Van olyan, hogy valaki az első szerelmi csalódás után nem képes újra szeretni?

Az, hogy nem tudnak megmozgatni a fiúk. Mármint például: Jól néz ki, és akkor mi van? És ennyi. Többet eszembe sem jut. Mondjuk ez a fiú barátom már foglalkoztat egy éve, hogy mit szeretne, milyen kapcsolatban is vagyunk pontosan, és néha már nem tudom, hogy mi van. Lehet, hogy az elkötelezettséggel van bajom? A párkapcsolattal? Osztálytársam, és még alacsonyabb is. Elég hülyén festenénk, és osztálytárssal amúgy sem járnék. Még most biztos hogy nem. Talán pár év múlva. Így viszont nem lehet gondolkozni. Néha oda szeretnék bújni hozzá, néha pedig rájövök, hogy csak bebeszélem magamnak.

Viszont ha nem lenne osztálytársam egész más lenne a helyzet. Volt már régebben egy kavarodásom, félreértésem egy fiúval az osztályból, és akkor megfogadtam, hogy soha többet. Sőt, még legjobb barátnőmnek is szóltam, hogy ha ilyenre kerülne sor állítson le. Más lenne a helyzet, ha 12.-esek lennénk, de még nagyon komolytalan az egész osztály. Szóval csak úgy működne, ha titokban tartanánk(mintha lenne mit), de akkor meg azt hinné, hogy szégyellem. ÉS fogalmam sincs miért járok már itt, mikor nincs is miről beszélni...:)

Egyébként nálam is hullámzik. Néha alig bírom kivárni, hogy lássam, és tényleg minden gyanús magamban is, máskor pedig egyedül akarok lenni, és nem értem magamat. Emiatt is hiszem, hogy nem szerelem. De akkor mi? Van egy lány, akinek tetszik, de hiába tudom, hogy neki nem tetszik a lány mégis mindig méregetem, és valamilyen szinten vetélytársként nézek rá. Pedig egyébként nem vagyok ilyen.