Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elég nagyot csalódtam a páromban, de nem tudom mit tegyek, ti mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

Sajnos van egy betegségem, ami miatt a védelmet és a törődést sokkal jobban igénylem, természetesen minden nő, de én még annál is jobban. Kicsit pánikolós vagyok, és félős. A lényeg, hogy beszélgettem a párommal, de valahogy úgy jött ki a lépés, hogy nem igazán érzem már biztonságban magam mellette. Arra hivatkozva, hogy "gyenge", szerinte nem tudna megvédeni és hát olyat mondott ami nekem nagyon rosszul esett a példálózáskor.

Kicsit úgy tűnt, mintha azt mondta volna "Neked így is úgyis bajod esik, legalább én ússzam meg" persze nem mondta, de így éreztem át az egészet, jogosan. Az az igazság, hogy a betegség és félelem miatt nekem ez egy nagyon életbevágó és fontos téma, de ebben ő elég nagy kudarcot vallott..Még mindig szeretem és remélem, hogy később megváltozik ezzel kapcsolatban a véleménye de úgy érzem, hogy ennek semmiképp sem lesz jó vége, és akkor szakítanom kell vele, mert nem érzem biztosnak a kapcsolatom. Ha veletek történt volna ez, hogy reagálnátok le?


2011. aug. 27. 19:26
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
Nézd, ha már ilyen dolog megtörténik akkor valószínűleg nem ő az igazi.
2011. aug. 27. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
Első jól látja.... szerintem egy igazi férfi az utolsó csepp erejével is védelmezné a párját...HA ..tényleg szereti!!
2011. aug. 27. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:
Igen, nekem is ez a problémám.
2011. aug. 27. 19:45
 4/16 anonim válasza:

így van! egy IGAZÁN SZERELMES FÉRFI bármilyen körülmények között megvédi a párját! még ha tudja hogy veszíteni fog bármiben is akkor is odaáll és megvédi!

Én így vagyok vele!

Bárkitől megvédeném a páromat és bármitől!

Mert szeretem!

De ha ez nálatok nem működik akkor én elgondolkodnék rajt hogy tényleg szeret-e a fiú vagy nem!

2011. aug. 27. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Nem értem mit vártál a válaszoktól? Tudod te jól a választ a kérdésedre.
2011. aug. 27. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:
Igazatok van :/ Megpróbálom vele megbeszélni a dolgot, de ha ez nem változik akkor vége lesz..
2011. aug. 27. 20:09
 7/16 anonim ***** válasza:
Én nem mondok ilyet, hogy a párod nem igazi férfi, meg hogy meg kéne védenie, mert nem írtad, hogy mit mondott, csak hogy neked ez jött le, szerinted jogosan. Ha leírnád mit mondott szó szerint, megtudnánk mondani, hogy tényleg jogos-e vagy sem.
2011. aug. 27. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:

Ezzel példálóztam:

"Szóval ha valaki belém kötne az utcán, elrángatna mellőled és megerőszakolna, te azt is csak néznéd."

Erre a válasza :

Mert az jobb, hogy engem holtra vernek utána téged így is úgyis megerőszakolnak?


Ez jött le nekem 100!%ig úgy, hogy ha már engem így is úgy is megerőszakolnak legalább ő ússza meg..

2011. aug. 27. 20:57
 9/16 anonim ***** válasza:
Nem mintha nem tudnék sajnálni egy beteg embert, de nem érzem magam olyan erősnek, hogy gondoskodjam egy másik felnőttről. Legfeljebb engem is lehúzna magához, ha belém kapaszkodna.
2011. aug. 27. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
Érdekelne, hogy ez igazi betegség? Mi a neve? Csak mert a húgom pl minden felnőtt férfitól fél az utcán, kerüli őket, gyorsabban megy, még akkor is ha "kedves" arca van. Semmi nem történt vele, ami ezt kiválthatta volna. Kezeled valahogyan? Bocsi az offért.
2011. aug. 27. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!