Van egy fiú, akit 4 hosszú éve szeretek kitartóan, és hiába. Ennek ellenére még mindig hiszem, hogy van remény. De vajon tényleg van okom rá? Érdemes várnom, vagy tovább kéne lépnem?

Mint valami sportesemény versenyzőinek, úgy drukkolnak nekünk az ismerősök, és sokszor már úgy is tűnik, hogy célba érünk, ám a finálé előtt mindig közbe jön valami.

Könnybe lábad a szemem, ha arra gondolok, már hányszor fonódhatott volna össze a sorsunk, és mennyire boldogok lehetnénk. Ő az az ember, aki mellett képtelenség unatkozni, bármiről lehet vele beszélni, poénok között elúszkálhatunk álmok ezreiben, és észre se vesszük, hogy már rég elhagytuk a valóság szilárd talaját. Nem sok olyan ember van, akivel annyira megtalálom a közös hangot, hogy miután az egész utat végigbeszéljük, még fél órát állunk a buszmegállóban, és csak aztán tűnik fel, hogy már teljesen eláztunk, mert esik az eső:)

Röviden összefoglalom kalandos történetünket:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú és egy lány, akik között kezdett átalakulni a barátság szerelemmé. A fiú is észrevette ezt, és írt egy sms-t a lánynak, hogy felőle járhatnának, csak a lány túl alacsony hozzá képest. Viszont reméli, barátságukon nem esik csorba. A lány ekkor visszavonulót fújt volna, hiszen minek futna olyan szekér után, mely nem veszi fel, ám a fiú másnap reggel megjelent, és bicikli túrára hívta. Kihalt szántóföldeken tekertek, ettek az útjukba kerülő gyümölcsökből, a naplementét egy kilátó tetejéről szemlélték, nagyon jól érezték magukat. A lány nem egészen értette, hogy is van ez, de hagyta magát sodorni az árral. Ezután következett egy romantikus kutyasétáltatás a naplementében a tó partján, melyet közös nyári fesztiválok követtek, melyekről a lánynak sosem kellett egyedül hazamennie a csillagfényes éjszakában. Romantikus ajándék a nyaralásból: velencei gondolás kulcstartó, melyből magának is vett egyet, képeslap festői tájakkal, és édesség az édesnek. Ám utóbbi már téves gondolat volt. Valamiért az álomnak itt vége szakadt. A lány egy ideig még várta epekedve a folytatást, ám csalódnia kellett. Máshol kereste a boldogságot, fél évig sikerült is elhitetnie magával, hogy szerelmes és boldog, de ekkor újra megjelent a fiú, és elég volt egy pillantása ahhoz, hogy a lány azonnal pontot tegyen kapcsolata végére. Újra elkezdődött egy reményteli időszak, s a fiú bálba hívta a lányt. Pontosabban megbeszélték, hogy mindketten ott lesznek, és hogy majd mindenképpen táncolnak egymással. A lány hetekig készült, alig várta már az estét, és mikor végre kéz a kézben táncoltak, ismét csalódnia kellett: a fiú egy másik lány megnyerő külsejéről áradozott neki. Ettől felment benne a pumpa, és kisebb alkoholmennyiség után másik fiú karjaiban kötött ki. Két hónapig újra azt hitte, hogy boldog. Aztán amikor annak is vége lett, egy ideig senki sem akadt útjába, és úgy érezte jobb is így, de aztán mégis jött egy lehetetlen, de mégis igaz szerelem, mely 5 hónapig virágzott, és csak a kegyetlen távolság hervasztotta el. Közben a fiú párszor beletiport a lelkébe, legjobb barátnője telefonszámát a lánytól kérte el... De aztán ez is a múlt feledésébe merült. A lány szalagavatója utáni buliban ismét a fiút kereste, mert tudta, hogy ott lesz. Nem találta, s közben ismét másba botlott, így amikor a fiú tényleg megjelent, észre sem vette. A fiú aztán később elmesélte neki, hogy ő ott volt és látta, csak nem akart zavarni, a lány pedig azt hitte, mindjárt megőrül. Ennek ellenére a fiú elhívta korizni a lányt a tóra, lehozta a kutyáját is, mint a régi szép időkben, és kézen fogva suhantak a jégen, el-elestek, el-elkapták egymást, a fiú meginvitálta az egy hónappal később tartandó bálba, és azóta a lány egyre csak remél. Talán nem hiába. De nem tudhatja. Hiszen hányszor hitte már, hogy végre valóra válik az álma... Vajon mi lesz a vége a mesének? Mit kéne tennie a lánynak, hogy ezúttal boldog vége legyen a történetnek?

Az élet írja, de azért a tanács biztos jól jön neki:)