Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

FIÚK! Szerintetek miért csinálta ezt velem? Van egy fiú, akivel pár évvel ezelőtt randiztam, de akkor még csúnyácska volt, de azért elmentem vele. Életem legrosszabb randija volt. A többi lent!

Figyelt kérdés
Nagyon unatkoztam, félős volt, és alig beszélgettünk és utána abba maradt a dolog. Úgy 1 éve néha-néha rám ír, hogy hogy vagyok meg ilyenek és most már irtó jól néz ki és nagy csajozó lett. Szóval eléggé bejön. Sokszor összefutunk szórakozóhelyeken, de csak a köszönésig jutunk el. Nem rég rám írt, hogy találkozni szeretne velem, meg hogy milyen jól nézek ki. Sok közös témánk van, ezért több órán keresztül is tudunk beszélgetni. Régen egy suliba is jártunk. Nagyon örültem, amikor elhívott, de azon a hétvégén pont vidékre kellett mennem, szóval áttettük a következő hétvégére. Hét közben nem írtam rá direkt, mert nem akartam nyomulni. Nem bírtam ki és ráírtam. Számot cseréltünk és mondta, hogy majd megbeszéljük van idő. Újra nem írt rám, hát rá írtam vmi ürüggyel, észbe kapott és megbeszéltük, hogy aznap nem jó neki inkább holnap, ez délelőtt volt. Majd késő délután felhívott, és közölte, hogy mégis jó neki ma. Megmondtam neki, hogy inkább holnap. (nem akartam, hogy úgy tűnjön engem bármikor ugráltathat, pedig nagyon szívesen mentem volna) Megbeszéltük, hogy sulim előtt találkozunk. Már nagyon izgultam. Másnap a találkozó előtt egy félórával lemondta, hogy beteg. Lemondani csak délután jutott eszébe? Vagy délelőtt még nem volt az? Szerintetek hazudott? Nem válaszoltam neki, és azóta nem írtam, ő sem keresett. Összejött később egy lánnyal de rá néhány napra szakítottak is. Bosszút akart állni? Én nem értem. SEGÍTSETEK!

2012. máj. 7. 19:42
 1/7 anonim ***** válasza:
64%

"nem akartam, hogy úgy tűnjön engem bármikor ugráltathat, pedig nagyon szívesen mentem volna"

sz@rakodsz itt, utána meg csodálkozol, ha ráddől.


Bejöttél neki. Most is. Nem bosszút akar, hanem megismerni. Te meg itt ilyen oltári butaságokat csinálsz, hogy lemondasz egy mindkettőtöknek megfelelő időpontot, mert nem te választottad. Gratulálok.

2012. máj. 7. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Tapasztalatból mondtam le. De akkor ezek szerint rosszul következtettem ki a dolgokat egy előző fiúnál.
2012. máj. 7. 21:19
 3/7 Dottorre ***** válasza:
50%

Túltaktikáztad a dolgot.

De ha jól értem, régebben volt randitok, utána nem lett belőle semmi... lehet, hogy ezért akar visszavágni?

Nálam amúgy ugyanez volt a helyzet tini koromban. 14-15évesen csomó visszautasítás ért, aztán 16éves koromra a versenysportnak köszönhetően eléggé megváltozott a külsőm, utána nagyon sokat szivattam vissza a lányokat, és élveztem ,hogy sóvárognak utánam, és röhögve küldtem el őket a fenébe (ahogy ők előtte 1-2 évvel engem).

2012. máj. 8. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Azt megértem, amit te csináltál, csak az a baj, hogy én nem küldtem el és nem is mondtam neki, hogy nagyon rosszul éreztem magam egyszerűen abbamaradt és után másik suliba ment. Ezért nem értem, hogy nem szívattam meg, nem aláztam meg, egyszerűen csak nem lett belőle semmi.
2012. máj. 8. 13:46
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Nem akart bosszút állni, itt egyedül TE agyalod megint túl a dolgokat. Ha ráérsz: menj el. Ha ő nem ér rá: értsd meg.

Magadnak csinálod a kib@szott problémát kislány!

2012. máj. 16. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Ha fülig szerelmesek lennétek egymásba akkor szerintem már rég együtt lennétek. Vagy tévedek?! o.O
2012. máj. 16. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

A fiúk nem ilyen fifikásak, ők nem fognak azon agyalni, hogy "áhá, ugráltathatom kedvemre, hiszen bármikor ráér"... Egyszerűek, és végletesek...

Ha nem érsz rá, elkönyveli, hogy nem érsz rá.

Ha többször egymás után nem érsz rá, akkor elkönyveli, hogy nem is érdekel téged.

Ha ráérsz, akkor meg örül mint majom a farkának, és alig várja a találkozót.

Szóval beszélj meg vele egy randit, és kész!

2012. máj. 16. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!