Miért viselkedik így velem a barátom?

Egy kicsit többet kellene tudni az egész helyzetről meg a kapcsolatotok alakulásáról, DE ha mindig ilyen volt, akkor azonnal hagyd ott. Egyáltalán mi tart össze benneteket? A szexuális kapcsolat? Vagy bizonyos témákban jól megértitek egymást?

Én nem tudnék egy napot sem elképzelni úgy, hogy legalább ne beszélnénk telefonon a szerelmemmel, de az sem az igazi, megpróbálunk hetente ötször-hatszor is találkozni.

Gondold végig magadban: tényleg szereted? mit szeretsz benne? vagy csak azért szereted, mert... (jó helyekre mentek együtt, jó mellette lenni, jóképű, ezernyi oka van).

Mérlegelj: megéri ez neked? hosszabb távon is? nem találnál olyan srácot, aki meg is érdemel téged? biztos jó lesz neked, ha együtt maradtok?

A kérdéssorozat után adj magadnak egy kis időt, és dönts: leülsz -e vele megbeszélni a dolgokat, vagy csak megmondod neki, mi a helyzet, és mit vársz el, esetleg közösen kerestek megoldást?

Végül a legfontosabb kérdés: ő hogy van ezzel? neki fontos a kapcsolatotok? fontos vagy neki te?

Mert ha e három kérdésre negatív a válasz, akkor tényleg az lenne a legegyszerűbb, ha nem szenvednél tovább...

Most egy kicsit hosszú leszek talán, de elmesélem az én történetemet.

Én 3 hónapig bírtam egy sráccal ugyanígy, vagy tán még ennél rosszabb is volt a helyzet. Össze tudom számolni, a 3 (kerek 3) hónap alatt hányszor találkoztunk, az utolsó 1 hónapban már nem is láttam. Őrlődtem hetekig, próbáltam hatni rá, beszélni vele: "szerinted ez kapcsolat?!", keresni a társaságát, elhívni mindenfelé, beszélgetni vele, úgy tenni, mint ha járnánk, mint ha én a barátnője lennék, és a válasz mindig az volt: "nem tudom", "van ilyen", és sorolhatnám. Kezdetben csak nem volt ideje, majd kedve találkozni, én meg vártam, h legalább 1 órácskát szánjon rám, aztán elment nélkülem ide-oda, és már nem is foglalkozott velem... Én meg csak nyeltem, és nyeltem, mert azt hittem szeretem. És gondoltam, h csak nehéz időszakon megy keresztül, de majd visszakapom azt a srácot, akit megismertem...

3 hónap után azt mondtam, elég volt. Írtam neki, h "találkoznunk KELL. Nem azért, mert régen láttalak, nem azért, mert hiányzol. Beszélnünk KELL." - lehet, h csak erre várt, mert jött a válasz: "Ok. Mindjárt ott leszek."

Pont a 3. hónap fordulóján találkoztunk (a kaput az tette be nálam véglegesen, h nehéz perceimben nem h nem állt mellém, de még együttérzést sem tanúsított, kaptam egy nagyon nagyon rossz hírt, és rá nem számíthattam.), először - csak h kicsit élvezzem is a helyzetet - próbáltam "menteni a menthetőt", mint ha mindent ki lehetne javítani még, és rendbe lehetne hozni a dolgokat, aztán úgy fűztem-csavartam, alakítottam a beszélgetést, h a végén ő mondta ki, h "akkor legyen vége." És bájosan még azt is megkérdezte, h "nem fogsz sírni, ugye?" majd hozzátette: "rám mindig számíthatsz"... Ahha...

Ne haragudj, h ilyen hosszan taglaltam, csak biztatni szeretnélek, h szinte ugyanezt a játékot én is eljátszottam vkivel... Nekem sikerült megoldanom, és most van egy olyan párom, aki tényleg figyel rám, akinek tényleg fontos vagyok, és nem csak mondja, hanem érzem is. :) (23/L)