Elvált szülők gyerekeként nőttem fel, így nem láttam a mintát, hogy mi hogy működik egy párkapcsolatban. Mit tudnék tenni?

19 éves vagyok, most van először barátom, 4 hónapja vagyunk együtt. Megtesz mindent értem, nagyon rendes, mégis jópárszor problémáztam már. Mindenki azt mondja, hogy okos vagyok, talpra esett, egyébként megértő vagyok, de vannak ezek az elégedetlenkedős időszakaim...a bolhából elefántot csinálok, kombinálok magamban, minden kis hülyeségből bajt csinálok, hogy biztos nem szeret és azért van...

Azt is csináltam már, hogy vissza fogom magam, de azt is észrevette mert szomorú voltam. Mikor elmesélem az eseteket barátnőknek, ismerősöknek, teljesen másképp látom a helyzetet, rájövök hogy semmi de semmi kivetni való nincs a barátom viselkedésében, holott előző nap még világfájdalmam volt, hogy nem is szeret igazán...

Ennyi idő után rájöttem végre, hogy én itthon nem tanultam meg, hogy egyáltalán hogy néz ki egy párkapcsolat, mi az ami természetes, ami belefér. Mindig kedveskedek a barátommal, oda figyelek rá, segítem, el is csábítom, de sokszor teljesen tanácstalan vagyok, megsértődök, sorolhatnám...

Nem tudok kezelni alap helyzeteket. Ha már nem úgy szól hozzám, mint a csodálóm, a rajongóm, akkor egyből elszomorodok, mert alább hagyott a szeretete...De nem szeretném, ha ez így maradna.

Élvezhetném a kapcsolatunkat, de inkább szomorkás vagyok és örökké agyalok, hogy nem-e csak becsapás...

Mit tudnék tenni?