Akik 20,30 éves korukig vagy még tovább nem jöttek össze senkivel, azoknak miért alakult így?

- Fél az ellenkező nemmel kapcsolatot kezdeményezni, bátortalan, visszahúzódó természetű.

- Nem volt rá módja, lehetősége, mert pl. kicsi a lehetséges választék (pici faluban).

- Nincs rá igénye, vágya, mást tart fontosnak.

12:32 folytatás

És soha nem is értettem azokat, akik siránkoznak, hogy egyedül vannak.

26 éves koromig nem volt senkim. Tizenévesen szódásszifon szemüveget hordtam, esélyem se volt a fiúknál. Aztán lett kontaktlencsém, de az önbizalmam romokban volt. A kutyának se kellettem, igaz én is inkább Harrison Ford 35 éves kori kinézetébe voltam szerelmes, mint átlagemberekbe.

16 éves koromban elkezdtem járni egy keresztény gyülekezetbe, mivel hívő lettem. Itt beleszerettem egy srácba, amiből nem lett semmi. Ezt nagyon nehezen hevertem ki, mivel totálisan befanatizáltam magam abba a tévtanításba, hogy mindenkinek van egy és csakis egy társ kijelölve az égben, az Igazi, a másik feled és meg voltam róla győződve hogy nekem Ő az. És mivel Ő feleségül vett mást, azt gondoltam, én most már örökre egyedül maradok.

Nem hívő fiúktól tartottam, mert azt hallottam, orrba-szájba csalják a barátnőiket, és nem is nagyon láttam szép házasságokat, csak hívők között. Éreztem, hogy nem hívőként az ember olyan egy párkapcsolatban, mintha vak lenne. Nem akartam így élni. Nagyon csalódott voltam, mert én nagyon vágytam egy hívő társra. Csakhogy a gyülekezetben jóval több lány volt, mint fiú, és senki nem is tetszett Rajta kívül. Más gyülekezetbe meg nem mehettem, mert azt tanították, hogy bűn elhagyni a gyülekezetünket. Így esélyem se volt hasonló érdeklődési körrel, értékrenddel rendelkező srác megtalálására.

Úgyhogy feladtam az egészet. A hitemet rég elvesztettem, de 10 éven át nem lettem szerelmes senkibe. Közben összejöttem valakivel, aki nagyon oda volt értem, de nagyon boldogtalan voltam mellette.

29 éves korom körül lettem újra szerelmes egy nem hívő srácba. Ma már hívővel nem tudnám elképzelni az életem, mert én sem vagyok az, de nagyon hiányzik az a régi álmom. Talán ha ő is hívő lenne, nem kéne annyit paráznom, hogy elveszik tőlem. Nem vagyok különösen szép. Ha rányomul egy bombanő honnan lenne tartása azt mondani: foglalt vagyok? Hívőben láttam ilyen férfit, de csakis hívőben.

12:42 - ez belső morális tartás kérdése. Sok hívőben sincs meg és sok nem hívőben is megvan.

Gondolj bele, te sem vallod már hívőnek magad - akkor te is meg fogod csalni? Ugye, hogy nem.

Nekem nincs rá igényem. Szeretek egyedül lenni. Munka után egyből megyek haza, és elfoglalom magam a saját kis hobbijaimmal. Mivel nem vagyok ilyen eljárkálós, bulizós, elég szépen meg is tudok takarítani pénzt, amiből utazgatok. Barátaim sem nagyon vannak, csak akik megelégszenek évi pár alkalmas beszélgetéssel. Egyébként szeretek beszélgetni, csak nem a szabadidőm rovására. Egyszóval a munkahelyen szoktam csak dumálni. Néha elmegyek egy társasági összejövetelre, de pár óra múlva már nagyon mehetnékem van, és alig várom, hogy szabaduljak!

Mivel a társadalmi elvárás a barátok, család, gyerek stb., ezért folyton rosszul érzem magam emiatt. Kényszert érzek arra hogy változtassak, miközben nem is akarok változást. Csak nem szeretnék „fura” lenni. Ha többen élnének ilyen életet, és „normális” lenne az ilyen, akkor nyugiban eléldegélhetnék. Így viszont folyton azt érzem, hogy kilógok a sorból.

27/N

Én későn érő típus voltam. Emlékszem 13 éves koromban fogtam utoljára babát a kezemben. Pedig akkor már "ciki" volt ilyesmit tenni. A régi barátnőim "felnőttek" így én mindig a kicsikkel játszottam.

De egyszer aztán ők is "felnőttek". Akkor már nem nagyon volt kivel játszanom. Így elkezdtem én is érdeklődni a másik nem íránt. Jelentkező akad is. De ők csak ágybetétnek tudtak elképzelni én pedig pont nem szexpartnert kerestem. Persze kaptam is az elutasítás után a sértéseket... ettől pedig úgy elment a kedvem a fiúktól, hogy férfiként szóba se jöhettek.

20 éves koromig elvoltam mint a befőtt. Álmodoztam, ábrándoztam és elvoltam a barátimmal és magam kis világával míg egyszer nem együtt utaztam azzal a fiúval aki a mai napig is a párom. Udvarias és előzékeny volt velem, mint egy igazi lovag, pont amilyenre mindig is vágytam! Fél év alatt szép lassan megismertük egymást, mikor is megkért, hogy járjunk. Azóta is boldog vagyok mellette. Olyan szép pillanatokat adott nekem amit nem minden fiú értene meg.

Egy javíthatatlan álmodozó vagyok és már az álmaim része!

21/L