Hidd el most te kidobod és lesz egy szar hónapod mert már megszoktad őt, utána évekig abból töltekezel, hogy sírt utánad a kis szerencsétlen nyomi :D

nov. 16. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!