Hogyan lehet azt feldolgozni, hogy ha valakinek nem kellesz?

A barátaim mindig is óva intettek ettől a pasitól. Ők jobban tudták, mint én, hogy nem nekem való, és csak kihasznál. Végül ő maga is bevallotta, hogy csak a szex miatt volt velem, és soha nem szeretett igazán. Én hülye meg szeretem még mindig. Félek a szakítástól, félek attól, hogy magamra maradok. A magány a legfélelmetesebb dolgok egyike. Nappal még valahogy lekötöm magam, de este mindig elfog az a szorongató érzés a gyomromban, amitől nem tudok aludni. Pedig szakítani kell, az már világos. A barátnőim már mind férjhez mentek, én pedig még élném az életem, de nem egyedül. Jelen helyzetben se barátaim, se egy rendes párkapcsolatom nincs. Még egy rossz dolog, hogy szép kis hazugságok fognak majd rólam keringeni. Pedig én az az igazi "jókislány" vagyok. Az én szemszögemre senki sem lesz kíváncsi, pedig úgy kerek a történet. Hibázni hibáztam, beismerem. De egy nő, aki érzi, hogy nem szeretik, az persze, hogy gyanakvó lesz, és választ akar a kérdéseire. Én meg is kaptam. Úgy az arcomba vágta a választ, hogy csak úgy forogtam tőle. Mindent megtettem, amit csak tehettem. Mindenben igyekeztem a kedvében járni.. mindenben, de ő még arra se méltatott, hogy értékeljen. A bók, a romantika vagy gyengédség .. azt már azt se tudom mi az. Megtört lettem, de még mindig szeretem. Hogy lehet összerakni az életem romjait? Helyes az, hogy 26 éves létemre szeretnék élni, egy normális párkapcsolatot, és barátokat, akikkel eljárhatok bulizni? Ha megtalálnám az igazit, akkor szeretnék természetesen férjhez menni, és gyereket is. De hol van ez még, amikor sehol sem vagyok.