Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Történt már veletek, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Történt már veletek, hogy valakit nagyon szerettetek, majd később találtatok egy legalább annyira szerethető társat?

Figyelt kérdés

Ilyen történeteket szeretnék, röviden vagy hosszan.


Nekem még nagyon kevés párkapcsolati tapasztalatom van. 21 évesen volt az első barátom, akit nagyon szerettem, szinte rokonlelkek voltunk, rengeteg közös volt bennünk. Viszont a mindennapokban mégsem passzoltunk össze.


Miután vége lett, teljesen összetörtem. El sem tudtam képzelni, mégis kit tudnék még megszeretni őutána.

Aztán fél év múlva jött egy fiú, akit kissé más dolgok miatt, és mégis nagyon meg tudtam szeretni.


Most sajnos ez is véget ért:-(, bár nagyon akartam küzdeni érte. Annyira bennem van még a hangja, az arca, mindene... de már tudom, hogy több embert is képesek vagyunk életünkben szeretni.


Most ilyen sztorikat szeretnék, amik kicsit lelkesíthetnek.


Hányszor volt veletek, hogy véget ért a kapcsolat a párotokkal, akit nagyon szerettetek, és utána mégis egy legalább olyan jó, vagy még jobb párt találtatok?


A következő párotok mennyiben volt más ember az előzőnél?


Köszi! 23 L


2011. jan. 7. 14:22
 1/5 anonim válasza:

Nekem 1x volt ilyen,hogy véget ért 1,5év.

Nem tudtam aludni nem tudtam semmit se csinálni nélküle.

Nagyon depressziós lettem,de az igaz barátaim segítettek:)

Ő egy nagyon rossz fiú volt, nem nagyon passzoltunk össze, nem érdekelte a tudomány a tanulás,érettségije se volt messze laktunk egymástól,és persze ukrán srác volt aki budapestr eköltözött.

fél évig szenvedtem miatta mire felbukkant egy rég nem látott ismerősöm,nagyon féltem,hogy félre ismerem és megint csalódni fogok.

Többször találkoztunk.

Végül egy esős nyári citadellás délután össze hozott minket:)

Azóta is együtt vagyunk.5percre lakik tőlem ,nagyon megszerettem , azt hiszem szerelmes vagyok:)

Nagyon másmilyen mint amilyen az elöző volt, kedves,aranyos ,udvarias,okos,tanulékony,vicces és magyar:)

2011. jan. 7. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Nekem egyszer volt olyan, hogy a szakításba majdnem belehaltam, úgy éreztem soha nem fogok annyira szeretni. 24 voltam és én küldtem el a srácot, de mégis nagyon nehéz volt.

Aztán évekkel később megtaláltam a férjemet (13 éve), aki mindenben túlszárnyalja az első nagy szerelmemet!

Szóval fel a fejjel, nagyon fiatal vagy még!

40/nő

2011. jan. 7. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Két éve szakított velem azóta nem tudom elképzelni, hogy szeretni fogjuk még valakivel egymást. 30/F
2011. jan. 10. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Igen. Szerintem most is 1ütt lennénk. A saját életemnél is jobban szerettem/szeretem őt. Sajnos egy csodálatos este után balesetünk volt és ő meghalt. Én meg szinte alig sérültem meg. Mert ő megmentett. Annyira szeretem és annyira fáj ez. Utána úgy éreztem, h én is utána akarok menni, mert nincs értelme maradnom. De tudom, h ő azért halt meg, h én éljek. És tudom, hogy örökre velem marad. Nemrég megismertem egy srácot, akit el sem hiszem h velem van. Mintha egy angyal lenne, aki vigyáz rám és nagyon szeret. Ezt a szerelmet már senki nem tiltja, mert tudják min mentem keresztül, és sajnos a szüleim is akkor értették meg, h mennyire szeretem gazdag lány létemre azt a szegény kőművesfiút, amikor már késő volt. És, most íme.... itt egy másik fiú.... akit szintén nagyon szeretek, imádok! De nem úgy mint az elsőt, mindkettőt igaz, tiszta szerelemmel szeretem, de mégsem ugyanúgy. Nem lehet elmondani ezt. Ugyanúgy, de mégsem ugyanúgy.
2011. jan. 10. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

utolsó, ez eléggé megrázó, el sem tudom képzelni, mi lenne velem a helyedben.

Kérdező: igazából nagyon nincs kedvem ebbe belegondolni. Mindig úgy voltam vele, hogy akivel szemben egy kicsi kételyt is érzek, azzal nem folytatok kapcsolatot, és most, hogy megtaláltam azt, akire szükségem van, akire mindig is vágytam, soha az életben nem tudnám elengedni. Persze nyilván sose tudni, mi lesz, de valahogy ebbe nagyon rossz belegondolni.

2014. máj. 26. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!