Párkapcsolat mellett normális a fellángolás?

Szerintem ez tipikus helyzet, amikor a "Vonulj félre egy csendes sarokba és várd meg míg elmúlik" a legjobb tanács.

Egy 3 éves kapcsolatot amúgy sem lehet úgy lezárni szerintem, hogy átugrasz egy másikba azzal a lendülettel. Vagy ha igen, akkor a másik kapcsolat kizárt, hogy jól működjön és hosszú életű legyen.

Tehát alaposan tisztázd le magadban, hogy mit szeretnél a párodtól, és most ne a másik sráccal foglalkozz, hanem gondold végig a kettőtökkapcsolatát, esetleg beszélj a pároddal arról, hogy mit vár a jövőtől, hogy tervezi, hogy lásd, hogy egyfelé mentek-e. Aztán ha kell, tegyél pontot a végére, ha meg nem akarod, akkor erősítsd meg a kapcsolatodat.

óó dehogynem hiányzik! nagyon is sok minden hiányzik!

most dúrva leszek és részvétem, de egy megrázkódtatás vagy egy olyan személy elvesztése aki fontos volt számunkra és szerettük és ő is minket és nála nyugalom volt, utána ha az a személy nincs!

Akkor felébredünk!

És te felébredtél és rájöttél, hogy azért nem érezted azt eddig h valami hiányod van a párod mellett mert ott volt anyud!! De hogy ő nincs , így maradt a párod és rájösz h ő nem elég....

Megcsalni nem csalni....ez elválik majd...

Sosem késő változtatni!! Soha! Ha úgy érzed h mellette nem leszel boldog akkor lépj ki és kezdj új életet!

MERT ha már gyereked lesz tőle akkor 2x olyan nehéz lesz kilépni a kapcsolatból..persze akkor is lehet!

Szóval! Szerintem NEM anyud halála miatt érzel kevesebbet a párod, iránt! Hanem ez mindig így is volt!!!

És az ami hiányzott a párodtól azt megkaptad a szülődtől!

27/f

Szia!

23 éves lány vagyok, és szeptemberben lesz a 7. évfordulónk a vőlegényemmel. Jövő nyáron lesz az esküvőnk, és nagyon szeretjük egymást, abszolút vele szeretném leélni az életem, ő a mindenem.

DE! Nekem is voltak fellángolásaim. Nem egyszer, 3x.

Először 18 éves koromban, egy igazi nőcsábásszal, aki rendesen elcsavarta a fejemet, és később meg is mondtam neki, hogy ha akkor nincs a barátom, akkor a világ végére is elmentem volna vele. :) Kb. két hétig tartott.

Aztán úgy fél-egy év múlva, egy régi barát iránt, ami nagyon fura volt... Kb. 2 napig tartott és NAGYON fura volt:D

Aztán legutóbb tavaly nyáron, amikor két hétre össze voltam zárva 5 másik emberrel és rájöttem, hogy az egyik srác kb. én vagyok csak fiúban és olyan szépen összepasszoltunk, hogy namég. Mellesleg ekkor már vőlegényem volt. Nem merném kijelenteni, hogy vége. Mivel nagyon hasonlítunk, imádunk beszélgetni, de sajnos keveset találkozunk. Az ilyen találkozások alkalmával néha még mindig letaglóz. A mosolyától elolvadok.

Nos én nem tudok neked általános érvényű tanácsot adni, mert minden ember más. Nem tudok életbölcsességet sem mondani, mert amit írni fogok, az pusztán a véleményem. De ha úgy érzed, profitálj belőle:)

Nálam az működött, hogy tudtam, hogy szeretem a páromat, nem akarom elhagyni, ő a mindenem, és a büdös életbe meg nem csalnám. Ennek ellenére többnyire élveztem ezeket a helyzeteket.

Mindig is jobban szerettem fiúkkal barátkozni és könnyebben is tudtam, már gyerekként is. Egyszerűen jobban megértem velük magamat, és kevésbé komplikáltak mint a lányok.

Fellángolásaim alkalmával az elején mindig örültem, hogy barátot szereztem. A 3 alkalomból egyszer (az elsőnél) volt úgy, hogy a másik fél kezdeményezett és csavarta el a fejemet, a többiek közömbösek irántam. Jókat beszélgettem vele, és igen, folyton rágondoltam, nem hagyott nyugodni a gondolat. De nem ígértem neki semmit, és mindig visszautasítottam. Közben élveztem a bókokat, a beszélgetéseket, hogy fontos vagy valakinek. Aztán elmúlt a varázs. Ő még ma is tesz viccesen ajánlatokat én pedig viccesen visszautasítom azokat :) De már nem nehéz a szívem a visszautasítás miatt.

A másodikat hanyagoljuk.

A harmadik esetben nyugodtan mondhatjuk, hogy rokonlelkek vagyunk, ráadásul a srác még az esetem is, nemcsak kinézetre, stílusra is. Egyszerre kimondott mondatok, kitalált gondolatok, satöbbi. Szerencsére ő 18 és soha semmit nem kezdeményezett. Nyugodt szívvel nevetek a viccein, és várom, hogy elmúljon.

És lehet, hogy ez megbotránkoztató vagy nem tudom, de szerintem a nők 90%-a fantáziál színészekről, énekesekről, és férjes asszonyok is sikítva olvadoznak amikor a kedvenc sztárjuk színpadra lép. Én nem fantáziálok senkiről, és nem is ájulok el semmilyen sztár láttán. Én élő emberekbe szoktam néha kicsit belezúgni :) Eszemben sincs keresni magamban a hibát mert 1: nem tartom bűnnek amit csinálok és a vőlegényem se féltékeny, mert nem csinálok semmit (persze azt nem kötöm az orrára, hogy néha elolvadok ha rám mosolyog) 2: azzal csak fölösleges önmarcangolásba kezdenék, az meg semmi jóra nem vezetne.

Szóval szerintem ha igazán szereted a barátod, nem lehet baj.