Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Tényleg sokat várok el, és én...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg sokat várok el, és én vagyok a házisárkány?

Figyelt kérdés

Párommal 4 hónapja vagyunk együtt, eddig minden rendben ment, mindig figyelmes, kedves és odaadó volt. Az utóbbi pár héten kezdte el azt, hogy eltűnik néha szó nélkül. Általában haverjaival megy el valahova, vagy edzeni megy.

Nekem ebből elég hamar elegem lett, mert eddig mindig szólt ha menni akart valahova, hogy nem lesz este, vagy később lesz csak elérhető, és ez így rendben is volt, soha nem mondtam, hogy ne menjen. Most meg úgy adja elő az egészet, mintha én ezt most találtam volna ki és ellehetetleníteném a kapcsolatot azzal, hogy elvárom, hogy küldjön egy sms-t, ha nem ér haza a szokott időben. Nem azt várom el, hogy engedélyt kérjen tőlem, csak hogy értesítsen.

Eleinte volt az a kifogása, hogy nincs pénz a kártyáján, de érdekes módon, mikor nálam felejtett valamit, egyből tudta, mi az a visszahívó sms, és tudta használni... Most már ráadásul céges telefont kapott, amiről ingyen hívhatna, de most is cs*szett az egészre.

Biztos, hogy nincs szó megcsalásról, szerintem inkább csak a rózsaszín köd oszlik el a szeme elől.

A kérdésem az, hogy túlreagálom ezt a dolgot, vagy igazam van, és neki kéne visszaállnia?

21/l, ő 24/f


2012. máj. 4. 13:26
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:

Együtt éltek, együtt laktok? Ha igen, akkor illene szólnia, hogy nem megy időben haza.

Ha viszont te is otthon, ő is otthon lakik, akkor igazából nem köteles beszámolnia a hirtelen jött programjairól, szerintem. Ez olyan mintha ellenőrizgetnéd, hogy ő mit csinál, amikor ti nem vagytok együtt. Ez elég fojtogató lehet.


28/n

2012. máj. 4. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
Erre itt értelmes válaszokat senki nem fog tudni adni mert senki nem lát bele a kapcsolatotokba.Ezt neked kéne tudni és nem vadidegeneknek a neten...
2012. máj. 4. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
67%

Pontosa, eloszlott az általad generált rózsaszín köd az agyából, nem hat a fekete mágiád... Kezd kiesni a pasid a kutya szerepből, és kezd feleszmélni hogy van élet a bűvkörödön kívül is...


Nincs igazad, hagyni kellene élni egy kicsit és nem anyáskodni meg ellenőrizgetni.. főleg 4 hónapnyi együttlét után... Majd ha 10 éves házasok lesztek elvárhatod tőle hogy írjon 1 sms-t hogy késik, persze neked is írni kellene ha te késel.. bár tudom ez nehezetekre szokott esni.

2012. máj. 4. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:

Miért kellene MINDENT bejelentenie? Elvégre felnött ember, nem ksigyerek, akinek te vagy az anyja.

Amikor megbeszéltétek, hogy talákoztok, és akkor ott van, akkor semmi baj. Attól, hogy valakivel jár, még nem kell minden percével elszámolnia.

Ne akard teljesen kisajátitani, minden embernek szüksége van magánéletre is.

NEked kellene visszafognod magadat, mert ha igy folytatod, akkor rövidesen EX leszel.

2012. máj. 4. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:

Nem lakunk együtt, és nem a szabadidejét befolyásolom, nem tiltom senkitől és semmitől. De szerintem egy párkapcsolatban alap, hogy szólok a másiknak a programjaimról, és nem tűnök el szó nélkül napokra...

Eddig nem okozott neki gondot, sőt, ha iszogatni ment a haverjaival mindig felhívott mikor elindult haza, vagy sms-t küldött, pedig azt aztán el se vártam, és furcsálltam is. Mindig jött a "szeretlek, hiányzol, miért nem vagy itt" duma, most meg egyik hétről a másikra annyit se kapok, hogy "később érek haza, ne várj, menj nyugodtan aludni" (mivel esténként szoktunk neten pár órát dumálni, hogy kinek hogy telt a napja, hogy alakultak a dolgai).

2012. máj. 4. 13:47
 6/19 anonim ***** válasza:

Akkor is véleményem szerint sokat vársz el.

Én sem jelentgetném be külön, hogy mit csinálok. Az hogy eddig megtette, az valszeg a rózsaszín köd miatt volt, nem pedig azért mert így természetes. Hagy csináljon a szabadidejében azt amit akar. Az ember egy idő után úgy érzi, mintha számot kéne adnia minden percéről, gondolom ebbe unt bele.

Ez tök olyan mintha be kéne jelentkeznie, hogy most épp mit csinál.


Szóval szerintem nincs igazad, és több szabad teret kéne adnod, amiről nem feltétlenül kell neki beszámolnia.


28/n

2012. máj. 4. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

Elfogadom a véleményed, ezért tettem fel a kérdést =)

De egy kicsit szerintem félreértesz. Nem azt várom el, hogy mindenről beszámoljon, csak mondjon annyit, hogy aznap ne várjam este beszélgetni. Ha részletezni akarja, mit csinál, akkor fogja, ha nem, akkor nem, de ha van egy szokásunk, ami kialakult, akkor némi tiszteletet várnék afelé.

Ha ez ennyire nagy dolog, akkor szerintem keresek mást, aki számára ez szintén alap, és nem egy "átlagember" fülét rágom.

2012. máj. 4. 13:59
 8/19 anonim ***** válasza:
Szerintem ha napokra tűnik el szó nélkül,akkor igazán szólhatna..
2012. máj. 4. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:

13:47


Párkapcsolat alapja a bizalom ( épeszű esetben) te viszont nem bízol meg benne, és állandóan tudni szeretnéd hogy kivel, hol, mit és meddig csinál. Nem akarod elszámoltatni, de mégis úgy érzed hogy kötelessége lenne beszámolni hogy mikor érkezik?? ez mi? elszámoltatás.


Férfiként és kívülállóként mondom hogy ezt sürgősen hagyd abba, mert nálam már rég az ajtót néznéd... kívülről.

2012. máj. 4. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
Bocsi, de olvasd el kicsit a hozzászólásaimat =) Nem várom el, hogy elmondja, hogy mikor kivel merre van. De minden este adott időben szokott hazaérni, és akkor szoktunk beszélgetni, és elmondani a másiknak azt, amit el akarunk mondani. Mivel ez 4 hónapja így ment, ezért szerintem jogos, ha aggódom érte, ha szó nélkül eltűnik. Nem attól félek, hogy megcsal, mert ismerem, nem tenné. Eleinte exével is találkozgatott, soha egy rósz szót nem szóltam, mert nem zavart, nem is izgatott. Elmondta, mondtam, hogy nemgáz, én is találkozgatok exekkel. Attól félek, hogy bajaesik. Sok ismerősömet támadták már meg, és a családomban is történt már olyan, hogy az intenzívre kellett menni a másikért... Ettől félek, és nem attól, hogy kivel mit csinál.
2012. máj. 4. 14:10
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!