Nem tudom, hogy boldog vagyok-e vagy csak visszatart egy-két dolog?

Sziasztok.

4 hónapja van barátnőm, aki 15 éves. Én 18. Aki gondolja elolvassa...

Első 1-2 hónapban minden jó volt...khm. lett volna. Nagyon sokat törődtem vele, fontosnak tartottam eleinte őt, a gondjait, mindig lestem az igényeit, amennyire tudtam odafigyeltem rá. Szóval foglalkoztam vele, ezt ő érezte is.

Viszont az utóbbi 2 hónapban nekem ez már nem megy. Belefáradtam, hogy örökké csak én foglalkozok vele, oda figyelek rá, figyelmes vagyok, törődök vele és én ezt nem kapom vissza. Leginkább az vette el az energiámat az egésztől, hogy a 2. hónapban kezdődött az, hogy akárhányszor megöleltem, egyáltalán nem ölelt vissza. Hiába húztam magamhoz, szinte ellökött magától. 2. hónap végén egy sulis napon délután egy busszal mentünk haza ahogy szoktunk. Persze ugyan ez volt, hiába öleltem egyáltalán nem ölelt vissza. Haza értem délután 3-4 fele, megírtam neki hogy majd beszélnünk kell. Egész estig írogatta a kérdőjeleket, próbált magyarázkodni olyan dolgokért amiket nem is csinált.. este 8-9 fele felébredtem, aztán "egy az egybe" megírtam neki a problémámat. Másnap kiderült délután 5ttől este 8-9ig sírt, mert nem írtam vissza és félt, nehogy vége legyen.

Ez csak egy példa, hogy feltudjam tenni a kérdést: Nem értem, hogy miért kell összeveszni minden egyes dologért? Miért nem lehet megérteni normális szóból, hogy mire van igényem. Direkt kérdeztem is többször, hogy gondot jelent-e az igényeim. Nem... tudom hogy jól esik a törődés, nekem is...

Nem veszi észre ha baj van, csak akkor ha már nem tud rajta segíteni. Pedig próbálom egyértelműen jelezni, de sosem veszi észre. Erről már nagyon sokat beszélgettünk, mondja is hogy ő próbál figyelni. De hát valahogy mégsem sikerül, pedig olyan jól esne...

Ebben a 4 hónapban nagyon sok minden történt ami megerősítette a mi kapcsolatunkat. Történt olyan dolog is, ami miatt majdnem elváltak útjaink, ugyanis nem vagyok képes elviselni ha az elejétől kezdve nem korrektek, őszinték velem.. azóta is azon rágom magam, hogy ki kellene lépjek ebből a kapcsolatból, de nem merek, saját magam miatt. Nem voltam túl jól lelkileg a utóbbi jó néhány hónapban. Most is csak ez a kapcsolat tart két lábon. (Nem "kamaszkori ereketfelvágom" hülyeségről van szó, még mielőtt valaki félreért) Másrészt meg szeretem is, ő is engem. Tudom, érzem hogy szeret. Ez tart vissza attól, hogy szakítsak. Biztos akadna más lány, sőt. Nem nézek ki olyan rosszul a visszajelzések alapján.

Nem tudom... lehet, hogy kicsit túl dramatizálom a helyzetet, mert nekem ő az első tényleg komoly barátnőm, megmittomén... de akkor is. Szükségem van szeretgetésre, törődésre, arra hogy fontosnak tartson engem és a gondjaimat, érdeklődjön felőlem, arra hogy egy nap 50x elmondja hogy szeret, és a szeretlek szó ne csak egy üres "szeretlek" legyen hanem érezzem is és mindezek mellett oda figyeljen legalább annyira rám, mint én rá. Nekem ezek egy kapcsolatban alap dolgok, nekem...

Aki elolvasta és szánt az életéből pár percet erre, az igazán leírhatná a véleményét. Mit tenne a helyemben? Mit tehetnék? Bármiféle gondolatot meghallgatok, jöhet negatív, pozitív vélemény, nem zavar. De lehetőleg építőjellegű legyen a vélemény, kritika.:)