Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Túlérzékeny a barátnőm, vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túlérzékeny a barátnőm, vagy van alapja a kirohanásának?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, h együtt élünk már lassan 2 éve, 2 év fél éve vagyunk együtt, én 28 éves vagyok, ő 25 és szeretne tőlem gyereket, egyre többször hozza ezt fel nekem, sokszor a gumikat is elteszi már, és közli, h most már nem kell, de közben sunyin mosolyog, és tudom, h miért akarja, h ne használjunk, hát nyilván.

Szerdán volt egy kis "vita", majd azt kérdezte, h én szeretnék e tőle gyereket, mert ő már szívesen benne lenne, én meg azt mondtam, h persze, de ezt egyelőre hanyagoljuk, és láttam rajta, h ez nem tetszik neki, mert ő nagyon szeret engem, és mit csinálnék ha véletlen becsúszna egy gyerek, azt mondtam erre neki, h akkor elvenném tőle a gyereket, erre sírva azt kérdezte, h én ezt komolyan gondolom e és hogy mondhatok neki ilyet, ezután bezárkózott a hálóba, és a mai napig duzzog, és azóta sem volt se szex, se együtt alvás, se semmi más, és már ott tartunk, h mivel nem beszél velem, ezért telefonon üzengetek neki a szomszéd szobából, h beszéljük meg. De vissza se ír, nem is beszél velem.

Ezt nyilván nem gondoltam komolyan, de nagyon kivan bukva tőle ahogy látom, és nem tudom megbeszélni vele. Hogy tudnám megértetni vele, h nem komoly? Ha most belemennék a babaprojektbe, akkor vajon megbocsátana a botlásomért? Vagy túlreagálja inkább?



jan. 6. 18:04
1 2 3 4 5
 1/41 anonim ***** válasza:
92%
Hát ez még viccnek is elég undorító, hogy elvennéd tőle a gyereket, főleg ilyen komoly témában..
jan. 6. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/41 anonim ***** válasza:
89%
Mi a jó büdös francért mondasz olyat, hogy elvennéd tőle a gyereket?
jan. 6. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/41 anonim ***** válasza:
94%
Gyerekes idiótáknak nem való a gyerek. Ha nem akarsz tőle gyereket a kapcsolatot is kár erőltetni.
jan. 6. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/41 anonim ***** válasza:
96%

Szerintem több ponton is hibás vagy.

1. Ha ő azt mondja, hogy már benne lenne a baba projektben, akkor miért mondod azt neki, hogy "ezt egyelőre hanyagoljuk"? Miért nem lehet felnőtt módjára elmondani, hogy szeretnél gyereket, akár vele, DE még korainak tartod, ezért vagy azért? Sok nőnek nem mindegy, hogy mikor válik anyává, ha neki is fontos a kora, akkor nem kéne ilyen ködösítéssel az idejét húzni, hanem egyenesen elmondani neki, hogy te mikor lennél erre vevő.

2. Nem is értem, hogy miért gondoltad viccesnek azt, hogy ha mégis becsúszna a baba, akkor elvennéd tőle. Ez hogy lehet vicces számodra? Egy szülőnek a legnagyobb fájdalom, ha a saját gyerekét elveszíti akármilyen formában is, még belegondolni is rossz.


Egyébként őt sem akarom védeni, mert az sem normális, hogy elrakja az óvszert és huncut mosollyal az arcán közli, hogy "már nem kell". Ennek nem ez a módja, nem lehet ráerőltetni a másikra a gyerekvállalást.

jan. 6. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/41 anonim ***** válasza:
91%

"Ha most belemennék a babaprojektbe, akkor vajon megbocsátana a botlásomért?"

Nőként írom, hogy azért ezt ne már... Egy gyerekről van szó, egy új emberi lényről, egy életről! "Létrehoznád", hogy hátha cserébe befejezi a duzzogást? Ennyire nem lehetsz felelőtlen! Ne hagyd magad zsarolni, ha még nem érzed késznek magad vagy/és a kapcsolatotokat, körülményeiteket stb. rá, nagyon ügyelj a védekezésre!

jan. 6. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/41 A kérdező kommentje:

De szeretnék én is majd, de 2 év még kevés idő, és sokszor olyan beleéléssel meséli, h ő nagyon szeretne, akár kettőt hármat is, és h el tudom e képzelni őt anyának, és magamat apának. Persze el, és kibukott a számon, h elvenném tőle, pedig nem. Lehet lenne olyan körülmény, h elvenném, de önző célból biztos nem.

A gumit meg nem úgy teszi el, h én nem találom, hanem utalgat rá mindig, h amúgy már nem kellene.

jan. 6. 18:19
 7/41 anonim ***** válasza:
25%

Bezzeg én meg nem találok nőt aki velem akarnak családot, neked meg ott kínálja fel magát mi többiek akik meg szívesen lennék egy ilyen csajjal nézzük ahogyan szárad a falon a festék.


Alapból tök aranyosan adja elő hogy akar gyereket, el dugja a gumit és mosolyog te meg ilyen durván "viccelődsz" vele. Amikor ebben a témában legalább érzékenyek kéne lenned.


Viszont menj bele úgy hogy te isten igazából nem akarsz, mert az úgy nem jó senkinek főleg barátnődnek és a leendő gyerekednek se. Ismertem olyat embert akit nem akart az egyik szülő ott speciel a nő és egy ideg roncs lett a gyerek. Ha te nem akarsz inkább menjetek szét, mert nem egymást keresítek.

jan. 6. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/41 anonim ***** válasza:
81%
Ha neked ez túlérzékenység akkor inkább ne is legyen párkapcsolatod. Mit él át most a barátnőd te nyomi? Majd ha TE szeretnél gyereket, azt mondaná a nő hogy NEM SZERETNE! Neked az hogy esne? Férfi vagyok de ismeretlenül is meg van a véleményem rólad.
jan. 6. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/41 A kérdező kommentje:

8


Miután azt írtad rólam, h "nyomi", így látatlanba, így nekem is megvan rólad a véleményem. Az most egy dolog, h nem volt épp a legszebb "elszólás", nem éppen intellektuális személyre vall, de van úgy, h az embernek kicsúszik a száján olyan, amit egyébként nem gondol komolyan. Sejtem, h mit élhet át, ezért akarom vele megbeszélni, és ezért kérek itt tanácsot, erre most meg személyeskedsz, nekem erre nincs szükségem, kösz.

jan. 6. 18:47
 10/41 anonim ***** válasza:
30%
Menekülj. Szó szerint.
jan. 6. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!