Maradjunk együtt? Aki tud segítsen. Ehhez már kevés vagyok.

4 hónapja járunk a barátnőmmel...

Őrülten szeretjük egymást de nagyon...bármit, tényleg bármit megtennénk a másikért.

De rengeteget vitázunk, és apróságokon, gyakorlatilag vérkomoly szintre..:S sokszor sírás a vége akár egyik, akár másik oldalról...

Egyzserűen képtelenek vagyunk szakítani...nem tudjuk elképzelni az életünket a másik nélkül....és tssék elég ennyi, és már könnyezek is, pedig életembe soha nem sírtam nő miatt, és miatta mag.....áh....és ő is ugyanígy van velem....

Van mikor ő mondja hogy legyen vége, neki erre nincs szüksége..de látom rajta hogy nem így gondolja...holott ha az eszünkre hallgatnánk, már rég szétmentünk volna.

Máskor én mondom neki, hogy elég volt...de nekem is cak az egyik realista fejem mondja ezt, és Ő tartja bennem hogy nem akarja hogy szétmenjünk, meg nagyon szeret engem...

Attol félek, ha szaíktunk, az mindekettőnkenek eszeveszettül fog fájni...nem akarom elveszíteni, de mégis amikor vitázunk nagyon elfajul minden, és csak utána gondolunk bele miket is vágtunk egymás fejéhez...aztán jön a nagy összebújás kibékülés, hülye barom vagyok, minkét oldalról, és elismerjük hogy ugyanolyan hibásak vagyunk az egészben.

Nemtudom mi legyen...az eszünk aztmondja elég, a szivünk meg mintha ugy össze lenne kötve, hogy azt elszakítani végleg sosem lehet....

Még soha senkit nem szerettem így...hogy elég rágondolnom arra hogy elveszítem, és úszok a könnyekben...legyen akármennyi hibája...legyen akármijen makacs, hizs én is az vagyok, nekem is van hibám...akkor is szeretem...és aki nem érzett még iylet az nem értheti ez meg.

Azt hogy egyszerűen BÁRMIT megtennének egymásért...BÁRMIT...