Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Barátom írt karácsonyi sms t...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Barátom írt karácsonyi sms t a volt barátnőjének, de csak neki, és nem említette, véletlenül láttam meg, fontos lehet még neki ő?

Figyelt kérdés

Azt tudom hogy nem tartják a kapcsit, mert se msn en nincs fenn a barátom, se közösségi oldalakon, a csaj messze tanul és van pasija, és már 3 éve szakítottak, viszont két és fél évig jártak, ő volt az első kapcsija, de persze a csaj után volt három másik kapcsija is, előttem nem volt senkije másfél évig

és azt mondják a barátai hogy ő őszinte, ő is azt mondta, bármi baj lenne, elmondaná, és hogy csak szerelemből van együtt egy lánnyal, elhagyni is azért hagyott el eddig két három csajt, mert megcsalták őt vagy nem úgy viselkedtek, sose egy másik nő miatt

amúgy már 8 hónapja együtt vagyunk és már beszél olyanokról hogy tőlem szeretne babát, és nem gátolja meg semmi benne, csak az anyagiak, hogy majd ha lesz pénz akkor feleségül vesz és veszünk egy lakást

igaz én is régebben írtam exemnek sms t, meg e mailt, de el is mondtam, és tényleg nem akartam tőle semmit

bár az az sms kizárólag csak hivatalos, karácsonyi volt amit neki írt a párom


2011. jan. 10. 21:27
 1/8 anonim ***** válasza:
te azért írtál exednek sms-t meg e-mailt mert még mindig szereted? feltételezem, nem.
2011. jan. 10. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Rendes a párodtól, hogy gondolt a volt barátnőjére. Szerintem ez csak gesztus volt, semmi több, de annak szép.

Ha lehet került kérlek a kspcsi szót. KAPCSOLAT. köszi :)

2011. jan. 10. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
*kapcsi
2011. jan. 10. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

én néha még beszélgetek levelezgetek stb 1ik exemel ha épp olyan hangulatban vagyunk mind a ketten és akkor mi van ?:D ha 1x vmikor fontos volt az nem múlik el nyomtalanul hülyén is néznénk ki nézd más szemszögből :D lévén nincs olyan ember akinek nincs 1 problémája sem éppen :D ezért fel tehetjük hogy a barátodnak akkor is volt mikor azzal a csajjal járt és valszeg ezekben őt segítette :D az a minimum hogy küld neki 1 hivatalos vagy "ne adj isten" 1 kedvesebb karácsonyi szülinapi stb üzit :D legalábbis én így vok vele :D és valamennyire nyilván kötődik hozzá legalábbis én így vagyok ezzel pedig nem kevés idő telt már el azóta és mégis nincs semmi bajom ha nem beszélek vele de néha jól jön :D ennyi nem több :D azért nyilván nem fog elhagyni stb a másik meg: 8 hónap .. nagyon fiatal ez még lesz komolyabb problémátok is mint 1 karácsonyi üzenet :D várd csak ki amíg húsvét lesz :D huhuuuuuu XD

nyugi:)

19F

2011. jan. 10. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Nem lehet, hogy először a csaj írt neki és csak arra válaszolt?
2011. jan. 10. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

de lehet, bár se szülinapra, se névnapra nem szoktak irogatni egymásnak, tőlem ég sose láttam sms t a telefonjába, beérkezők közt, bár lehet csak kitörölte

bár én se állítottam volna be barátomhoz karácsonykor úgy h képzeld írtam az exemnek

amúgy első válaszolónak írnám, hogy én ak érdés alá is leírtam, amit te mondtál, hogy mikor írtam a volt pasimnak, én se azért írtam neki, mert szerelmes vagyok belé, csak emberileg fontos, és az is volt

2011. jan. 10. 22:00
 7/8 anonim ***** válasza:
első vagyok, erre akartalak rávezetni, amit leírtál, hogy te is csak azért írtál exednek, mert emberileg fontos, de nem jelent már számodra semmit olyan szempontból, mint a barátod. Gondolom a barátod is így van az ő exével.
2011. jan. 10. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

ja és köszönöm a válaszokat

amúgy máshová nem is írhatott volna neki, mert nincs fenn a pasim közösségi oldalakon, se msn en,

amúgy nem ellenőrizgetem, csak néha ő magam utatja meg a telefonját, bár az nem jelent semmit, mert bármikor kitörölhetné

azt az smst meg ki is törölhette akár, de ha megtette, biztos nem azért tette, hogy sumákoljon, hisz egy karácsonyi üzenetbe nincs semmi baj, ennél durvább emlékekről is mesélt már nekem hogy ezt titkolja, inkább jelentéktelen lehetett számára, meg tudja h nem nézegetem telefonját, ezért sincs rá szükség h titkolózzon, meg ha lenne oka titokra, akkor nem hagyná elöl telefonját, meg nem nem venné fel előttem a telefont

amikor kinyomja, vagy kikapcsolja a telefont, az is azért van, hogy ne zavarjanak alvás közben, vagy mert nincs kedve haverokkal elmenni sehová, inkább velem van

nem akarok naivnak tünni, de már ugy vagyok vele, ha megcsalna, a saját lelkiismeretére bíznám a dolgot, az ellen úgyse tudnék semmit tenni, sokkal jobban fájna ha elveszíteném őt

meg nem szokott se magyarázkodni se 50 szer elmondani h szeretlek

inkább a szemeiből tetteiből látom h szeret

2011. jan. 10. 22:04

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!