Mit éreztél, hogyan reagáltál, mikor megtudtad, hogy a többéve tartó kapcsolatod alatt a barátod sose szeretett, sőt mást szeret, de azt igazán, mély szerelemmel ?

5 évig tarott a kapcsolatunk. Igazából ha visszagondolok, az elejétől kezdve tök egyértelmű jelei voltak, de a rózsaszín ködtől nem láttam a valóságot.

A jelek a következők voltak:

- Soha nem kaptam tőle semmit, egy szál virágot sem még születésnapra/névnapra sem. Ha adott valamit, arra is az édesanyja adott neki pénzt (ezt is utólag tudtam meg) Ellenben, ha neki volt születésnapja vagy névnapja, előre megmondta, hogy mire vágyik és persze mindig valami drága ruhadarabról volt szó

- Nem akart sűrűbben találkozni a heti két alkalomnál, pedig két egymás mellett lévő kerületben laktunk

- Hiába volt saját lakásom és kértem, hogy költözzünk össze, mindig talált valami kifogást, hogy miért nem költözik hozzám (az anyjával élt)

- Milliószor lemondta a randikat mindenféle ürüggyel

- Folyton le volt némítva a telefonja és fejjel lefelé tette az asztalra

- Ha mentünk valahova, mindig én fizettem, mert érdekes módon neki soha nem volt pénze

- Egyszer elmentünk valahova, ahol ismét én fizettem, mert állította, hogy nincs egy fillérje sem. Aztán még aznap keresett valami iratot a pénztárcájában és láttam, hogy van nála egy ötezres. Megkérdeztem, hát ez? Az volt a válasz, hogy az kell másra (ekkor még nem tudtam, hogy a "másra" valójában egy másik nő)

Nagyjából a kapcsolatunk negyedik évében kezdtem sejteni, hogy lehet valakije. Nem mintha a fenti dolgok nem lettek volna elég árulkodóak, de akkor kezdett még jobban kiélesedni a helyzet. Pl. átmentünk a barátaihoz és otthagyott, mondván, hogy el kell intéznie valamit. Másfél óra múlva jött vissza. Utólag már tudom, átugrott a nőjéhez dugni, mert baromi izgalmasnak tartotta. Ekkor már a baráti társasága sem tudta leplezni a véleményét és volt, hogy a legjobb barátja mondta nekem: Figyelj, baromira sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem akarod már észre venni, mennyire kihasznál téged? Ekkor valami átállt bennem és elkezdtem meglátni a valódi énjét. Pár hónap kínlódás után szakítottam vele, amit úgy fogadott, mintha azt mondtam volna, hogy megfőzöm a kedvencét. Szinte fellélegzett, felpattant és elkezdett öltözni, hogy akkor ő kisétál és kész. Ennyit ért neki az 5 év, amit együtt töltöttünk. Persze, azóta már látom, mekkora idióta voltam és mennyire hülyére vett. Főleg, hogy már aznap este posztolták a közös képüket a szeretővel, aki egyébként kétgyermekes anyuka volt, a férje külföldön dolgozott.

A szakítás után (hiába tudtam, hogy jól döntöttem) hónapokig szenvedtem és kerestem az okokat. Főleg, mert folyamatosan együtt lógott a nőjével és teleírta az üzenőfalát, hogy milyen szerelmes (rólunk öt év alatt egyetlen közös kép nem volt kint nála, de még az sem, hogy kapcsolatban vagyunk).

Szóval ezzel is csak megforgatta a kést a szívemben. Míg én szenvedtem, ők boldogan élték a szerelmesek életét. (Előtte is, csak akkor még nem nyilvánosan) Én csak azt nem értem a mai napig, hogy én minek kellettem.

Viszont az élet igazságot szolgáltatott, mert a nagy szerelme két év után talált magának egy másik fickót, akihez hozzá is ment és lett egy közös gyerek. Mindeközben én rátaláltam életem szerelmére, aki a tenyerén hordoz immár kilencedik éve.