Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Normális, hogy így megváltoztam?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Normális, hogy így megváltoztam?

Figyelt kérdés

Most vagyok 19 és fél éves és most vagyok az első barátommal. Azóta kicsit megváltoztam.

Eddig sem voltam olyan, aki minden este bulizott, de már nem nagyon van rá igényem. Nagyon ritkán van kedvem elmenni és akkor is 11 körül már fáradt vagyok és maximum éjfélkor legszívesebben hazamennék, nem vágyok már hajnalig tartó bulizásra. (A tanulás is sokkal fontosabb lett számomra, inkább azért is megyek haza korábban, hogy rendesen kialudjam magamat és ne menjen kárba az egész másnapom.)

Szívesebben megyek már el a barátnőimmel moziba, kávézni, vagy csak vásárolgatni, mint bulizni. Vagy szívesebben maradok otthon a barátommal megnézni egy filmet (ő sem az a nagyon eljárkálós típus)

Valakivel volt is ebből emiatt konfliktusom, hogy én soha nem akarok elmenni partizni.


Az a kérdésem, hogy ez mennyire normális? Úgy értem, lehet hogy ilyen a személyiségem és erre van szükségem? Vagy lesz eseteg ebből később gond, hogy most "nem élem ki magamat?"

(Azért nekem is megvoltak ezek, fesztiválok, bulizás hajnalig, de jelenleg erre nincs igényem. Kényszeríteni meg szerintem nem lehet magunkat olyanra, ami nem esik jól.)


Köszönöm a válaszokat!


2011. máj. 1. 10:08
 1/5 anonim ***** válasza:
Szerintem nincs ezzel semmi baj. Ez még változhat is akár. De ha így vagy "egyensúlyban", akkor ne zavarjon.
2011. máj. 1. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Már biztos kitomboltad magad:P Minek is mennél bulizni ha van pasid?:P
2011. máj. 1. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Az a gond, hogy van olyan barátom, akivel emiatt nem beszélek már egy jó ideje, mert megsértődött rám. :(

Én megpróbáltam beszélni vele, miután ez egyszer megtörtént, de miután másodszor is ugyan ez játszódott le úgy gondoltam, ha nem érti meg, igazából eddig csak érdekből volt velem.


Egyébként igen, nekem ez így jó.

2011. máj. 1. 10:19
 4/5 anonim ***** válasza:

Az általad említett valaki, az nem igazi barát.

Csak féltékeny arra, hogy a barátodra szánsz több időt.


Amúgy én is inkább otthonülős vagyok ha van barátnőm, elvégre főleg azért jártam szórakozni, hogy lányokkal ismerkedjek. Ha már van párom az értelmét veszti dolog.


Kávézó, cukrászda, mozi Nekem is teljesen megfelelne. Azon kívül is inkább valami Pubba mennék, ha szórakozásra vágynék. A hajnalig tartó bulizást is meg lehet unni.


24f

2011. máj. 1. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

EGgyátalán nem baj h nem bulizod magad minden hétvégén hullára, nem rszegeskedsz...stb... nem egy korosztály vagyunk(én 15), de én sose vágytam bulikra, pedig hívtak discokba, de mióta már több mint 1 éve van barátom, nem is gondolkozok ezen h elmenni különböző partikra... házibuli nagyritkán akad, de oda is vele szoktam elmenni, mert közös a haveri körünk...

de amúgy ha majd unjátok a filmezést vagy valami, akkor elviheted őt is bulizni, csak h jól sülne e el, az a "barátaidtól" is függ...

:)

2011. máj. 1. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!