Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 19 évesen még nem is csókolózt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

19 évesen még nem is csókolóztam és annyira bennem van a nevelés, hogy nem is tudok magamhoz közel engedni senkit. Hogyan győzzem le?

Figyelt kérdés

19/L vagyok. A szüleim nem engedték, hogy legyen barátom, egészen a középiskolai ballagásomig. Szórakozni sem nagyon engedtek, így még soha nem is csókolóztam. Szeptembertől viszont az egyetem miatt el kellett költöznöm otthonról, így már nem foghatnak vissza. Úgy gondoltam, hogy megváltozok, nyíltabb leszek és megtanulok szórakozni, de annyira bennem maradt a nevelés, hogy nem tudom magam elengedni, sőt rá sem tudom venni magam, hogy elmenjek szórakozni. Tegnap viszont a szobatársam fél év könyörgés után rá tudott beszélni, hogy menjek el vele bulizni. Nem nagyon tudtam magam elengedni, de próbálkoztam. Aztán egyszercsak rám mozdult egy srác, kb 5 percet táncoltunk és rögtön meg akart csókolni. Benne lettem volna, de mikor fél centire volt tőlem, rájöttem, hogy nem tudok csókolózni és eltoltam magamtól. 5 perc múlva jött egy másik srác, vele is ugyanez volt, aztán a harmadik ilyen eset után hazamentem.

Szerintetek hogyan tudnám ezt legyőzni?


2011. febr. 12. 19:20
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
Nem ittál eleget. Megesik. Egy idő után megy majd magadtól is...
2011. febr. 12. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
Szerintem nincs mitől félned! Gondolom tudod, hogy mi a csókolózás alapja? Adni fogja magát a helyzet, amúgy nem hiszem, hogy rájönnének, hogy te még nem csókolóztál és különben is mindenki máshogy csinálja. Sok sikert;)
2011. febr. 12. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
Járj el sokat. Eleinte mondjuk összeülhetnél egy tágabb baráti körrel, ott könnyebben oldódsz, aztán utána jöhet a buli...:D
2011. febr. 12. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:

nem biztos, h neked rögtön az ilyen smárolóparty való...én is nehezen oldódok fel idegen társaságban...ezért inkább koncertre megyek. nagyon sok jóféle van, ott tombolhatsz a kedvenc zenekarod számaira, látod őket élőben, nagy élmény. :D sztem minőségileg is jobb, mint a disco.

nem szeretem az ilyen srácokat, akik se szó, se beszéd, "rámmozdulnak", és 5 perc után feljogosítva érzik magukat mindenre. talán túl prűd vok, és ez a normális viselkedés a mai társadalomban:S...de sztem qvaság ilyet hagyni...én sosem hagytam.

Voltak egyéjszakásaim, de olyanokkal, akiket már régebbről is simertem...buliban képtelen vok ellazulni, ha nem a megszokott haveri körrel megyek, és nem csípem, ha vadidegenek csak úgy rámmásznak.

Kezdetnek csináljatok a haverokkal házibulit, közös ivászatot, és utána koncert...ha pedig nagyon vonzz a disco, sztem csak azután menj, ha az előző 2 tetszett. :)

20/L

2011. febr. 12. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
Szerintem neked nem a diszkós dugómasinák valóak... :)
2011. febr. 12. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:

Szerintem várj az igazira. Arra a srácra akit mondjuk kb 3-4 hónap udvarlás után, este miután hazakísér, szeretettel megcsókol. A szüleid jót akrtak, amikor nem engedtek el bulizni. A korlát nem azért van, hogy megfosszon a szabadságodtól, hanem azért, hogy ne zuhanj a szakadékba.


Ezek a "vagány" diszkó csajok/srácok, valójában saját magukat fosztják meg egy csodálatos élménytől azzal, hogy fűvel fával kefélnek és csókolóznak. Ez a célod?

2011. febr. 12. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim válasza:
szerintem otthon piálj be egy picit(ne rúgj be) akkor megjön a bátorságod hidd el: )
2011. febr. 12. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:

Had mondjak neked egy hasonlatot. Ugye, hogy minden leányzó, vagy legalábbis legtöbb, álmodik a nagy napról, az esküvőről? Aztán amikor eljön az ideje, tervezik-szervezik, örömmel várják és készülnek rá - és mindennek megvan a maga szépsége és öröme. Aztán később még évek múlva is örömmel emlékezik vissza és az emlékek felidézése erőt ad még a nehézségek közepette is.


Namost képzeld el, hogy minden egyes nap "esküvőd lenne", mindig mással... Egy idő után ez a nagy dolog egy nagy nulla lenne a szemedbe. Elvesztené a varázsát, fényét.


Ez történt ezzel a mai generációval. Azt hiszik szabadabbak lettek és "mindent szabad", valójában úgy fosztottk ki őket az élet egy gyönyörű és értékes részétől, a szexualitástól, hogy észre sem vették.


Egy óriási értékvesztés történt, de mivel az eredeti normális menetét a dolgoknak mégcsak nem is ismerik már, mert nem látták, nem is tudják, mennyivel szegényebbek lettek valójában.

2011. febr. 12. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
Uh, hát szerintem egy jó nagy ürességet fogsz majd érezni utána és a szüleid fognak eszedbe jutni, akik jót akartak neked...
2011. febr. 12. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 A kérdező kommentje:
Nekem nem az kell, hogy valaki elvegye a szüzességem vagy hasonló, hanem az, hogy például ne menjek világgá csak azért mert valaki meg akar csókolni, mert annyira zárkózott lettem a középiskolában, mikor mindenki ment bulizni én meg otthon ültem, hogy ez a rész kimaradt az életemből, most meg mindenki hülyének néz emiatt.
2011. febr. 12. 21:34
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!