Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit érezhet? Nem tudom megérteni.

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit érezhet? Nem tudom megérteni.

Figyelt kérdés

Van egy srác, az osztályomból. Az utóbbi időben (2 hónapja kezdődött kb.) nagyon összehaverkodtunk, olyan szinten, hogy sok titkát megosztja velem, mer nekem beszélni olyanokról, amit más lányoknak nem mond el, és én is így vagyok vele.

Sokszor néz engem, és van a közelemben. Suli után általában még együtt is lógunk este hét-nyolcig, és utána még telefonon is beszélünk.

Nos... ez a srác néhol dicsérget engem (milyen jól nézek ki) néhol pedig célozgat rá, hogy nem vagyok túl vonzó (fogszabályzó miatt - vagyis, mikor rákérdeztem, hogy áll, akkor mondta ezt..). Félt engem minden külső hatástól. Mikor lógunk, próbál a közelemben maradni, és védelmezően körülvenni, ha úgy adódik, ő áll a vékony szegélyen oda, ahová akár a kocsik gond nélkül felhajtanának, pedig ő még fiatalabb, és alacsonyabb is mint én, de azt mondta, bármit megtenne, hogy ne essen bántódásom.

A furcsa az még ezen kívül, hogy mikor például fáj valamije, véletlen a kezére csapok, és olyan ártatlanul néz rám, akkor megkérdezem, hogy "kérsz rá puszit?" akkor ő bólint, és rákérdezek mégegyszer, hogy "tényleg?" erre ő habozik, és inkább azt mondja, hogy nem. Azt, hogy megöleljem, végképp nem engedi.

Beszéltünk már ketten erről, de ő csak félszavakkal válaszolt, vagy hümmögött, biccentett, szóval inkább hanyagoltam a témát.

Nekem azt mondta, hogy bejövök neki, míg a másik barátomnak (nagy haverja ő is) azt, hogy nem. Úgy gondolom, hogy nekem csak azért mondta, hogy ne bántson meg, viszont néhány mondatával teljesen össze tud zavarni, nem értem, mit érezhet irántam, érez-e egyáltalán valamit? ...

13/L és 13/F

(Nem kérek az olyan válaszokból, hogy éretlenek vagytok.. légyszi.. :| )


2011. máj. 28. 17:37
 1/3 anonim ***** válasza:
Fiatalok vagytok, kezdeményezz, tuti érez valamit irántad, csak félénk
2011. máj. 28. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Nagyon is vonzódik hozzád a fiú. Ebben a korban a fiúk kissé éretlenebbek a lányoknál. Állandóan zavarban vannak és nem tudják jól kifejezni, kimutatni az érzelmeiket. Legyél te a kezdeményező. Kicsit bátrabban. Ha megkapja a kellő impulzust, akkor talán "megembereli" magát. Sok sikert!
2011. máj. 28. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat, próbálkozok majd.. :) Csak ugye a fent említett problémák miatt (hol ilyen, hol olyan, testi kapcsolatot elutasító) nehéz lesz.
2011. máj. 28. 17:50

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!