Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan vegyem rá, hogy adjon...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan vegyem rá, hogy adjon még egy esélyt a kapcsolatunknak?

Figyelt kérdés
Több mint fél évig voltunk együtt a párommal, de a végén kicsit hisztis vagy inkább túl "lelkis" lettem (magánéleti problémák miatt). Neki is változás következett be az életébe, mert életében először munkahelye lett és emiatt (stressz) sokkal ingerlékenyebb volt velem. A családja sem csíp és távkapcsolatban voltunk, szóval csak úgy tudunk találkozni, ha én utazok hozzá, ami így kicsit nehézkes lenne. De nem rég volt itthon magyarban és azt mondta, hogy szeret és tudtam, hogy nem hazudik. Minden szava igaz volt, ebben biztos vagyok. Éreztem ahogy megcsókolt és láttam a szemein, mégis azt mondja, hogy ennek a kapcsolatban vége és sosem fogjuk újrakezdeni. Nem adott rá magyarázatot, hogy miért nem csak azt mondta, hogy nem. Nyilván nagyon nehéz így, hogy országok vannak közöttünk, de ha kell én kiköltözöm most azonnal, bármit megteszek. Azt mondta, hogy ez a pár nap csodálatos volt és kicsit felkavartam mégis elengedett. Én szeretem nagyon és azt is tudom, hogy Ő is engem, de nagyon jól ismerem és ha valamit bevesz a fejébe, azt onnan ki nem veri senki. Szóval ha van valami ötletetek, hogy hogyan "törjem meg" akkor légyszi segítsetek. És nem csak saját önzőségemből, hanem azért is, mert tudom, hogy ő is egyedül van és magányos és nem bírom elviselni a tudatot h szenved. Azt mondta legyünk nagyon jó barátok, de nekem ez nem elég. És tudom, hogy ha mellette lennék ő sem bírná ki, mert most sem bírt csak barátként kezelni. Nem tudom miért kell így megnehezítse a saját életét, de ha tudnátok segíteni nagyon hálás lennék. Köszönöm.
2012. jan. 9. 21:54
 1/7 anonim ***** válasza:
Szerintem nem akar téged ez az illető. Nekem ez jött le.
2012. jan. 10. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Tudom, hogy fáj a dolog és megértelek téged, de szerintem felejtsd el ezt a pasit.:S Nem érdemes várnod rá. Ha Ő csak úgy egyszerűen szakít veled, meg mondta legyetek nagyon jó barátok akkor nem érdemli meg, hogy szerelmet érezz iránta. Ugyanazt vettem ki én is abból amit írtál mint az első válaszoló. Sajnos ez a szitu.:( Ebben mi nem igazán tudunk egyébként sem segíteni neked, mert oké a te érzéseid nagyjából tudjuk mert leírtad, de hogy ő igazából mit érez azt nem. Így csak a tetteiből alkothatunk véleményt (amiket leírtál). Én nagyon sajnálom, hogy így alakult a kapcsolatod. Bár csak jobb dolgokat kellett volna válaszomba írnom, de sajnos csak ezt tudtam írni, mert egyből ezt vettem ki abból amit írtál. 26/L
2012. jan. 10. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Hmm... nem baj :) Csak azt nem értem, hogy akkor miért csókolgatott, simogatott mikor félálomban voltam meg miért sírt. Inkább mmár válaszokat keresek.
2012. jan. 10. 01:39
 4/7 anonim válasza:
Költözz hozzá külföldre.
2012. jan. 10. 01:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Próbálnék, de nem találok olyan oldalt ami ad munkát abban a városban ahol él.
2012. jan. 10. 02:40
 6/7 rebeka1 ***** válasza:
szerintem kuresz vagy
2012. jan. 10. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Nagyon ismeros a szitu,en is sokat hiztiztem es ezt nagyon nem birjak a fiuk!De en csak annyit tudok tanacsolni h ne add fell mert biztos h szeret csak annyi a helyzet h uj kornyezet uj munka hely gondolhatod mibe lehet,es ha meg te is az agyara mesz na persze h inkabb szakit.Ilyenkor arra lenne szuksege h valaki tamogassa.Most szerintem hadd 1-3 honapot h gondolkozzon mit is ersz a szamara.Aztan mindent vess be h vissza kapd es a legfontosabb h valtoztass azon amiert el hagyott.De ha el utasit akkor se hiztiz,szepen oleld at es fordulj meg es szo nelkul tavozz.(ez mindig be valik).ES azalatt a 2-3 honap alatt meg egy bippet se adj neki.Mond azt neki h:Te mindig nagyon fogod szeretni de ha kulon akarod fojtatni el fogadod a donteset!MOndjuk en nem kerultem ebbe a helyzetbe d en szurkolok h ez be valik!Sok sikert....
2012. jan. 10. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!